Mesével és énekkel gyógyuló gyermekek – Korzenszky Klára a Mandinernek

Ferenczi-Bónis Orsolya interjúja a Mandiner hetilapban

Van jelentősége annak, hogy gyermekpszichológusként és zenészként is népmeséket választ?

Igen. A népmesék erejét használom a terápiáim folyamán és a koncerteken is, mert rendkívül jótékony hatásuk van. Évezredek alatt kristályosodtak ki, a kultúránkkal párhuzamosan alakultak. Minden népnek megvannak a maga meséi és történetei, melyek útmutatásként szolgálhatnak.

Pünkösd misztériuma a Szentírásban a Szent­lélek kiáradása az apostolokra, s rajtuk keresztül az egész világra, az egész emberiségre. A népmesékben, népdalokban hogyan jelenik meg a pünkösd? 

A magyar néphagyományban a pünkösdi népszokások széles tárházát találhatjuk meg. 

Énekes-táncos gyermekdalaink, népdalaink pontosan őrzik ezeket a hagyományokat.

Mit tudunk meg belőlük elődeink életéről?

A népszokásokban mindenkinek megvolt a maga szerepe. A pünkösdikirály-választás során például a legények ügyességi játékokkal versenyeztek, és a győztes egy évig birtokolhatta a királyi címet. A lányok játéka a pünkösdölés, a pünkösdikirályné-­járás, ennek a szokásnak az eredeti célja a termékenységvarázslás volt. Akárcsak a természet megújulását jelképező zöldág-járás szokásának, amelynek télkiűző, nyárhívogató énekes-táncos felvonulásként rontáselhárító szerepet is tulajdonítottak. És még sorolhatnánk a rítusokat.

Lehet ma aktuális üzenetük a pünkösdi nép­hagyományoknak?

A mai kor embere számára ezek a szokások talán már értelmüket vesztették, pedig nagyon fontos üzenetet hordoznak:

Ön hogyan került közel a népmesék és népdalok világához?

Nagycsaládban nőttem fel, a zene, az ének, a tánc a mindennapjaink része volt. Klasszikus zenét tanultam, sokáig fuvolistának készültem, mellette kezdtem el a Bihari János Táncegyüttesben táncolni és az Óbudai Népzenei Iskolában Juhász Zoltánnál, Fábián Évánál népzenét tanulni. Gyakorlatilag belenőttem a néptánc és a népzene világába. Néphagyományaink annyira magával ragadók, hogy aki gyermekkorában kerül közel hozzájuk, annak az életformájává is válhatnak. Nekem hosszú ideje a népzene és a világzene határozza meg mindennapjaimat: énekeltem például a Tűz Lángja, a Ghymes és a Makám zenekarban.

Mindeközben elvégezte az ELTE pszichológia szakát. Azért ez nem mindennapos teljesítmény…

Édesapám orvos, az, hogy ő gyógyítással foglalkozik, meghatározó volt számomra. Már a gimnáziumban eldöntöttem, hogy pszichológiát szeretnék tanulni.

Gyermekpszichológusként népdalokkal és a népmesékkel is gyógyít, énekesként pedig beemeli a terápiás módszereket a gyerekkoncertekbe. Ötvözni tudja a kétféle szaktudást, de hogyan viszonyul egymáshoz az énekesi és a pszichológusi énje?

Párhuzamosan formálódtak, és végül összefonódtak: most már elválaszthatatlanul egymásra épülnek. De ez fokozatosan alakult így. A pszichológián belül a gyermek- és fejlődéspszichológia irányát választottam, s olyan módszereket is megismertem, mint a gyermekpszichodráma, a meseterápia és a zeneterápia. A néptáncegyüttesben való felnövés pedig azzal is járt, hogy gyermekcsoportokat vezettem, így megtapasztaltam, hogy

A kisgyerekek számára természetes élmény a zene és a tánc, de mintha ez megváltozna, ahogy nőnek.

A gyerekekben a zene és az éneklés már az anyaméhtől kezdve kódolva van, és amíg ösztönösen használják – a legkisebbek édesanyjukkal ölbeli játékokként, az óvodás korosztály az énekes-táncos népi játékokat például szerepjátékként, ügyességi játékként vagy pusztán közös zenei élményként –, addig spontán örömforrás marad. Amikor azonban iskoláskorban az éneklés is teljesítménnyé válik, az picit elfordítja a gyerekeket attól, hogy ez ösztönös maradhasson, hiszen az iskolában értékelés van, a készségtárgyakból is – így elvész a lényege, az örömforrás.

Mit lehetne tenni, hogy megmaradjon?

Minél inkább a mindennapok részévé kellene tenni – egyrészt a család életében közös zenehallgatással, játékkal, zenéléssel, másrészt az iskolában, de nem teljesítményként, hanem valóban készségként, ami a gyerekek egészséges személyiségfejlődésében is fontos szerepet játszik.

Hogyan hat a közös éneklés?

Rendkívüli kapcsolatteremtő, közösségfejlesztő ereje van. Bizonyított tény, hogy a közös éneklésnek, zenélésnek evolúciós funkciója van, mert közben boldogsághormonok szabadulnak fel, és erős összetartozás-élményt élünk meg.

miközben jól érezzük magunkat – a közös élményen keresztül pedig még erősebb visszacsatolást eredményez. Mindez igaz a közös táncolásra, mesélésre is.

Ezt az élményt akarta visszaadni a gyerekeknek, amikor megalapította a Klárisok zenekart?

Igen. 2012-ben Liber Endre a FolkEurópa Kiadótól felvetette, hogy hogy ha már pszichológus és énekes is vagyok – akkor még a Makám zenekarban énekeltem –, készíthetnék egy gyerekeknek szóló lemezt. Mivel gyermekpszichológusként addigra már terápiás eszközként használtam a meséket, és a gyermekpszichodráma módszerét is alkalmaztam, egyértelmű volt, hogy a mesékkel fogom összefűzni a magyar néphagyomány elemeit. Eredics Dávid, Buzás Attila és Porteleki Áron zenésztársaimmal közösen alkottuk meg az első lemezünket.

Ez lett a Szerelemcsütörtök, dobszerda című összeállítás. Hogyan született meg a lemez?

Mivel mindannyian a népzenéből jöttünk, célunk volt, hogy azokat a népdalokat, amelyeket anyáinktól, nagyanyáinktól tanultunk, és amelyeket mindannyian ismerünk, úgy rakjuk egymás mellé, hogy összefűzésükkel egy jól ismert mese alakuljon ki. A mese fonalán a népdalok – amelyeket ismerünk, de a jelentésükbe nem mindig gondolunk bele – a funkciójuknak megfelelő helyre kerülnek, így értelmet nyernek, például a Cickom, cickom, vagyon-e szép lányod? kezdetű lánykérő dal odakerül, amikor a királyfi megkéri a lány kezét az édesapjától.

Decemberben jelent meg Tíz, tíz, tiszta víz címmel a harmadik lemezük, amely az előző kettőhöz képest idősebb korosztályhoz szól.

Az előző meséink klasszikus tündérmesék. Az első lemezünk arról szólt, hogy a bátor legény elindul szerencsét próbálni, kiszabadítja a királylányt a sárkány fogságából, és elnyeri méltó jutalmát. A másodikban, a Kerekégenjáróban a sötétség-világosság kettősének szimbóluma is megjelenik. A harmadiknak kissé bonyolultabb a története, mert

Ismert a történet: a királylány azt mondja az édesapjának, hogy úgy szereti, mint az emberek a tiszta vizet. Ez A só című mese változata, amelyben a szeretet fokmérője nem a só, hanem az életadó tiszta víz. Egy kicsit absztraktabb gondolkodást igényel, illetve az értékek átgondolását, ezért a nagyobbaknak, sőt a felnőtteknek is szól. A korábbiakhoz hasonlóan új lemezünkön is Kálloy Molnár Péter gördíti tovább néhány mondattal a mesét.

A mese tehát arról szól, hogy miként ismerjük fel a hamis értékeket, és hogyan találjuk meg a valódiakat?

Igen, hiszen gyakran a magától értetődőnek tartott, lényegtelennek hitt dolgok a létfontosságú, valódi értékek az ember életében, és gyakran csak hiányuk megtapasztalása ébreszt rá arra, hogy mennyire szükségünk van rájuk.

Hogyan használja a koncerteken a gyermekpszichodráma módszereit?

A meseterápia és a gyermekpszichodráma gyógyító módszerek, de a koncert nem terápiás tér. Egyes elemeiket azonban megpróbálom belecsempészni, hogy jótékony hatásuk érvényesülhessen a mesekoncerteken is. A zene mellett eszközként a mesét használom kapcsolatteremtésre, figyelemfelkeltésre, azonosulásra.

Miben különbözik a meseterápia és a gyermekpszicho­dráma?

Mindkét módszer terápiás eszközként tekint a mesére. A Kende Hanna által megalkotott gyermekpszichodráma a szerepjátékra, a fantáziára épül. A gyerek szimbolikus térben, a mese világában azonosulhat egy általa választott szereplővel, akinek útját végigjárva-játszva megoldást találhat a saját problémáira, nehézségeire is. Gyermekeknek szóló módszer, ellenben a meseterápia eredetileg felnőtteknek szólt. Boldizsár Ildikó nevéhez fűződik; alapgondolata, hogy minden életállapotnak megvan a meséje, és ha megtaláljuk az aktuális helyzetünkre valót, akkor az tud segíteni.

A mai gyerekeket a digitális nemzedék tagjainak tartják. Nehéz őket bevonni egy mesekoncertbe?

A 21. század jellemzője a figyelemmegosztás problémája.

Ráadásul manapság az jellemző, hogy a koncerteket fesztiválokon, vásárokon tartják, ahol különösen sok inger éri gyerekeket. Ezért próbálom megteremteni azt a teret, ahol bele tudnak varázsolódni a mesébe. Felhozom a színpadra és szerepbe helyezem őket, lekötöm a figyelmüket: belekerülnek a mesébe, a részesei lesznek. A játék során a memóriájuk is fejlődik, mert ha ők is szereplők lehetnek, sokkal nagyobb az élmény, és intenzívebb az emlék, így jobban felidézhető otthon a családdal.

Ez működhet a kamaszokkal is?

A kamaszok is nyitottak sok mindenre, például a zenére. A tapasztalat az, hogy a kezdeti meglepődést követően, hogy bevontuk őket a koncertbe, oldódnak, abszolút részeseivé válnak, és a zene jótékony hatásai is pillanatok alatt érvényesülnek. Vezethető a figyelmük, rengeteg nagyon jó gondolatuk van, és meg lehet velük beszélni az eseményeket. Őket nem kell úgy szerepbe helyezni, mint a gyerekeket, a kérdés inkább az, hogy megtaláljuk-e hozzájuk az utat.

Mindemellett a Bethesda gyermekkórházban gyermekpszichológusként dolgozik, sokszor krízishelyzetbe került gyerekekkel. Hogyan segít ilyenkor a zeneterápia?

A bekerüléstől a gyógyulásig, sőt még a gyógyulásuk után is járnak hozzánk a gyerekek. Nagyon hosszú folyamat, amelyen végigkísérjük őket és a családjukat. Rengeteg eszköz van, amivel közel kerülünk a gyerekekhez, és számos terápiás módszer, amit alkalmazunk, többek között a zeneterápia. Hasznos gyógymód, mert eleve fel tudjuk használni a zene jótékony hatásait,

Egy szülő számára kevés olyan kiszolgáltatott helyzet van, mint kórházban látni a gyermekét.

Ezért nekik abban segítünk, hogy visszanyerjék a kompetenciájukat a súlyos helyzetekben is. A szülő ismeri a leginkább a gyermekét, ő tudja a leg­jobban megnyugtatni, de ilyenkor az orvosoktól és a nővérektől válik függővé. Ha valamilyen módon vissza tudjuk adni neki a szülői kompetenciáját, akkor nő a biztonságérzete, ezáltal sokkal nagyobb biztonságba kerül a gyerek is. Akár az egyéni terápiákban, a családterápiákban is alkalmazható mind a zene, mind a mese. A csoportterá­piákban integratív eszközöket használunk. Ezekre az alkalmakra a hosszú kórházban töltött idő után térnek vissza a gyerekek, és a mesét vagy a zenét a traumáik feldolgozására, az állapotuk, élethelyzetük, a krónikus betegséggel vagy sérüléssel való együttélés könnyebb elfogadására használjuk.

Mindez lelkileg nagyon megterhelő lehet. Ön miből merít erőt?

A Bethesda kórházban kiváló csapat van, a kollégáimmal meg tudjuk osztani a nehézségeket, és át tudjuk venni egymás terhét. A szupervízió is fontos, amelynek során egy tapasztalt kollégával átbeszéljük az aktuális nehézségeinket vagy elakadásainkat. Nekem sokat segít a kórházi munka és a koncertezés kettőssége is, de fontos, hogy az ember tudja, mikor melyik szerepben van. Ebben azok a rituálék is segítenek, hogy a kórházba érve felveszem a fehér köpenyt, a zenészi szerepemben pedig fellépek a színpadra.

A pandémia ideje alatt azonban nem voltak koncertek.

Mint mindenkinek, nekem is sok mindenben megváltozott az életem. A koncertek elmaradtak, egészen más formában kellett kapcsolatot teremteni a közönséggel, online koncerteken, videófelvételeken keresztül.

Most, hogy csillapodik a harmadik hullám, próbáljuk újrakezdeni az életünket. Mi segíthet ebben?

Nagy kihívást jelentő válsággal nézünk szembe, de az ilyen küzdelem pozitív irányú személyiségváltozást is eredményezhet, amit úgy hívunk, hogy poszttraumás növekedés. Megváltozik az egzisztenciális kérdésekhez való viszonyunk, a prioritásaink, több energiát fektetünk a társas kapcsolatainkba.

Milyen tanácsot adna a szülőknek, akik ebben a folyamatban szeretnék segíteni a gyerekeiket?

Hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, hogy túlságosan előre nézünk, és egyszerre túl nagy lépéseket akarunk tenni. A gyógyuláshoz is lépésről lépésre kell haladnunk, és nagyon kis célokat kell kitűznünk magunk elé. S újat mindig csak akkor, ha az előzőt már megvalósítottuk. Szülőként próbáljunk ezzel az attitűddel a mindennapokhoz állni, így nagyobb biztonságot tudunk a gyerekek számára is teremteni.

Nyitókép: Vermes Tibor