Jogállam: listázzák a Trump-szavazókat

2021. február 23. 15:10

Családtagok, barátok, ismerősök „feljelentésére” buzdít egy anonim, magát „hazafiak és színesbőrűek” csoportjaként definiáló csapat, akik szerint Trumpra szavazni terrorizmus.

2021. február 23. 15:10
null
Veczán Zoltán
Veczán Zoltán

„Azért hoztuk létre ezt a szervezetet, hogy azok, akik felelősek Donald Trump megválasztásáért, soha többé ne jelenthessenek fenyegetést a nemzetünkre és a szabadágunkra” – írja beköszöntőjében a TrumpVoterList.org.

A szervezet saját bevallása szerint listát készít az [így meg]ismert Trump-támogatókról, amit benyújtanak a hivatalos illetékeseknek, akik „hajlandóak akcióba lépni” – bármit is jelentsen ez.

Mozorov se csinálná jobban

Az oldalon egy űrlap segítségével saját nevünk megadása után „jelenthetjük fel” a Trump szavazókat azok nevének megadásával. Mi magunk rendelkezhetünk például arról is, hogy az illetékes hatóságoknak, a bűnüldöző szerveknek (!) vagy a nyilvánosságnak (!) szeretnénk elérhetővé tenni a bejelentett Trump-szavazó adatait, s

még azt is kötelező megjelölnünk, hogy nekünk mi a viszonyunk az illetőhöz: barátunk, családtagunk (!), ismerősünk vagy egyik sem.

Hasonló lehetőség a negyvenes évek Európájában is volt, igaz, mindkét felében más-más célcsoporttal. Forrás: https://www.trumpvoterlist.org/

A magát homályosan „hazafiak és színesbőrűek csoportjaként” definiáló társaság saját bevallása szerint a Trump szavazók leleplezésével pozitív hatást akar elérni, mert hisznek abban, hogy a volt elnököt csak anonim módon támogatnák, és „egyértelmű, hogy az amerikaiak többsége ellenzi Trumpot a nyilvánosságban, de a mi kötelességünk nyilvánossá tenni, ha valaki egyénileg támogatja”.

Magyarán, miközben a bejelentő és természetesen a feljelentett neve is megjelenik az adatbázisban, magukról a szervezetet alkotó személyekről semmit sem lehet tudni. Adományt nem gyűjtenek, így a projekt finanszírozása is izgalmas kérdéseket vet fel.

Anonim csendőrpertu

Mindenesetre a megadott kapcsolati űrlapon megpróbáltunk kérdéseket feltenni nekik annak kapcsán, hogy mennyire jogszerű így mások adatait megadni, nyilvánossá tenni, rendelkezni felette*, továbbá ők maguk miért burkolóznak névtelenségbe, ha éppen arról írnak, hogy Trump szavazói zömmel csak titokban válllaják a volt elnök támogatását. Nincsenek illúzióink annak kapcsán, hogy válaszolnak-e (s ha mégis megteszik, kapunk-e bármit lózungokon kívül), de ha megteszik, természetesen frissítjük cikkünket.

Érdekesség, hogy a jelek szerint elkezdték megtrollkodni a kezdeményezést,

ugyanis az oldal szerkesztői külön frissítésként jelzik, hogy különböző filterekkel elkezdték kiszűrni prominens demokrata politikusok neveit.

Lista a listákról

Emlékezetes, a Capitolium ostromában résztvevők közül is sokan voltak, akiket saját családtagjaik, barátaik jelentettek fel, de abban az esetben törvénysértésről volt szó; arra is volt példa, hogy a Demokrata Párt balszárnyához tartozó Alexandra Ocasio-Cortez Twitteren szólította fel követőit, hogy mentsék le a Trump-pártiak karcosabb posztjait, kommentjeit, míg a The Washington Post egyik munkatársa az akkor még leendő választási csalást kiáltókat szerette volna kiradírozni a közhivatalokból, cégek vezetéséből, „jobb társaságokból”, hozzátéve: van hozzá listájuk is. Egy „Trump elszámoltatási projekt” néven futó, azóta felfüggesztett oldalon pedig azokat listázták, akik Trump kampányában, kabinetjében dolgoztak, vagy pénzügyileg segítették az elnököt. Ám míg az előbbi gyakorlatok kapcsán is bőségesen felmerülnek súlyos jogi és/vagy etikai kérdések,

az egyszerű állampolgárok ötletszerű listázása, pusztán valaki által vélt politikai preferenciájuk alapján, holmi zavaros felelősségrevonási szándék jegyében egészen új szint.

*Az adatok felhasználása kapcsán egyébként egy link vezet az amerikai választási törvényről szóló kormányzati oldalra, ahol azonban csak arról esik szó, hogy a választót személy szerint megkérdezheti bárki, hogy kire szavazott (igen), és köteles-e erre válaszolni (nem), listázásról nem esik szó.

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pintyoke
2021. március 02. 15:45
Várgyunk má! úgy irnak, mintha ez már jogi tény lenne! Tessék már végre kritikusan olvasni.
fatman
2021. február 24. 17:07
Számon tarthatják, mit telefonoztam s mikor, miért, kinek. Aktákba irják, miről álmodoztam s azt is, ki érti meg. És nem sejthetem, mikor lesz elég ok előkotorni azt a kartotékot, mely jogom sérti meg. Az én vezérem bensőmből vezérel! Emberek, nem vadak - elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel, nem kartoték-adat.
zakar zoltán béla
2021. február 24. 10:58
nazik-rákosik-fosik
péterx
2021. február 23. 21:30
Ami az USA-ban most zajlik, az maga a rémálom: kommunistákat megszégyenítő demokrata diktatúra van kibontakozóban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!