Németh Zsolt: Az Európa Tanácsnak fel kell szólítania Ukrajnát, hogy ne fenyegesse a magyar közösséget

2020. december 10. 17:54
Németh Zsolt csütörtökön levélben figyelmeztette Rik Daems-t, az ET parlamenti közgyűlése elnökét a kárpátaljai magyarok helyzetéről.

Németh Zsolt, az ET magyar delegációjának vezetője a levélben tájékoztatta a belga politikust az ukrán biztonsági szervek által a magyar kisebbségi intézmények és vezetők ellen a múlt héten végrehajtott, a „szovjet időket idéző rajtaütésekről, amelyek célja a kárpátaljai magyar közösség megfélemlítése”. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) november 30-án házkutatást tartott több kárpátaljai magyar intézményél és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökének lakásán is.

A házkutatások során – a KMKSZ tájékoztatása szerint – a kelet-ukrajnai zaporizzsjai bíróság egy korábban szeparatizmus vádjával indított büntetőügyre hivatkozó döntése alapján olyan tevékenységre kerestek bizonyítékokat, amely az ország területi egységének megbontására és a határok erőszakos megváltoztatására, az államnak való károkozásra irányul. A KMKSZ azonban úgy véli, hogy valójában koholt politikai vádak alapján tervszerűen felépített eljárásról van szó, amelynek célja a magyar szervezetek tevékenységének ellehetetlenítésén túl a kárpátaljai magyarságnak, valamint vezetőinek a megfélemlítése.

(MTI)

Címlapfotón: Fegyveresek házkutatást tartanak a KMKSZ irodájában. Forrás: YouTube.

Összesen 7 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés