Most segítsünk a covidárváknak!

III. évfolyam 17. szám | Meta - Jegyzet
2021. április 29.

Máthé Zsuzsa
Fájdalmas leckét kaptunk a világjárvány alatt arról, hogy mennyire törékeny az életünk, és arról, hogy mennyire egymásra vagyunk utalva.

Az agresszív koronavírus, különösen az egészséges embereket is veszélyeztető új mutánsok miatt egyre több kicsi és nagyobbacska gyermek vált félárvává, esetleg veszítette el mindkét szülőjét. Ez a végtelenül szomorú helyzet társadalmi összefogást tett szükségessé, amelynek immár formálódnak a keretei.

Negyvenkét éves édesapját elvesztő kisgimnazista osztálytárs fiú, fiatal szüleit temető hatéves kislány, édesanyját az első ölelés nélkül elveszítő újszülött kisbaba, árván maradt testvérek, gyermekeik nevelésével magukra maradt, fájdalomtól, kétségbeeséstől és sokszor még a betegség terhétől is gyötört özvegyek – a koronavírus szavakkal le nem írható, mérhetetlen tragédiáinak és az azokat elszenvedő áldozatoknak sokasága. Családunkban, szomszédságunkban vagy épp templomi, óvodai, iskolai közösségekben sajnos személyesen is találkozhatunk ilyen esetekkel.

Saját környezetünkből, a közösségi média hírfolyamából és az újságokból érkező hírek elsőként a megrendülés, az együttérzés, majd az imádságos lelkületű tenni akarás vágyát ébresztik fel a jó szándékú emberekben politikai hovatartozástól függetlenül. Ki-ki próbálja segíteni a látókörébe kerülő családokat, ami nagyon fontos, különösen az azonnali segítség miatt (ismerjük a segítés aranyszabályát: kétszer ad, aki gyorsan ad), de közben azt is tudjuk, hogy ez önmagában nem megoldás, hiszen minden érintett gyermek sorsát hosszú távon is rendezni szükséges.

Nyitókép: Shutterstock

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés