„Mi szembenéztünk a halállal” – így küzdött meg egy öttagú család a coviddal

2021. április 28. 13:00
„Cikáztak a gondolatok a sajgó fejemben. Ez nem történhet meg. Ez velünk nem történhet meg”. Beszámoló egy háromgyermekes család megrázó küzdelméről a coviddal, első kézből, az édesanyától és férjétől.
„Még leírni is hátborzongató, de mi szembenéztünk a halállal”

– kezdi megrázó beszámolóját olvasónk, aki napló formájában juttatta el hozzánk küzdelmének történetét a coviddal.

Nagy Andrea és férje, Halmosi Gábor március 24-én észlelte először magán a fertőzés tüneteit. Már az nagyon gyanús volt, hogy a férfi egyszer csak fázni kezdett – hiszen sosem szokott, még télikabátja sincs. Andreának közben megfájdult a feje, ezt először a frontra fogta.

Alig telt el pár óra, Gábor belázasodott, ezért jobbnak látták, ha covid-tesztet kérnek. Autós szűrőállomáson vették le tőlük a mintát, pillanatok alatt meg is kapták az eredményt: mindketten megfertőződtek a koronavírussal.  

Alig telt el tizenkét óra és – ahogy Andrea fogalmaz – „éjjel elszabadult a pokol”,

nemcsak a szülők, hanem három gyermekük, a 17 éves Csenge, a 16 éves Kincső és az ötéves Ákos is magas lázzal, fejfájással küzdött. „Csontok és a majdnem leszakadó izmok fájdalma szorított mindegyikünket, aztán jött a csillapíthatatlan, kimerítő köhögés” – írja Andrea. Hívta is a gyermekorvost, hogy azonnal szűrjék le a gyerekeket is. „Egy igazi, csupaszív gyermekmentős doktor jött. Azonnal pozitívak is lettek a tesztek” – írja Andrea.

Gábor ekkor már egyre rosszabbul volt, a gyermekmentős orvosnak ez fel is tűnt – noha Gábor háziorvosa nem sokkal korábban mindössze köhögéscsillapítót rendelt el. A tüdőszaggató köhögés másnapra sem enyhült, a férfit minden másodpercben rohamok gyötörték. Többszöri próbálkozás után Andrea végre elérte a központi ügyeletet, a vonal végén egy diszpécser azt tanácsolta, vegyenek Rhinatiolt, azzal kezeljék. Ez újabb – sajnos sokaknai ismerős – problémát vetett fel: ha az egész család karanténban van, ki megy így a gyógyszertárba?

A negyedik napon Andrea hatalmas puffanásra riadt:

férjét ájultan, levegőért kapkodva, véres háttal találta a padlón.

Gábor az esés közben beütötte hátát, miután utolsó leheletével próbálta hívni a mentőket. A szintén magas lázzal és pokoli fejfájással küzdő Andrea ahogy tudta, összepakolta a legszükségesebbeket a férfinek a kórházba, és segített felöltözni neki.

Megérkeztek a mentők, „a szoba ablakából néztem, ahogy Gábort elvitték. Nem tudtam hova, közben én is fertőző vagyok, és az ötévest csitítom… próbálok a kis görbülő szájára vidámságot csalni… Nem megy…” – írja beszámolójában. 

Amíg a családfő a kórházban orrszondában és egyre erősebb lélegeztető maszkban küzdött a coviddal, addig odahaza is – ahogy Andrea fogalmaz – „tombolt a vírus ezerrel”. A feleség állapota kezdett kritikusabbra fordulni, a szaturáció és a vérnyomás is romlott, de mindenképpen szerette volna elkerülni a kórházat, hiszen

nem hagyhatta otthon három, szintén nagybeteg gyermekét.

És ha még ez sem lett volna elég, az egyik nagylánynál tüdőgyulladás gyanúja merült fel.

Andrea szaturációja már bőven a veszélyes zónában, láza pedig – ahogy ő fogalmaz – „az egekben” volt, amikor hosszas próbálkozás után sikerült elérnie a háziorvosát. Végre kapott egy csomó gyógyszert. „A padló hűs kövén próbátam hűteni magam, fájt minden lélegzetvétel, nyitott ablaknál küzdöttem a levegőért, égett a szemem, fejemben ezernyi üvegszilánk cikázott, éjjelente csuromvizesen ébredtem” – emlékezik vissza. Minden erejével küzdött, hogy közben el tudja látni az ötéves, lázas kisfiát.

Nem elég az otthoni küzdelem, a betegség kilencedik napján ijesztő híreket kaptak: a kórházban küzdő családfő eredményei egyre vészjóslóbbak, elkerülhetetlenné vált az intenzív osztály. „Mielőtt elaltatták és lélegeztetőgépre tették, még gyorsan felhívott, hogy felkészítsen, mi fog történni: vagy megfullad, vagy esélyt kap a gyógyulásra. Miután letettem a telefont, levegőért küzdve tört fel bennem a sírás” – idézi fel a megrázó pillanatot Andrea.

Másnap a feleségnek sikerült elérnie az intenzíven dolgozó orvost,

akitől megtudta, hogy férjét gyakorlatilag a gép tartja életben,

mindössze tíz százalék esélye van a túlélésre. „Cikáztak a gondolatok a sajgó fejemben. Ez nem történhet meg. Ez velünk nem történhet meg. Muszáj volt minden lázas idegszálammal felfogni a felfoghatatlant” – gondol most vissza. Közben Andreának otthon is helyt kell állnia, a tinilányai segítik a kicsi ellátásában.

Andrea húsvétvasárnap újabb híreket kap a kórházból: a tízszázalékos túlélési arány ötszázalékra zsugorodott a férjénél, hasra fordították, hogy a tüdő hátsó része is át tudjon levegőzni. „ilyen fekete nem volt a húsvét, a gondolattól is hideg futkos a hátamon, milyen ünnep is ez” – írja. Másnap újra csörgött a telefon, Andrea gyógyszertől kikészült gyomra ismét görcsbe rándult, sajnos ezúttal sem kapott jobb híreket: a férje veséje leállt, a gép tartja életben. Sírni sem maradt ereje. 

Másnap felcsillant némi reménysugár, javultak valamelyest Gábor eredményei, jobb lett a szaturáció is. Még mielőtt Andrea örülhetett volna kicsit, az orvos lehűtötte: azt mondta, „ez sajnos nem jelent semmit, innen bármikor fordulhat végzetessé a folyamat, márpedig hét nap után a fertőzésveszély miatt 90 százalékos a halálozási arány”

Húsvét után harmadnapra jött el a feltámadás.

Gábort levették a lélegeztetőgépről, már magától kezdett lélegezni. 

Három nap múlva Andrea el sem hitte, amikor a mobiltelefonja kijelzőjén megjelent a férje neve. „Apa hív, anya, vedd fel!” – törte meg a pillanatot Ákos. „Örömtől sikítva vettem fel a telefont, túlvilági élmény volt újra a férjemmel beszélgetni” – írja. 

Az intenzíven töltött tizenegy nap után Gábor végre lekerült a tüdőosztályra, ahol infúziót kapott, folyamatosan erősödött. Az első tünetek megjelenését követő tizenkilencedik napon Gábort hazaengedték.

Andrea, mint írja, nagyon büszke tinédzser lányaira, akik felnőttként álltak helyt a felnőttek mellett, és hálatelt szívvel gondol a Gyermekmentő Szolgálatra és az Uzsoki Kórház összes dolgozójára.

A kálvária véget ért, de a sebek mélyek.

A következő napok – ahogy Andrea fogalmaz – a „kárfelmérésről” szóltak. „A dög vírus érintette Gábor veséjét, hasnyálmirigyét, tüdejét, eleinte járni sem tudott. Gyötrelmes volt az első lábra állás a sok lélegeztetőgépen eltöltött idő után.”

Végül hozzáteszi: „Él, és ez a legfontosabb, a többit megoldjuk”.

Képek forrása: hirado.hu

Összesen 141 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mielőbbi teljes gyógyulást!

akit elbizonytalanit az mRNS oltasok technikaja, az nyugodtan kerhet oroszt, kinait, Zenecat, egyik sem "genetikai".

Cserébe, a megdöbbenésedért, küldök neked valamit, de ha ismerős, akkor is megnézheted, próbálni megéri, hasznos és egyszerű:
https://www.youtube.com/watch?..
Szóról szóra hasonlókat éreztem én is... és még annyit, de ezt minden célzatosság nélkül írom: nem tudom hova tenni az ilyen betegséget, mint amit ez a vírus okoz, szinte minden érintettnél ugyanolyan, vagy nagyon hasonló megpróbáltatással, halálközeli állapottal.

Nem olvastam a hozzászólásodat a Merkel és a kínai miniszterelnök közötti megbeszélés kapcsán. Emlékszel, írtad nekem, hogy a csúnya kommunista Kínát partnernek tekintem. S Merkel? Mit szólsz hozzá, hogy egymás első számú kereskedelmi partnerei, 2010-től rendszeresen konzultálnak egymással, s Merkel nyitott a kínai vakcina iránt.

S mi a véleményed a migráns által meggyilkolt francia rendőrnő esetéről? Kis butuska.

Kedves vörös.public!

Kívánom, hogy személyes negatív tapasztalat nélkül úszd meg a járványt. Ferinek nagy szüksége lesz Rád 22-ben.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés