Szellemi jelzőfények

„Feladatunknak azon magyarság megismerését tekintettük, amely reális valóságként él itt előttünk, köztünk, bennünk, élt tegnap és tegnapelőtt, s fog élni holnap is, tekintet nélkül arra, hogy népnek, nemzetnek, nemzetállamnak vagy bárminek nevezzük is. A feszültségeket, melyek a magyarság reális lényében és alkotásaiban felismerhetők, úgyis megrajzolja mindegyik szerzőnk, s a hozzáértő észre fogja venni, a szellemi élet mily széles köreire terjed ki kutatásunk: benne nép és nemzet, történet és Európa, magas és mély kultúra, test és lélek és szellem, tenyésző élet és szervezett társadalom egymást felváltó, egymásba fonódó működését mind megpróbáltuk lerajzolni. Mert mind együttvéve adja azt, amit nemcsak nevezünk, hanem érzünk magyarságnak.” Többek között ezekkel a szavakkal bocsátotta útjára 1939-ben Szekfű Gyula az általa szerkesztett Mi a magyar? című antológiát. Ez a kötet egyfajta kísérlet volt a magyar nemzetkarakterológia megalkotására. Korábban már születtek hasonló dolgozatok e témában – például Prohászka Lajos 1936-ban megjelent A vándor és a bujdosó című kötete –, de az első komolyabb, átfogó, neves szerzőket felvonultató munka a Szekfű által szerkesztett antológia volt. Olyan szerzőkkel, mint Babits Mihály, Eckhardt Sándor, Kodály Zoltán, Ravasz László és Zolnai Béla. 

Mindezt csak azért említem meg elöljáróban, mert recenziónk tárgya, a Mi magunk című antológia deklaráltan az 1939-es Mi a magyar? könyvet tekinti szellemi elődjének. Szekfű vállalkozása gyökeresen más korszakban született, mondhatnánk, de ha ezt mondanánk, nem lenne teljesen igazunk. Mert igaz, hogy a második világháború küszöbén álló Magyarország – az akkor még nem látható – súlyos katasztrófák árnyékában létezett, a 21. század első évtizedeinek Magyarországa viszont szerencsére nem áll hadiállapotban senkivel. Ennek ellenére hazánk ma is számos komoly problémával kénytelen szembesülni, még ha nem közvetlenül háborús fenyegetettséggel is. Persze tudjuk azt is, hogy háborúkat nem csupán fegyverekkel szokás hívni. Mindezek fényében igazán időszerű szellemi vállalkozás volt a Napút folyóirat részéről, hogy az alig egy évvel ezelőtt megjelent tematikus száma neves szerzők részvételével igyekezett átfogó képet adni arról, hogy mi a magyar 2020-ban. 

A folyóiratban megjelent esszék és tanulmányok kibővített, továbbgondolt változataiból állt össze a Mi magunk című vaskos kötet, amely a maga nemében párját ritkító vállalkozás. Gyorsan hozzá is kell tennünk, hogy a kötetben nemcsak esszék és tanulmányok találhatók, hanem versek is az egyes fejezetek élén olyan szerzők tollából, mint Kiss Anna, Buda Ferenc, Farkas Árpád vagy Király László. A kötet egyik nagy erénye ez a tág merítés, amely többek között a költészet beemelésével is tágítja a Mi magunk szellemi és lelki horizontját. 

Hogy mi is pontosan a nemzetkarakterológia, azt nem könnyű megmondani, e rövid recenzió keretében pedig végképp lehetetlen vállalkozás. Azt viszont határozottan ki lehet jelenteni, hogy aki elolvassa ezt a kötetet, tudni – vagy inkább érezni – fogja. Inkább érezni, mert e kötet írásai túlnyomórészt a lélekre hatnak, még akkor is, ha tárgyuk épp a hadtörténet, a néprajz vagy a magyarországi cserkészet históriája. Magyarország szellemi, lelki és társadalmi megmaradásának szempontjából elengedhetetlen, hogy minél többen rendelkezzenek valamilyen átfogó képpel arról, hogy hol élnek, miféle hagyományok hatották át a múltat, és – ami talán a legfontosabb – mindezen hagyományok életben tartása és ápolása miért fontos. E tudás nélkül nem beszélhetünk valódi nemzetről, e tudás nélkül Magyarország valódi arculata elenyészik a zavaros időben. Ahogy a kötet szerkesztője – és egyik szerzője – Toót-Holló Tamás írja az előszóban: „A mostani világ is súlyosan vészterhes időket él át – a nemzeti identitást soha nem látott erővel kezdi ki a multikulturalitás s a digitális kor mindent a képernyőkre kibocsátó bután bódító ingerzuhataga. A Napút tematikus számának szerzői – és a folyóirat számának nyomán megszülető jelen tanulmánykötet szerzői is – számot vetettek ezzel a veszéllyel, de hittek és hisznek az e világi célokon túli küldetésekben.” 

Ezekben a vészterhes időkben különösen fontosak ezek az írások, mert olyasmiről beszélnek, ami a világ számos pontján végképp eltűnni látszik. Jelesül arról, hogy miben áll egy nemzet gazdagsága, és miért mindennél fontosabb az, hogy megőrizzük identitásunkat. „Szellemi jelzőfényeket gyújtani s szellemi erőt kisugározni” – írja még Toót-Holló Tamás az előszóban. Aki elolvassa ezt a könyvet, garantáltan részesül majd abból a szellemi erőből, amelyet magyarságnak hívnak.

(Mi magunk – Magyar identitás, magyar tradíció. Cédrus Művészeti Alapítvány, 2020)