Mindenki szereti a klasszikus zenét, csak nem tud róla – a Danubia Zenekar vezetője a Mandinernek

2021. április 6. 18:45
„Az emberben van valami, ami Istentől jön: az a bizonyos létra, amiről Weöres Sándor is ír.” Hámori Mátéval, az Óbudai Danubia Zenekar vezetőjével beszélgettünk a klasszikus zene szerepéről, az Út a zenéhez elnevezésű komolyzenei Netflixről és a közös hullámhosszról.

Mit adhat a komolyzene a mai fiataloknak, akik abszolút nem efféle zenei világban szocializálódnak?

Ugyanolyan élményt, mint bármelyik másik zene. Én személy szerint kerülöm a komolyzene megnevezést, mert észrevétlenül egy olyan bélyeget jelent, hogy ez valami túlontúl komoly dolog. Ha Mozartot vezénylek, nem az jut eszembe, hogy úristen, de komoly dolgot csinálok, hanem a játékosság. Hajlamosak vagyunk mindent beskatulyázni. Ha megkérdezel egy gyereket, hogy neki mit jelent a komolyzene, akkor húzza a száját. Van egy ellenállás. El kell felejtenünk ezeket a kategóriákat. Nem azt kell nézni, hogy valamit kétszáz éve írtak, két éve, vagy éppen most, a lényeg, hogy az emberek hallgassanak zenét. Nagyon sok gyerek imádja a Star Wars zenéjét, ami szintén komolyzene, mégis mindig az a legmenőbb, ha iskolákba megyünk játszani. Ugyanakkor tudok mutatni olyan Wagner-részletet is, ami nagyon hasonló a Star Wars zenéjéhez, vagy akár olyan Pink Floyd-részletet, amiről nem lehet eldönteni, hogy komoly- vagy könnyűzene. Pár hete vezényeltem egy koncertet, ami kortárs klasszikus zenékből állt, de egyáltalán nem volt „komoly”. Az egyik hangszer például egy szamár alsó állkapcsa volt, ami nagyon spéci hangot ad – ez egy dél-amerikai hangszer. Van ebben egy csomó játék és komolytalanság. A jó zene hihetetlen hatással van a lélekre.

Mindegy, hogy Beethoven vagy Quimby, szükség van azokra az élményekre, amik a szavakon túl képesek a Mindenséggel kapcsolatot tartani.

Nem lehet, hogy a sok kötöttség, a kiöltözés, a csend, vagy az, hogy viselkedni kell, nem igazán fogja meg az embereket?

Ókovács Szilveszternek volt egy jó mondata: „mindenkihez akarunk szólni, de nem mindenkihez ugyanazon az estén”. Van egy réteg, akit visszatart a kiöltözés, ezt felmérések is bizonyítják, viszont van egy réteg, aki kifejezetten igényli azt. Az idősebbeknek igenis kell az az élmény, hogy szép ruhába bújjanak, aztán csöndben végighallgassanak egy koncertet. Van ennek egy rítus jellege, ami nagyon fontos. Éppen azok a dolgok, amiket Janklovics Péter kiparodizál A zenegyűlölő című előadásunkban – kényelmetlen székekben ülni, összezsúfolva lenni másokkal és hasonlók. Olyan jelenség ez, mint a karácsonyi éjféli mise. Hideg és sötét van, de mégis elmegy az ember, mert van egy vagy több pillanat, amikor egyszerre lesz csönd, és nyolcszáz idegen ember egyszerre kapcsolódik össze. Ez a kapcsolat sokkal erősebb, mint amit szavakkal meg lehetne teremteni.

A zenegyűlölő

 

Az Út a zenéhez projekt belépőt jelenthet a klasszikus zene világába. Mennyire van igény a komolyzenére a magyarok körében?

A klasszikus zene nem a legmainstreamebb, ezzel nem árulok zsákbamacskát, a koncertlátogatók száma a statisztikák szerint azonban folyamatosan nő az elmúlt tizenöt évben. A kínálat is alakítja a keresletet. Sokan úgy vannak vele – főként gyerekek és azok családjai –, hogy még nem, vagy nem olyan formában találkoztak a klasszikus zenével, ami tetszett volna nekik. Egész egyszerűen a találkozások száma kevés, de az igény megvan.Szerintem mindenki szereti a klasszikus zenét, csak nem tud róla. Nekünk az a feladatunk, hogy az emberek tudomására juttassuk, hogy tulajdonképpen ők ezt szeretik.

A „komolyzenei Netflixnek” is tekinthető oldalon nem a megszokott módon, vagyis zeneszerzők és műcímek szerint kereshetők a zenék, hanem hangulatok szerint: Lélek, Harc, Kaland, 18+, Pszicho, Ősi, Más-világ, Dark, Egyedül, Álom, Bizarr.

A klasszikus zenében hihetetlen gazdagság van. Én nem azért foglalkozom klasszikus zenével, mert nem tudnék más műfajban is érvényesülni, hanem egyszerűen azért, mert ez a zenei világ leggazdagabb szelete, ahol a legérdekesebb kincsek vannak. A klasszikus zenén belül millió szín és érzés van, és ez az oldal ezt próbálja megcsillantani. Ha szerelmes vagy, ha pörögsz, ha elmélyülnél – mindenre van zene. Viszont, ha az ember elé rakok egy komplett művet, nem biztos, hogy ki tudja mazsolázni ezeket az érzéseket. Ebben segítünk.

 

 

A közízlés formálása fontos nektek?

Ha létezik ilyen, hogy közízlés, akkor mindenképp. Ez nagyon nehéz dolog. Sokan sajnálkoznak, hogy milyen színvonal megy a kereskedelmi tévékben, én azt gondolom, hogy külön kell választani a dolgokat. Van az abszolút mainstream, ebben nekünk nem feladatunk éllovasoknak lennünk. Ahhoz túl sok kompromisszumot kellene megkötni. Viszont, ha a mainstreamet közvetve befolyásolni tudjuk, tehát minél több embert vonunk be abba, amit csinálunk – kibővítjük a közönségünket, akár a gyerekek, akár a szociálisan sérülékeny csoportok irányába –, akkor ezekkel az apró lépésekkel igenis tudjuk formálni a közízlést. Sok kis ága-boga van, de ha a társadalom minél több szegletében jelen tudunk lenni az értékeinkkel, akkor ez évtizedek alatt változhat. A másik része ennek az iskolai zeneoktatás, amit új alapokra kellene helyezni Magyarországon, mert hiába van ennek nagy történelme, ha jelen formájában nem igazán működik.

A népzenész közegben van két pólus, az egyik az autentikus vonalat pártolja, a másik hisz abban, hogy feldolgozásokon keresztül lehet hatékonyan a tömegekhez eljuttatni a népzenét. Mit gondolsz a klasszikus zene más műfajokkal való ötvözéséről?

Egyetlen dolgon múlik: hogy tehetségesen csinálják vagy sem. Ha a művészetben megpróbálunk ilyen kategorikus és rendszerszintű válaszokat adni, akkor elbuktunk. A művészet ezeket kikerüli.

A művészet öntörvényű. Egyetlen törvény van: tehetséges vagy, vagy nem vagy tehetséges.

Így arra sincs konkrét válasz, jó-e a fúzió. A Csík Zenekar vagy Lajkó Félix ne lenne jó? Szerintem senki nem kérdőjelezi meg őket, hisz tehetségesek. A művészetekben az igazán jó dolgok egyébként mindig a határterületeken kezdtek el kialakulni. Mi is játszunk együtt jazz-zenészekkel és könnyű zenészekkel is. Májusban pedig magyar nóta estre készülünk, mert azt is egy olyan műfajnak tartom, ami iszonyúan lesajnált és lenézett, miközben a cigányzenekarok és cigányzenészek hihetetlen értéket halmoztak fel az elmúlt évszázadokban. Ez óriási veszélyben van mára. Egy olyan 24. órában vagyunk a magyar nótával és a kávéházi cigányzenével, mint ahogy Bartókék voltak a parasztzenével és a népdallal a XX. század elején, csak ezt senki nem mondja ki.

 

 

Olvastam, hogy siketeknek és hallássérülteknek is játszotok. Ezt hogyan kell elképzelni?

Tavaly indítottuk a Beethoven-projektet. Gondolkodtunk, hogy mit lehetne a zeneszerző 250. születésnapjára kitalálni, mert mindenki elcsépelt már mindent. A zenekarunkban van egy nagyon erős társadalmi szolidaritási vonal, a feleségem pedig egyszer csak előállt azzal, hogy van egy réteg, akikhez soha senki nem próbálja meg elvinni a zenét: a siketek. Az volt a koncepció, hogy szerettük volna fizikai eszközök segítségével megkönnyíteni nekik, hogy értsenek valamit a zenéből. A siketek beültek közénk a zenekarba, megfoghatták a nagytestű hangszereket, amik nagyon erősen rezonálnak, így érezni tudták a vibrálást. Figyeltek és érezték, miben vannak benne, az arcuk hihetetlen katarzist tükrözött. Mindenki sírt a zenekarban, annyira felemelő élmény volt.

Azt éreztük, hogy a zene hangok nélkül is működik.

Akkor bizonyosodott meg bennem, hogy mindez nemcsak a hangokról szól, hanem az együttlétről. Volt egy hihetetlen pozitív flow, amibe ezek az emberek belekerülhettek, ráadásul egy olyan művészeti ág által, amiről azt gondolták, hogy soha nem lesz részük benne.

Ez a flow, ez a közös hullámhossz – nem lehet, hogy a mostani zenék ezt nem képesek megteremteni?

Nem így fogalmaznék, hogy a mostani zenék, hiszen nagyon sokféle zene van, de értem, mire gondolsz. Ez nagyon érdekes kérdés. Szerintem az elektronikus zene is ott válik művészetté, ahol az emberi tényező benne van. Az elektronikus zenét sem szabad egyből leírni, hiszen ott is vannak remek alkotók, illetve a klasszikus és elektronikus zenének minőségi fúziói közt is akadnak gyöngyszemek, például a Csernobil sorozat fiatal izlandi zeneszerzőnője. Akikre te gondolsz, azok csak úgy szolgáltatnak valamit, lényeg, hogy tánczene legyen. Van a zenének egy olyan iparosított ága, ami a tömegtermelésre megy. A kérdésedre a válasz, hogy mitől van ez a közös hullámhossz: az embertől.

Az emberben van valami, ami az Istentől jön: a bizonyos létra, amiről Weöres Sándor is ír,

ami lehetővé teszi a járkálást oda-vissza. Ha ez a létra nincs, akkor nem művészetről beszélünk.

Akkor ez most online nem is tud érvényesülni?

Nem igazán. Éppen azért nagyon fontos élő zenét hallgatni, mert ez csak ott tud érvényesülni. Élőben játsszák az adott művet, neked mondja a színész, neked rúgja a focista – ezek mind ugyanazok az élmények.

 

 

Maradva kicsit a jelenlegi mostohább körülményeknél, egy több mint ötvenfős szimfonikus zenekar hogyan próbál ilyenkor?

Online nem lehet próbálni. A technika még nincs azon a szinten, hogy teljes realtime-ban történő kapcsolatot lehessen létesíteni. Csak élőben tudunk próbálni, így is teszünk. Sok zenekar nem működik, mert bezártak a kulturális intézmények, de mi próbálunk kitartani a járvány csúcsain is. Azt gondolom, hogy felelősségünk mindent megtenni, hiszen az állam rengeteg erőforrást és energiát fektetett abba, hogy a kulturális ágazat ne menjen tönkre. Fel lehet róni rossz dolgokat, de az biztos, hogy

a kultúrára Magyarország költi a legtöbbet az Európai Unióban. Ez évek óta így van.

Kapunk egy csomó közpénzt – ezt mondjuk ki –, amit nem azért kapunk, hogy amikor bajban van a társadalom, akkor visszavonuljunk. Ameddig a törvények lehetővé teszik, addig küzdünk. Aktívabbak vagyunk az online tartalmakat illetően, betartjuk az előírásokat, és amennyiszer lehetséges, tesztelünk.

Bevallom, még sosem beszélgettem karmesterrel. Hogyan lesz az emberből karmester?

Többnyire úgy megy, hogy valamilyen hangszeren elkezd tanulni az ember, és elhatározza, hogy zenész lesz. Útközben jön ez az indíttatás. Nálam viszonylag korán jött, mert zeneszerzést és zongorát tanultam korábban, a kettőből pedig jött a karmesterség. Tizennyolc évesen kimondottan karmester képzésre mentem a Zeneakadémiára. Nem indul minden évben, hiszen nem kell sok karmester, olyan, mint a rendező szak a Színművészetin. Ezt elvégezve persze még nem lesz az ember egyből karmester, hiszen rengeteg gyakorlat is kell hozzá. Herbert von Karajan azt mondta, hogy negyven év alatt nincsen karmester, szóval elvileg még én sem vagyok az két évig. (Nevet) Sok évnyi tanulás kell.

 

 

Hogyan érintette az Óbudai Danubia Zenekart a járványidőszak?

Talán egy Churchill-mondás, hogy nem szabad krízist kihasználatlanul hagyni. Próbáltuk a lehető legjobban kihasználni ezt az időszakot. A járvány előtt tízezres Facebook-közösségünk volt, mára már húszezres. Ez annak köszönhető, hogy nagyon feldúsítottuk az online jelenlétünket, csináltunk egy csomó videót. A legsikeresebb vírusvideónk a Tavaszi szél feldolgozás volt. Mindenki otthon vette fel a saját szólamát. De ez a „komolyzenei Netflix” is ennek az időszaknak a következménye. Az volt a cél, hogy ne csak tartsuk, hanem meg is erősítsük a közönségünkkel a kapcsolatot, annak dacára, hogy nem találkozhatunk fizikálisan. Érdekes volt az is, amikor az élő közvetítések közben olvasni tudtuk a beérkező kommenteket – „hű, de szép volt ez a kürtszóló” és hasonlók. Teljesen újfajta élmény volt. Az, hogy lelkileg hogyan bírjuk, más kérdés.

 

Tavaszi szél

Összesen 22 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés