Menczer Tamás: Hasznos lenne, ha a német, svéd és holland politikusok a saját házuk előtt söprögetnének

2021. június 22. 20:11
„A német hadseregben például antiszemita jelenségek láthatók, meg szexuális erőszak” – fogalmazott az államtitkár.    

Hasznos lenne hogyha a tisztelt kollégák a saját házuk előtt söprögetnének” – reagált közösségi oldalára kedden feltöltött videójában Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára arra, hogy az elmúlt napokban német, svéd és holland politikusok is Magyarországgal, magyar törvényekkel foglalkoztak.

A politikus úgy fogalmazott: azt gondolta, azért foglalkoztak Magyarországgal, mert a saját országukban nyilvánvalóan minden rendben van és ezért ráérnek erre, „de kiderült, hogy ez nincs így”.  „A német hadseregben például antiszemita jelenségek láthatók, meg szexuális erőszak” – fogalmazott az államtitkár.    

Menczer Tamás az eset kapcsán idézte a német védelmi minisztert, Annegret Kramp-Karrenbauert, aki a katonákról úgy beszélt, hogy kiképezték őket, érzékenyítésen estek át, és mindezek ellenére ilyen helytelenül viselkedtek. „Ilyen események láthatók tehát a német hadseregben” – szögezte le az államtitkár.  „Svédországban, nos, Svédországban a kormány éppen tegnap bukott meg” – fogalmazott, majd úgy folytatta: „Hollandiában pedig a kormány néhány hónappal ezelőtt bukott meg, pontosan azért, mert a családtámogatási rendszere nem állta ki a jogállamiság próbáját.”

 

Nyitókép: Facebook

Összesen 42 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Európa most rogyik térdre a gyarmatosító hagyományai miatt.
Hiszen a portugálok 1415-ben kezdték (EU),
a spanyolok 1492-ben (EU),
az oroszok 1580-ban,
a hollandok 1602-ben (EU),
a franciák 1605-ben (EU),
az angolok (britek) 1607-ben (EU),
a dánok 1620-ban (EU),
a svédek 1638-ban (EU),
a németek szintén 1638-ban (EU),
az osztrákok 1719-ben (EU),
a belgák 1885-ben (EU),
az olaszok szintén 1885-ben (EU),
végül a norvégok 1927-ben.

Az igen okos lett volna lenyilazni a leigázandó népeket. Igazi hülye bolsevik ötlet jutott eszedbe megint. Nem rés, erős bástya vagy a hülyeség falában! Éljen Rákosi!

Nyugat-Európa más fegyvernemeket fejlesztett ki. A sajátjaikra nem panaszkodtak, mert több eszük volt még egy bolsevistánál is.

1526-ban az osztrákok nem voltak sehol. Akkor a törökök által magyarok ellen elkövetett holokauszt kezdődött.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés