Megkongatta a vészharangot az ENSZ: még véletlenül se merészeljen Németország visszatoloncolni elítélt migránsokat

„Felszólítjuk az országokat, hogy ne küldjék vissza erőszakkal az afgánokat” – mondta Arafat Dzsamál.

Zebulon Simentov attól fél, visszatérnek a tálibok, így inkább elhagyja Afganisztánt.
Az 1950-es években született Simentov egész életében Afganisztánban lakott. Túlélte az ország szovjet megszállását, a saját börtönéveit és a tálib rezsimet is, de az amerikai csapatok közelgő kivonulása miatt félti az életét, ezért idős kora ellenére is költözni készül – írja az AFP tudósítása nyomán a New York Post.
– mondta a férfi.
Simentov Kabul egyetlen zsinagógájában él, és azt tervezi, talán Izraelbe költözik, hiszen felesége és két lánya már egy ideje ott él. Mint mondta: biztos benne, hogy ő az utolsó zsidó Afganisztánban, és ha a tálibok visszatérnének, óriási veszélyben lenne.
A férfi azt mondta: 2001-ben egyébként még örült az amerikai és európai katonák érkezésének, mert abban bízott, hogy majd jó irányba változnak a dolgok, de azóta sajnos minden reményét elvesztette. A tálibok szerinte semmit nem változtak az elmúlt két évtizedben, ő pedig a reményei mellett az országába vetett hitét is elvesztette.
A NATO csapatai a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadásra reagálva szállták meg Afganisztánt, Joe Biden amerikai elnök pedig nemrégiben bejelentette, hogy az amerikai katonák húsz év után idén kivonulnak Afganisztánból.
Nyitókép: Wakil Kohsar / AFP