A Közbeszerzési Hatóság is vizsgálódik a Cseh Katalinhoz köthető cég miatt

2021. július 23. 15:01
A Pannónia Nyomda a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközponttal kötött szerződést, amelyet idén márciusban módosították, ebben a pandémiára előre nem látható okként hivatkoztak.

A Közbeszerzési Hatóság (KH) is vizsgálódik a Pannónia Nyomda Kft. – amelyet 2010-ben alapította Cseh Tibor, a momentumos politikus édesapja, majd 2013-ban adta át az ügyvezetést lányának, Cseh Katalinnak, aki egészen 2018 januárjáig volt a cég ügyvezetője – ügyében, a hatóság szerződésellenőrzési eljárást kezdeményezett.

A KH Kommunikáció arról tájékoztatta a Mandinert, hogy a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont nyílt eljárást folytatott le „Magyarország Nemzeti Atlasza nyomdai kivitelezése” tárgyban. Az eljárást 2020. november 4-én indították. Az 58 millió forintos szerződést idén február 15-én kötötték meg a Pannónia Nyomdával, a teljesítés határidejének 60 napot jelöltek meg, tehát ennyi idő alatt kellett volna a nyomdai kivitelezési munkákat elvégezni.

Erre azonban nem került sor, mivel a szerződést a pandémiára hivatkozva március 22-én módosították, holott már az eljárás maga is a vírushelyzet alatt indult meg. A szerződés teljesítésének határidejét több mint 50 százalékkal emelték meg a módosításban, a pandémiára és annak következményeire előre nem látható okként hivatkoztak. A Közbeszerzési Hatóság azt vizsgálja, hogy a szerződésmódosítás jogszerű volt-e vagy sem. (Információink szerint arra hivatkozhattak a nyomda vezetői, hogy covidos lett egy munkatársuk, ezért nem tudtak teljesíteni bizonyos feladatokat a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont felé.)

A Közbeszerzési Hatóság – ahogy erről tájékoztatást adtak – a közbeszerzési törvény és a hirdetményellenőrzésre vonatkozó rendelet alapján köteles folyamatosan vizsgálni a szerződésmódosítással kapcsolatos hirdetményeket.

***

Cseh Katalin: Lemondtam a cégvezetésről

A Momentum EP-képviselője a botrány kitörése után is reagált az ügyre. Akkor még azt nyilatkozta, hogy szerinte mindössze arról van szó, hogy „a sajtóban összeadták az ugyanabba az ipari parkba bejegyzett összes cég és vállalkozás által elnyert uniós támogatást, ahol az a nyomda is működik, amit egykor édesapám vezetett” valamint hangsúlyozta, hogy „jóval politikai pályára lépése előtt lemondott a cégvezetésről”.

Fenti nyilatkozatával a momentum politikusa arra próbált magyarázatot adni, hogy a Pannónia Nyomda Kft. milyen cégekkel hozható kapcsolatba. Ugyanis kiderült: a NOVA-INN Kft., a Mondat Kft., és a Holotech Kft. ugyanarra a váci címre van bejegyezve, ahol a Pannónia Nyomda Kft. megnyerte a csaknem 70 millió forintos EU-s támogatást.

Azonos telephely, azonos pályázat(ok)

Az Origo csütörtöki cikkéből azonban kiderült: a Cseh Katalin nyilatkozatában megfogalmazottnál összetettebb kapcsolat állhat fenn a politikushoz köthető cégek között. A fentebb említett Mondat Kft. még azonos pályázaton is indult a Pannónia Nyomda Kft.-vel, például a Ferencvárosi Önkormányzat által kiírt egyik, a ferencvárosi újság nyomdai munkálatainak elvégzésére szánt pályázaton. Azonban annak ellenére, hogy az ajánlatkérő önkormányzat erre felszólította, a Mondat Kft. nem oldotta fel a dokumentációban szereplő ellentmondást, amely abból fakadt, hogy a cég egyszerre nyilatkoztott pályázatában arról, hogy nem vesz igénybe alvállalkozót és arról, hogy igen.

Az említett pályázatot így (még Cseh Katalin, jelenlegi momentumos EP-képviselő ügyvezetése alatt) a Momentum-politikus ügyvezetése alatt álló Pannónia Nyomda nyerte.

Három évvel korábban is a Pannónia Nyomda nyert

Érdemes megemlíteni a Pannónia Nyomda 2013-as nyertes közbeszerzését is, ekkor nyerték el ugyanis először a pályázatot a ferencvárosi újság nyomdai munkálatainak elvégzésére. Akkor az Archidesign Kkt.-vel közös pályázatot nyújtott be a Pannónia Nyomda, és úgy nyertek, hogy a két további ajánlattevő közül az egyik az Archidesign Kkt.-hoz volt kapcsolható (Visualia Kkt.), a másik pedig a Pannónia Nyomdához (Bunt 24 Kft.).

A Visualia Kkt.-t az Archidesign-t irányító Prahovean Kornél alapította társával, a szintén román nemzetiségű, Ivanca Gavril Ladislau-val.

A Bunt 24 Kft. (jelenleg Művészeti Szilícium Völgy Korlátolt Felelősségű Társaság) székhelye pedig korábban (2008 január és 2009 október között) a Cseh családhoz és a Pannónia Nyomdához is köthető, Frangepán utca 16-ba volt bejegyezve.

Az ügyről részleteket ebben a cikkben olvashat.

NyitóképCseh Katalin, a Momentum EP-képviselője még az EP-választás előtt 2019. május 6-án tartott sajtótájékoztatót. MTI/Máthé Zoltán

Összesen 128 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Milyen ironikus, hogy Jakab Péter imidzsét egy melós, Cseh Katalin imidzsét az EU pénzek gázolták halálra. Isten nem ver bottal.

A Nemzetbiztonsági Hivatal mikor kezd el vizsgálódni?

Wazze, a Kóté-ikreket is pályázati pénzzel fizettétek, de akkor nem volt felháborodás.
Pláne vizsgálat!

Ne bántsad. Huttinger egy alkoholista.

@Da Vinci

Ezt van a posztban leírva: ,,Az eljárást 2020. november 4-én indították. Az 58 millió forintos szerződést idén február 15-én kötötték meg ,,

Az idén pedig 2021 évet jelent.

Csak egy vezetőszárnyit?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés