Kormányrendelet rögzítette a városligeti építkezés sarokpontjait

2020. szeptember 30. 9:42
A beépítés legnagyobb megengedett mértéke 7 százalék, a legnagyobb párkánymagasság 25 méter, a zöldfelület legkisebb mértéke 65 százalék kell legyen, s ebből a teljes értékű zöldfelületnek el kell érnie a 61 százalékot.

A jelenleg hatályos Városligeti Építési Szabályzattal egybecsengő módon rögzítette a Városliget megújításának építésszabályozási sarokpontjait a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányrendelet. A kedden késő este megjelent kormányrendelet lényege, hogy annak hatályba lépése után a főváros nem módosíthatja a rendeletbe emelt városligeti építési szabályokat, amelyek többek között rögzítik a parkban felépítendő épületek körét.  Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa az MTI-nek elmondta, hogy a kedden megjelent kormányrendelet nem jelent változásokat a beruházás folytatásában és minden tekintetben a jelenleg hatályos szabályozást tartja fenn. Hozzátette, a fővárosi vezetés által tervezett módosítás megszüntette volna az érdemi párbeszéd lehetőségét is, a kedden megjelent kormányrendelettel viszont megmaradt a dialógus esélye.    

A főváros vezetése nem vette figyelembe a civilek véleményét

Mint emlékeztetett, a jelenleg hatályos Városligeti Építési Szabályzat (VÉSZ) módosításának folyamatát több mint félévvel ezelőtt indította meg a főváros vezetése. Noha a Városliget megújításának kérdése nem pusztán fővárosi, hanem nemzeti ügy, a módosítási folyamatban a fővárosi vezetés úgy terjesztette a Fővárosi Közgyűlés elé az általa tervezett módosításokat, hogy ezzel megkerülte a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát, nem volt hajlandó érdemi szakmai párbeszédre a Városliget megújításában illetékes kormányzati szervezetekkel, és a kötelező partnerségi egyeztetés során semmilyen módon nem vette figyelembe a rekordszámú, mintegy kétezer civil résztevő döntő többségének, több mint 90 százalékának a véleményét sem, akik az évek óta hatályos szabályzat megtartása mellett érveltek.

Az Új Nemzeti Galéria, a Magyar Innováció Háza és Városligeti Színház ügyében megállapodásra törekednek

A kormány annak érdekében, hogy a törvény által kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánított nemzeti ügy, a Liget Budapest projekt teljes körű megvalósításának sorsa ne a fővárosi vezetés egyoldalú diktátuma, hanem egy valós tényeken alapuló párbeszéd során dőljön el, ezért az erre vonatkozó törvényi felhatalmazás alapján, a jelenleg hatályos Városligeti Építési Szabályzat előírásain alapuló rendeletet alkotott a városligeti építési szabályok sarokpontjairól. Ezen rendelettel nem lehet ellentétes bármely ezt követő fővárosi szintű szabályozás – mondta el a miniszteri biztos. Baán László kiemelte: a kormány továbbra is fenntartja azt az egyoldalú vállalását, hogy nem kezdi el a fővárosi vezetés által kifogásolt három új intézmény: az Új Nemzeti Galéria, a Magyar Innováció Háza és Városligeti Színház építését mindaddig, amíg ebben a kérdésben nem jut megállapodásra a fővárossal. Ezen intézmények megvalósítását ugyanakkor a kormány továbbra is Budapest és a nemzet érdekeit kimagaslóan szolgáló fejlesztésnek tekinti, ezért türelemmel várja és szorgalmazza egy szakmai érveken és tényeken alapuló megállapodás létrejöttét – közölte.

Nő a zöldfelület, mindhárom épület helyén korábban is épületek álltak

A miniszteri biztos hangsúlyozta, hogy a főváros vezetése által tervezett VÉSZ-módosítás eltörölte volna az Új Nemzeti Galéria, a Magyar Innováció Háza és Városligeti Színház építési helyeit, noha a főváros által készített előkészítő anyagok is egyértelműen leszögezik, hogy a Liget projekt teljes körű, ezen három fejlesztést is tartalmazó megvalósulása esetén jelentősen, a jelenlegi 60-ról 65 százalékra nő a zöldfelületek aránya a Városligetben. Ráadásul ezen épületek esetében különösen érthetetlen a zöldfelületek védelmére való hivatkozás: ezek megvalósítása ugyanis semmiféle zöldfelület-veszteséget nem jelent, hiszen a helyükön több mint száz éve mindig is épületek álltak – jegyezte meg.

Rendkívül népszerűek a Liget új elemei

Baán László emlékeztetett arra, hogy a Liget Budapest projekt valamennyi eddig átadott összes eleme rendkívül népszerű és napról napra egyre több ember számára bizonyítják a Liget projekt célkitűzéseinek érvényességét; átadásuk óta már több százezer látogatót fogadtak a megújult parkrészek, a Nagyjátszótér, a Millennium Háza és a Rózsakert, a Városligeti Sportcentrum, az ifjúsági sportpályák, valamint a kutyás élménypark is.    

A közvélemény-kutatások szerint az ország lakosságának 80 százaléka támogatja a projektet

A közvélemény-kutatások ráadásul azt mutatják, hogy a fejlesztés konkrét terveinek ismeretében a budapestiek 70, míg az ország lakosságának 80 százaléka a Liget projekt teljes körű megvalósítását szeretné. A VÉSZ tervezett módosítása kapcsán mintegy kétezer magánszemély, intézmény és civil szervezet mondta el véleményét, ezek 90 százalékot is meghaladó része a Liget Budapest projekt teljes megvalósítását és a korábbi építési szabályzat megmaradását kérte, miközben több mint 60 ezren írták alá a Liget projekt eredetileg tervezett megvalósítását szorgalmazó országos petíciót – emelte ki a miniszteri biztos.  

Az egész nyugati világ legnagyobb kulturális tartalmú városfejlesztése 

A Városliget egy olyan, egész Európában egyedülálló közpark, ahol a kulturális, rekreációs intézmények gazdagsága és a zöldfelületi kikapcsolódás több mint egy évszázada egyenértékűen van jelen a park életében és közösen adják azt a karaktert és vonzerőt, amelyek a Ligetet a legkedveltebb fővárosi parkká tették és teszik – hangsúlyozta Baán László. Kiemelte továbbá, hogy ezen hagyományra építve növeli park zöldfelületét és újítja meg intézményi hálózatát a Liget Budapest projekt, amely nemcsak Magyarország elmúlt száz évének, hanem jelenleg az egész nyugati világnak a legnagyobb kulturális tartalmú városfejlesztése, amelynek teljes körű megvalósítása érdeke nemcsak nemzetünk jelen, hanem eljövendő generációinak is.

(MTI)

Fotó: A Liget Budapest projekt keretében épülő Magyar Zene Háza a Városligetben 2020. szeptember 11-én. MTI/Máthé Zoltán

Összesen 116 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A főváros saját emberei megállapították, hogy nem csökkent, hanem nőtt a zöldfelület aránya...

https://pestisracok.hu/karacso..

Válaszok:
Schollander | 2020. szeptember 30. 11:18

Ez a cikk nagyon tényszerű.
A kedvencem belőle, hogy ugyanazt a közvéleménykutató céget kérték fel és lám, normális kérdésekre normális válaszok jöttek. Azt hiszem, ezt tanítani kéne:-)))

A közvélemény kutatás alapján a kormány a budapestiek érdekei szerint jár el.

Ügyesek vagyunk. Csak így tovább Fidesz!
Nem engedhetjük meg, hogy Budapestet lepusztítsák a libsikomcsik.
Most főnek a saját levükben. Jól van ez így.

Gyereki a Kádár-korszakból. Elaludtál 50 évet?

Beleszólás jogát tekintve van valami különbség egy demokratikusan megválasztott kormány és egy bürokratikus apparátus között.

Csak a libernyákokkal megy szembe, nem az emberekkel.

Vidd ki te, én nem bírom el.

Ugyanaz a közvélemény kutató csinált két felmérést a Liget felújításáról, a kérdések változtak.
Normális kérdések alapján az derült ki, hogy a budapestiek jelentős többsége támogatja a fejlesztést.

10:44-nél a válasz.

Te beleszóltál pl abba, amikor az Eiffel tornyot körbekerítették golyóálló üveggel?

A budapesti közgyűlés és a magyar kormány felett ott van az Országgyűlés, az majd rendezheti a kormány és az önkormányzatok ügyét. Esetleg a régi alispán-főispán rendszer mintájára.

A ZÖLDFELÜLET növekedésével kapcsolatban
SEM a fenti MTI cikke, SEM a PestiSrácok Susánszkyjának cikke
ÖÖÖgyesen NEM tájékoztatta az olvasókat
arról,
- HOGY MI a "ZÖLDFELÜLET",
- HOGY abba a minimum 65% "ZÖLDFELÜLET"-be MIT SZÁMOLNAK BELE (bele lehet számolni).

Nos, a "zöldfelület" egy SZAKSZÓ.
A "zöldfelület" (lásd OTÉK)
- NEMCSAK az egész évben ÁLLANDÓ növényzettel borított terület,
- HANEM az egész évben ÁLLANDÓ VÍZBORÍTOTTSÁGÚ TERÜLET (állandó vízi élővilággal).

Na, itt van a lényeg:
a Városligetnek, pontosabban a hivatalosan "városligeti park (Z-Vl) övezet)"-nek nevezett részén
- ahová azt a még el nem kezdett 3 épületet (ÚNG, MIH, VSZ) erőlteti a kormány -
ott a zöldfelület növekedésének csaknem 2/3 része
A VÁROSLIGETI TÓ egész évben ÁLLANDÓ VÍZFELÜLETÉNEK
több, mint HATSZOROSÁRA (6.700 m2-ről 43.000 m2-re) NÖVELÉSÉNEK KÖSZÖNHETŐ.
Merhogy ennek az állandó vízborítottságú tóterületnek a 75%-a "zöldfelület"-nek számítható.

A VÍZFELÜLET beszámítása NÉLKÜL
a zöldfelület növekedése NEM ÉRNÉ EL a min. 65%-ot.

Válaszok:
pollip | 2020. szeptember 30. 11:33

Már vártam, hogy jöjjön:-)

Régebben, a felújítás előtt hová számoltak a vizet? :-)

Válaszok:
Schollander | 2020. szeptember 30. 15:37

Ami a Városligetet illeti, a kormány iránti miden tiszteletem ellenére, jobb lenne oda semmit sem építeni.

Honnan tudod, hogy nem uniós pénzből ment az a , fejlesztés,?

Szép új világot terveznél. Mindenki szóljon bele a másik ország minden ügyébe, ami nem tetszik neki, de köze nincs hozzá.
Mit várnak brusszeltol? Szabja meg az épület magasságát, esetleg a vízfelület nagyságát.........

Szerintem ő a Gergő sleppjebe tartozik és hivatalból írogat

KariGerinek diktáltak már egy faszbukk posztot a témában? :)

"Régebben, a felújítás előtt" a Városligeti tónak
csupán a "Felső tó"-nak nevezett részén, a Robinson éttemnél volt egész évben állandó vízfelület.
(na, most figyelj!)
ANNAK a 6.700 m2-es vízfelületnek a 75%-át, vagyis 5.025 m2-t a felújítás előtt bizony, BELESZÁMOLTÁK
a hivatalosan "városligeti park (Z-Vl) övezet)"-nek nevezett rész zöldfelületébe.
Forrás:
a
http://www.varosligetpark.hu/w..
Liget Budapest hivatalos prezentációból nézd a 7-8-9-10-11. oldalakat.
(Ezeken a tényeken csak egy hülye röhög.)

Megjegyzés:
Én a Városligeti tó esetében 43.000 m2-t írtam, a fenti prezentációban ennél több (45.392,8 m2)
azért van, mert az ÚNG előtti dísztavat (ld. 9. oldal) is számolja.

Az állításod többszörösen is HAZUG.
NEM ugyanazt másolgatom ide. De a téma előkerülésekor mindannyiszor felhívom a figyelmet
arra, hogy Baánék a kommunikációjukban évek óta használják a "zöldfelület" szakszót,
ANÉLKÜL, hogy közölnék az emberekkel, hogy az mit jelent. Hogy az állandó VÍZFELÜLETET is
zöldfelületnek számolják.

Ha azok a "hülye százalékok" senkit sem érdekelnének,
akkor Baánék nem nyomnák hosszú évek óta a "60%-ról 65%-ra nő a zöldfelület" szöveget.

A Városligetnek a "városligeti PARK (Z-Vl) övezet)"-nek nevezett része pedig
- NEM attól lesz élhető, szebb, hogy még beleépítenek 4 új múzeumépületet + 1 színházépületet,
- HANEM attól hogy a parkot megújítják.

"Nyasgem."

Nem vagy képes cáfolni az általam írt tényeket, csak sértegetésre, gyalázkodásra telik tőled.

Próbáld meg felfogni:
abból, hogy valaki a neked rokonszenves kormányt, vagy intézkedéseit bírálja,
egyáltalán NEM KÖVETKEZIK, hogy az illető "zsidó".
Hogy a miniszterelnök kedvenc sportjából mondjak példát:
abból, hogy valaki nem drukkol a felcsúti focistáknak, kritizálja a játékukat,
egyáltalán NEM KÖVETKEZIK, hogy az illető az MTK szurkolója.

Lehet, hogy a Fradinak szurkol, lehet, hogy az Újpestnek, vagy más focicsapatnak.
Még az is lehet, hogy egyiknek sem, mert mondjuk, más sportágakat kedvel.

Aki "konkrétan hülye" és "szánalmasan hazug", az bizony te vagy, Piramis100 nick.

Abban a hozzászólásomban, amire válaszoltál,
én azt kifogásoltam, hogy Baánék a "zöldfelület" szakszót úgy használják,
hogy az embereket nem tájékoztatják annak jelentéséről.
Ezt a tájékoztatás nemcsak Baánék mulasztották el,
de a fenti MTI-cikk, meg a PS általat is linkelt cikke is elmulasztotta.
Pedig ez nagyon is lényeges kérdés.
Én viszont megírtam, hogy mit jelent és mi számít, mi számítható "zöldfelület"-nek.

A VÉSZ 2020-as módosítását pedig feleslegesen mutogatod nekem, mert én
- NEM azt ÍRTAM, hogy csökken a zöldfelület,
- HANEM a zöldfelület NÖVEKMÉNYÉRŐL írtam meg,
hogy
a Városligetnek, pontosabban a hivatalosan "városligeti park (Z-Vl) övezet)"-nek nevezett részén
- ahová azt a még el nem kezdett 3 épületet (ÚNG, MIH, VSZ) erőlteti a kormány -
ott a zöldfelület NÖVEKMÉNYÉNEK csaknem 2/3 RÉSZE
A VÁROSLIGETI TÓ egész évben ÁLLANDÓ VÍZFELÜLETÉNEK
több, mint HATSZOROSÁRA (6.700 m2-ről 43.000 m2-re) NÖVELÉSÉNEK KÖSZÖNHETŐ.
Merthogy ennek az állandó vízborítottságú tóterületnek a 75%-a "zöldfelület"-nek számítható.
Továbbá, hogy
a VÍZFELÜLET beszámítása NÉLKÜL
a zöldfelület növekedése NEM ÉRNÉ EL a min. 65%-ot.

Sajnálatosan tájékozatlan vagy.
Bizony, ÚJ ÉPÜLET a Néprajzi Múzeum (NM), a Magyar Zene Háza (MZH), az ÚJ Nemzeti Galéria (ÚNG),
a Magyar Innováció Háza (MIH) és a Városligeti Színház (VSZ) épülete.

Ezek közül A MZH helyén állt Hungexpo épületek valóban romnak voltak nevezhetők, az ÚNG helyén volt PeCsa pedig nem rom, de leromott állapotú volt,
DE a NM helyén és a VSZ helyén SEMMIFÉLE "rom", "roncs" NEM volt, a MIH helyén a Közlekedési Múzeum épülete állt, ami egyáltalán nem volt "rom". Az utóbbit nem is azért bontották le, hanem azért,
mert három pincei szintet terveztek építeni az ott újra felhúzni tervezett Közlekedési alá.

Szitkozódással, gyalázkodással és primitív ráolvasással
nem pótolhatod a szörnyen hiányos ismereteidet, csak a vitabéli gyöngeségedet bizonyítod.

Aki "konkrétan hülye" és "szánalmasan hazug", az bizony te vagy, Piramis100 nick.

Abban a hozzászólásomban, amire válaszoltál,
én azt kifogásoltam, hogy Baánék a "zöldfelület" szakszót úgy használják,
hogy az embereket nem tájékoztatják annak jelentéséről.
Ezt a tájékoztatás nemcsak Baánék mulasztották el,
de a fenti MTI-cikk, meg a PS általat is linkelt cikke is elmulasztotta.
Pedig ez nagyon is lényeges kérdés.
Én viszont megírtam, hogy mit jelent és mi számít, mi számítható "zöldfelület"-nek.

A VÉSZ 2020-as módosítását pedig feleslegesen mutogatod nekem, mert én
- NEM azt ÍRTAM, hogy csökken a zöldfelület,
- HANEM a zöldfelület NÖVEKMÉNYÉRŐL írtam meg,
hogy
a Városligetnek, pontosabban a hivatalosan "városligeti park (Z-Vl) övezet)"-nek nevezett részén
- ahová azt a még el nem kezdett 3 épületet (ÚNG, MIH, VSZ) erőlteti a kormány -
ott a zöldfelület NÖVEKMÉNYÉNEK csaknem 2/3 RÉSZE
A VÁROSLIGETI TÓ egész évben ÁLLANDÓ VÍZFELÜLETÉNEK
több, mint HATSZOROSÁRA (6.700 m2-ről 43.000 m2-re) NÖVELÉSÉNEK KÖSZÖNHETŐ.
Merthogy ennek az állandó vízborítottságú tóterületnek a 75%-a "zöldfelület"-nek számítható.
Továbbá, hogy
a VÍZFELÜLET beszámítása NÉLKÜL
a zöldfelület növekedése NEM ÉRNÉ EL a min. 65%-ot.

Na, akkor beleverem az orrod a hazugságaidba.

1.)
Már az itteni első beírásomban is
ez áll:
"A ZÖLDFELÜLET növekedésével kapcsolatban
SEM a fenti MTI cikke, SEM a PestiSrácok Susánszkyjának cikke
ÖÖÖgyesen NEM tájékoztatta az olvasókat
arról,
- HOGY MI a "ZÖLDFELÜLET",
- HOGY abba a minimum 65% "ZÖLDFELÜLET"-be MIT SZÁMOLNAK BELE (bele lehet számolni).
Nos, a "zöldfelület" egy SZAKSZÓ.
A "zöldfelület" (lásd OTÉK)
- NEMCSAK az egész évben ÁLLANDÓ növényzettel borított terület,
- HANEM az egész évben ÁLLANDÓ VÍZBORÍTOTTSÁGÚ TERÜLET (állandó vízi élővilággal)."

Tehát én
- NEM kifogásoltam, hogy beleszámolják,
- HANEM közöltem, hogy a "bele lehet számolni",
bele is számolják, továbbá, hogy ez azért fontos, mert anélkül nem lenne meg az a 65%.

2.)
HA egy parkban van egy tó, AKKOR meg kell nézni,
hogy
- egész évben állandó-e a vízfelülete (vagy vízfelületének egy része)
- van-e benne állandó vízi élővilág
- a medre természetes-e, vagy szigetelt-e.

Az a tó (vagy a tónak egy része)
amelyben
egész évben állandó a vízfelület és van benne állandó vízi élővilág,
"zöldfelület"-nek számítható.
Természetes meder esetén a 100%-a, szigetelt meder esetén a 75%-a számítható "zöldfelület"-nek.

Az a tó (vagy a tónak egy része),
amelyben
NINCS egész évben állandó vízfelület és így NINCS benne állandó vízi élővilág,
(mert rendszeresen leeresztik a vizét), az burkolt felületnek számítandó a parkban.

3.)
Nagyon rosszul tudod.
Képtelen vagy felfogni, hogy bizony, a szám IS lényeg, nem csupán a növekedés.
Már a Tarlósék által alkotott Városligeti Építési Szabályzat is MEGKÖVETELI
a zöldfelület minimum 65%-ra való növelését a "városligeti park (Z-Vl)" övezetben.

4.)
Meg kell barátkoznod azzal, hogy az egyes területfelhasználási kategóriák
nem úgy értelmezendők, ahogy te, Vakfolt nick (Mandiner) gondolod.
Az a "városligeti park (Z-Vl) övezet"-be tartozó terület, még parkoló állapotában is (!)
az OTÉK meghatározás szerint "beépítésre nem szánt terület" volt.
De csak volt az, mert a besorolás megváltoztatása után "beépítésre szánt terület" lett belőle,
így ha oda épületet emelnek, az már beépítés, mégpedig új beépítés.

5.)
"Élhető meg attól lesz valami, hogy az oda látogatók igényeit kiszolgálja."
Igen. És
HA
a Városligetbe látogatók esetében
"A mindennapi rekreációs tevékenységek túlsúlya jellemző (levegőzés, sport, játszótérhasználat),
továbbá
"A megkérdezettek számára a legfőbb érték a természetszerűség, a "zöld",
https://epiteszforum.hu/a-varo..
AKKOR
normális kormányzat nem akar beleerőszakolni a Városligetnek a legnagyobb zöldfelületű részébe,
a "városligeti park (Z-Vl) övezet"-be újabb múzeumépületeket és egy színházépületet.

Csak egy fidióta "állat" az, aki mindezt képtelen felfogni.
"Nyasgem".






A hazugságaidba vertem bele az orrod.
Köszönni csak ezt köszönheted.

Amilyen elvakult vagy,
nem csoda, hogy eltévedtél. Ráadásul, még hazudsz is.

A PestiSrácok cikke alapján te a Városligeti Építési Szabályzat (VÉSZ)
2020 MÁJUS dátumozású Alátámasztó munkarészére hivatkozol.

Tájékoztatlak, hogy az egy MUNKAKÖZI ANYAG,
amit - más dokumentumokkal együtt - a parnerségi egyeztetés keretében hoztak
AKKOR nyilvánosságra, hogy az érdeklődők véleményezhessék.
A beküldött vélemények értékelése, beépítése a VÉSZ-be (és megválaszolása) egészen augusztusig húzódott. Ezért tudott csak szeptemberben a közgyűlés elé kerülni a VÉSZ.
Végleges adatokkal és szöveggel a VÉSZ-t és munkarészeit csak a közgyűlési döntés (tegnap volt)
UTÁN fogják kiadni.

Látszik, hogy te minden kétkedés nélkül bekajálod Baán hadováját.

1.)
A parnerségi egyeztetés során beküldött csaknem kétezer véleményt (az arra adott válaszokkal)
a
VÉSZ_mód partnerségi lezárása 1 melléklet.pdf
sorra kattintva itt láthatod:
http://einfoszab.budapest.hu/l..;id=108387;type=5;parentid=12118;parenttype=2
Megszámolhatod, hogy HÁNY SZÁZSZOR szerepel BETŰRŐL BETŰRE AZONOSAN
az alábbi szöveg:
"Nem értek egyet a Városligeti Építési Szabályzat tervezett módosításával, kérem hogy a jelenlegi szabályzat maradjon változtatás nélkül érvényben."
Csak egy féleszű fidesznyik hiheti hogy ezek mind különböző beküldőktől valók.

2.)
Baán László szerint
a kormányrendelettel "nem lehet ellentétes bármely ezt követő fővárosi szintű szabályozás".
Csak éppen arról feledkezett meg (ööögyesen) a derék Baán,
hogy a KORMÁNYRENDELET viszont ELLENTÉTES a vonatkozó két TÖRVÉNNYEL
(nagybetűs kiemelések tőlem):

2013. évi CCXLII. TÖRVÉNY
a Városliget megújításáról és fejlesztéséről
7. p. (4)
"BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATA - az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvényben és e törvényben meghatározottak szerint -
a Városliget területére rendelet formájában VÁROSLIGETI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATOT ÁLLAPÍT MEG."

1997. évi LXXVIII. TÖRVÉNY
az épített környezet alakításáról és védelméről
2. p. E törvény alkalmazásában:
39. "VÁROSLIGETI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT: a Városliget megújításáról és fejlesztéséről szóló törvény hatálya alá tartozó terület ÉPÍTÉSI RENDJÉT ÉS RENDELTETÉSÉT A HELYI SAJÁTOSSÁGOKNAK MEGFELELŐEN megállapító és biztosító FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZATI RENDELET, amely telekalakítási és építésjogi szabályozási elemeket tartalmaz."

9/B. p.
(2) "A településrendezés eszközei
c) a Duna-parti építési szabályzat és a VÁROSLIGETI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT, AMELYET a településszerkezeti terv és a Fővárosi rendezési szabályzat alapján a FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DOLGOZTAT KI ÉS ÁLLAPÍT MEG."

14/C. p. "Az építés helyi rendjének biztosítása érdekében a FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT a Városliget megújításáról és fejlesztéséről szóló törvény hatálya alá tartozó terület FELHASZNÁLÁSÁVAL ÉS BEÉPÍTÉSÉVEL, továbbá a környezet természeti, táji és épített értékeinek VÉDELMÉVEL KAPCSOLATOS, a telkekhez fűződő sajátos helyi követelményeket, jogokat és kötelezettségeket VÁROSLIGETI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATBAN állapítja meg."

62. p.
(7) "FELHATALMAZÁST KAP A FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT, HOGY RENDELETBEN ÁLLAPÍTSA MEG
5. a VÁROSLIGETI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATOT."

"Szánalmas köcsög", ostoba fidesznyik, "nem unod még az égést"?

A tegnap, 12:08-kor írt hozzászólásomban
részletesen kimutattam a hazugságaidat és a tájékozatlanságodat.

Ezeket cáfolni most sem próbáltad (persze, nem is tudtad volna).
A primitív ráolvasásaid, trágárkodásaid, és gyalázkodásaid
nem ellenérvek,
hanem csupán a vitabéli gyöngeséged nyilvánvaló bizonyítékai.

Itt sem tudtad cáfolni azokat, amiket írtam.
Csak egy újabb primitív ráolvasásra tellett tőled.

Könnyen ellenőrizető tény, hogy te csúnyán elnézted, mely beírásra válaszolsz.
Erre hívtam fel a figyelmed,
de belőled most is csak ráolvasás és hazugság jött ki.

1.)
A tegnap, 12:08-kor írt hozzászólásomban
részletesen kimutattam a hazugságaidat és a tájékozatlanságodat.

Azóta ezeket meg sem próbáltad cáfolni (persze, nem is tudtad volna).
A primitív ráolvasásaid, trágárkodásaid, és gyalázkodásaid
nem ellenérvek,
hanem csupán a vitabéli gyöngeséged nyilvánvaló bizonyítékai.

2.)
Az egyszerű kérdésedet
- NEM "furcsának" találom,
- HANEM kérdésbe dugott, teljesen nyilvánvaló HAZUGSÁGNAK tartom.
Hogy hazudsz, arról bárki könnyen meggyőződhet,
hiszen az itt fórumozó nickek összes beírását végig lehet nézni,
így Schollander nick összes hozzászólását is, az azokra adott válaszokkal együtt.
Az elmúlt több, mint hat év alatt a hozzászólásaimra természetesen nagyon sokan reagáltak.
Meg lehet nézni, hogy közülük mennyi is azon nickek száma, akiket te "mindenki"-nek HAZUDSZ...

3.)
A veled történt vitákban számos alkalommal érveltem konkrétumokkal
pl. itt a tegnapi 12:08-as 2., 3., 4. pontjaiban, vagy a tegnapi 22:37-es beírásomban,
korábban a SZFE-ÁSZ témában, B.K. MCC-ösztöndíjával kapcsolatban, és még sorolhatnám.
Ezeket a konkrétumokat most pofátlanul letagadod.

Az is gyakori, hogy fölényeskedve felteszel egy kérdést,
megkapod rá - konkrétumokkal - a választ, de aztán nem is reagálsz rá.
Itt volt például a tegnap, 8:28-kor írt kérdésed:
"Ha egy parkban van tó azt szerinted hova kéne számolni? A beépítéshez?"
Aznap, 12:08-kor a 2. pontban megkaptad rá a választ - konkrétumokkal.
Kiderült belőle, hogy a fölényeskedésed nem jött be,
így aztán semmit sem reagáltál, gyorsan el is engedted a tó beszámításának témáját.

Méreten aluli vagy.

Hogy "problem"? Na az csak neked van.

1.)
Pofátlan és egyben röhejes is vagy. Figyeld a dátumokat!
2015.06.25-én én már ezt írtam:
Schollander:
"a projekt gazdái ...elhallgatják, hogy mi is a "zöldfelület",
merthogy abba a Városligeti tó VÍZFELÜLETÉT IS beleszámítják(bizonyos feltételekkel ez megengedett)"
https://mandiner.hu/cikk/20150..

Vagy idézhetem pl. a 2016.03.30-i hozzászólásomat is
Schollander:
"nem közlik,
hogy az a "zöldfelület", amit emlegetnek, az nemcsak parki gyep, bokor, meg fa, hanem (szabályzat által beszámítható) vízfelület (meg tetőkert zöldje) is
nem közlik,
hogy a vízfelület annyira belejátszik az arányba,
hogy anélkül nem is lenne meg a 65%.
https://mandiner.hu/cikk/20160..

Erre te, akinek a Mandineren az első hozzászólása ÉVEKKEL KÉSŐBB, 2018. december 19-én volt,
most azzal a pofátlansággal jössz, hogy én gyakorlatilag elismertem, hogy úgy van ahogy te mondtad, "bele lehet számolni". Miközben (bizonyítottan) én már 2015 közepén is a vízfelület beleszámításáról írtam.

2.)
A "megfigyelésetek" (mert többesben írsz) egyrészt mellébeszélés, és még hamis is.
MELLÉBESZÉLÉS,
- mert a 10.02., 8:47-es "mindenki elküldött" és a 10.02., 12:14-es "kivétel nélkül mindenki elküld" szöveged nyilvánvaló HAZUGSÁG (a hozzászólásaimnál ugyanis meg lehet nézni, hogy mennyi is azon nickek száma, akiket te "mindenki"-nek hazudsz), ezért igyekszel mellébeszélni.
HAMIS (többszörösen is),
- mert a beírásaim tekintélyes része nem valamely előző hozzászólásra, hanem az adott cikkre történt reagálás,
- mert amikor más hozzászólóknak válaszolok, akkor általában lényeges dolgokra hívom fel a figyelmet (mint például itt is 2020.09.30., 11:18-kor az állandó vízfelület szerepére).

3.)
Amiről neked - más dolgok mellett - egyszerűen fingod sem volt (az állandó vízfelület beszámítása a zöldfelületbe) és csak az én hozzászólásaimból tudtad meg,
azt most pofátlan és röhejes módon úgy próbálod előadni, mintha erről én évekkel ezelőtt nem írtam volna számos alkalommal itt, a Mandineren.
Ezzel a hazugságoddal is csúnyán elhasaltál (ld. 1. pont)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés