A hatalmas nyomás miatt visszalépett Simone Biles, az amerikaiak sztártornásza

2021. július 27. 20:28
A 25-szörös világbajnok és 6-szoros olimpiai bajnok sportoló a női tornászok csapatversenyének döntője után nem folytatta a versenyt.

Első gyakorlata után az öltözőbe ment az Egyesült Államok jelenlegi legnagyobb, és talán minden idők egyik legnagyobb tornászcsillaga, Simone Biles. 

Biles azt mondta, hogy mentálisan nem bírta a rá helyeződő nyomást, az elvárások súlyát és az önbizalomhiány is nyomasztotta, valamint a sérüléstől is félt.

– írta meg a New York Times. A tornász azt nyilatkozta, hogy megpróbált megküzdeni a „démonjaival”, de nem sikerült neki. Női tornászatban az amerikaiak tíz éve sorra nyerték a világbajnokságokat és az olimpiákat, ezen versenyek egyértelmű csillaga a gyakorló keresztény, és gyakorló római katolikus Simone Biles volt.

A tornásznő, aki arról híres, hogy 2021 májusában az első tornásznő volt, aki versenyen megugrotta a Jurcsenko-szaltó dupla változatát bicskamozdulattal, többször is kifejezésre juttatta, mennyire fontos számára a hite a versenyzés során. Miután a tornász most visszalépett a csapatversenytről Tokióban, az oroszok tudták elvinni az aranyérmet. Egyelőre kérdéses, hogy Biles indul-e az egyéni összetett döntőben, de nyilatkozata szerint a 24 éves sportcsillag abban sem biztos, hogy a továbbiakban versenyezni fog az idei olimpián.

Fotó: Wikipedia

Összesen 62 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az USA női csapata idén nem állt össze rendesen, ez állhat a háttérben, túl nagy volt a teher rajta. Elkaptam pár percet a döntőből, vagy 20 év után az orosz női csapat nyert simán vagy három ponttal. ( A férfiaknál csak tizedek voltak a difik.)

A sportot ugyanazok tették tönkre, tudjuk kik.
A mérgezett spekulatív pénzeikkel a világot tették-teszik beteggé, benne a sport sem maradhat ki.
Lásd: térdeplős Nagy-Britannia.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés