Farkasházy: A családom életét tönkretette Ferenc József, Horthy, Kádár és a 16 éve uralkodó Orbán

2021. június 25. 10:19
A Heti Hetes egykori szereplője szerint az ellenzéknek úgy kell küzdeni, mint ahogy a magyar csapat játszott Németországban.

Milyen miniszterelnökre van szüksége az országnak? – tették fel a kérdést a Klubrádióban. A műsor vendége Farkasházy Tivadar volt, aki rögtön azzal kezdte: az ő családja életét tönkretette a 67 évig uralkodó Ferenc József, a 25 évig uralkodó Horthy Miklós,  a 33 évig uralkodó Kádár, és a 16 éve uralkodó Orbán.

Utóbbiból szerinte mélységesen elege van az ország többségének. „Nem Elba, Szent Ilona, természetesen politikai értelemben” – idézte fel, hogy mit válaszolt arra a kérdésre korábban, hogy mit gondol a kormányfőről. Ezzel Napóleonra utalt, akit először Elba szigetére száműztek, de visszatért, majd Szent Ilonáról már nem volt többé visszaút.

„Ez a hat dühös ember, ha az előválasztás után nem vonul vissza, tökéletesen lefedi az országot” – mondta az ellenzéki miniszterelnök-jelöltekről, akik szerinte bizonyíthatnák: nem vezetheti egy ember mindig az országot.

Ezután sorra vette a hat miniszterelnök-jelöltet, sorra elmondva, hogy mik az előnyeik.

Farkasházy ezután párhuzamba állította a német-magyar meccset a jövő évi választással, ahol a magyar válogatott csapatként küzdött a jóval esélyesebb, sokkal jobb játkosokból álló német csapat ellen.

Orbán csodálkozva nézne, mint a franciák, meg a német sztárok” – mondta.

A teljes adást itt hallgathatja meg.

Nyitókép: Farkasházy Tivadar házigazda és Selmeczi Tibor humoristák a XV. Szárszói találkozón Balatonszárszón 2016. június 18-án. MTI Fotó, Koszticsák Szilárd

Összesen 314 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az én családom életét Farkasházy Teddy tette tönkre.

Megártott neki a hőség...

Es Teddy maci meg is erdemelte volna, hogy kiraly legyen, mind a 150 evig, ha Soros et Company most csaszar lehet!
Es az egesz vilag felett lehet mar az, birodalma a Nagy Nyitott Tarsadalom, az osszes perverzioval együtt, amit a vilag kinkeservesen felhalmozott. Ma mar erteknek becezik ezeket.

Eleve nem kellett volna bejönni. De nem egyedül voltak, akik ezt a marhaságot elkövették:
A zsidók létszámának növekedése a történelmi Magyarországon:
1720-ban 12,000
1785-ben 75,000
1805-ben 130,000
1835-ben 165,776
A hivatalos számlálás bevezetésekor:
1869-ben 553,641
1880-ban 638,314
1890-ben 730,342
1900-ban 846,254
1910-ben 938,458
Forrás: Zsidó Lexikon, Budapest, 1929, reprint 1987, 553.old.
Ezzel szemben a zsidókat ezerharminc helyről utasították ki az ismert történelem során.
COMPLETE LIST OF JEWISH EXPULSIONS (1,030)
Posted on May 2, 2018, September 15, 2018 by lordmolyneaux

Mibol cserelne le, ha evtizedek ota uldozik az egesz nagy csaladjat?
Orvend, hogy egy muanyagkollekcioval letudja az egeszet!

Mind a hat pofas modell, kar, hogy a motor nem, csak a duda mukodik bennuk, rajtuk.
Jelkemzo, hogy hatan fognak ossze, hogy egyet kitegyenek.
Nem a szamossag, hanem a minoseg a fontos , Teddyka!

Azert most megkacagtatott, ne mondd, hogy nem!
Az uzott, vegzalt Teddy maci, az.

A bevándorlási döntés lényege nem a beengedés, hanem a bejövetel döntése. A pokol kapui hiába vannak tárva nyitva ....

Meg Ferenc Józsefé aki felmenőit nemesítette. Rákosi ÁVH-ja meg minden nemest kinyírt, csak őket nem. Érdekes.

A Kádár rendszer tönkretette a családod életét? Télleg? Akkor hogy a kurva anyádba humorizálhattál már akkoriban, te, rohadék áruló? Mocsok bolsevik seggnyaló, ideje lenne, hogy megdögöljél.

az ő családja életét tönkretette a 67 évig uralkodó Ferenc József, a 25 évig uralkodó Horthy Miklós, a 33 évig uralkodó Kádár, és a 16 éve uralkodó Orbán.
67+33=100
25+16=41
Ennek az aljadéknak ezek szerint a 2002-2010 közötti nyolc Gyurcsány-év volt az egyetlen aranykor.
Ahhoz képest, hogy életében egyetlen év bedolgozott munkaideje nincs, egész jól el van az őt tönkretevő magyarok hátán...

"A családom életét tönkretette Ferenc József, Horthy, Kádár ..." - csak Rákosi alatt volt elviselhető?

Azért, mert hazudik. Kádár idejében is remekül élt, ismert volt, hagyták pedálozni a Kádár rendszernek. Nem kicsit, nagyon, miazhogynagyonis.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés