Pálinkás és Herczeg nem vesz részt a judapestező Bíró kampányában

2020. szeptember 8. 11:33
A közéleti szereplők elfogadhatatlannak tartják a zsidóságra vonatkozó kirekesztő kijelentéseket.

Egy közösségi médiában terjedő fotó tanúsága szerint Herczeg Zoltán és Pálinkás József is találkozott a Budapestet „Judapestnek”, az izraeli turistákat „tetűcsúzdásoknak” nevező  Bíró Lászlóval.

Az alkalomról készült fotó kapcsán lapunk felkereste az érintetteket, akiknek a következő kérdéseket tettük fel:

– Honnan ismerik, miért találkoztak Bíró Lászlóval?
– Mennyire tartják elfogadhatónak Bíró László korábban a zsidóságra tett kijelentéseit?
– Támogatják-e Bíró Lászlót, mint az ellenzék közös jelöltjét az időközi választáson?

Pálinkás Józseftől a fentiek mellett azt is megkérdeztük:

– Ilyen politikusokkal képzeli-e el azt a szabadelvű, konzervatív pártot, amelyről beszélt?

A közéleti szereplők válaszait az alábbiakban, változtatások nélkül közöljük.

Pálinkás József válasza:

„1. Nem igazán ismerem, de a kép tanulsága szerint találkoztam már Bíró Lászlóval. Köteles László, Komlóska korábbi polgármestere hívott meg egy beszélgetésre. Ott volt Bíró László is. Herczeg Zoltánra és Varga Norbertre emlékszem még a találkozóról és számos kedves komlóskai emberre! Ott készülhetett a fotó. Más találkozásra nem emlékszem. Harminc éves közéleti tevékenységem során sok fotó készült, amelyeken látható számos személy, akit nem igazán ismerek.

2. Semennyire nem tartok elfogadhatónak semmilyen a magyar zsidóságra vonatkozó kirekesztő kijelentést, származzon bárkitől! Tőlem ilyet senki nem tud idézni.

3. Nem veszek részt a Borsod megye 6. vk időközi választási kampányban.

4. Az általam preferált szabadelvű konzervatív, a jobbközéptől a balközépig nyitott pártot hiteles, szakmailag felkészült, becsületes, a politikát szolgálatnak és nem üzletnek tekintő emberekkel képzelem el.”

Heczeg Zoltán válasza:

„2019 őszén a szerencsi önkormányzati választáson Bíró László volt a helyi Kossuth Kör polgármester jelöltje, mint az össz-ellenzéki összefogás jelöltje. Jómagam pedig ugyanebben a csapatban önkormányzati képviselő jelölt voltam, mint a Szerencsi Kossuth Kör alapítója, illetve mint lokálpatrióta, lévén szerencsi születésű és kötődésű vagyok, szeretett családom, szüleim, rokonságom mai napig ott él. Ebben a kampányban ismertem meg Bíró Lászlót.

Senkitől, semmilyen körülmények között nem fogadok el semmiféle rasszista, kirekesztő, uszító kijelentést semmilyen népcsoportra, nemzetiségre, bármiféle vallási, faji, szexuáis vagy bármilyen egyéb különbözőségek mentén. Ember van és Isten van, minden más csak porhintés. Nálam a »migránsozás«, »soros-ozás« ugyanúgy nem fér bele, mint a cigányozás vagy a zsidózás.

Én egy teljesen új, gyökeres és radikális rendszerváltoztatásban hiszek, ami sziklaszilárd demokratikus (tehát a nép – dolgozók, alkotók, hétköznapi emberek, adófizetők, civilek – valós hatalmán alapuló) berendezkedésben, kikezdhetetlen, kijátszhatatlan, meghekkelhetetlen államszervezetben, sokszínű, plurális demokráciában gondolkodik, ahol ténylegesen működnek a valós és erős fékek és ellensúlyok. Nem hiszek ugyanakkor a mostani állapot szerinti parlamenti székek egyszerű csere-beréjében a mai megkövült, lejáratott, hiteltelen ún. »ellenzéki« pártokkal sem. Rajtuk ugyanúgy múlt az elmúlt 30 év bukása, lemaradása, hazugságai. A rendszer maga alapjaiban hibás, mindegy ki üzemelteti, ki ül a tetején, ez így fals lesz, míg nincs egy újabb, jobb, korszerűbb, modernebb, atombiztos államszerkezet a XXI. századi modern Európa közepén. Példát kéne mutatnunk végre a világnak, nem csak évszázadokkal lemaradva, szégyenkezve kullogni utána!

Tudtommal se az »ellenzék«, se a fidesz nem ebben gondolkodik, így támogatni sem tudom őket.”

A judapestező Bíró ellen Koncz Zsófia indul

Az október 11-i szerencsi időközi választáson a baloldali összefogás Bíró Lászlót indítja jelöltként. Ahogy arról beszámoltunk, Bíró korábban rasszista, antiszemita megjegyzéseket tett a Facebookon. Budapestet például Judapestnek, az izraeli turistákat pedig „tetűcsúzdásoknak” nevezte. A Fidesz jelöltje az elhunyt Koncz Ferenc lánya, Koncz Zsófia lesz.

Címlapkép: Facebook.com/kossuthkorszerencs

Összesen 61 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szánalmas Pálinkás... hogyan süllyedhet valaki ilyen mellári mélységekbe...

Nem baj. Majd a többi jelöltet megszavazzák.

2019 őszén a szerencsi önkormányzati választáson Bíró László volt a helyi Kossuth Kör polgármester jelöltje, mint az össz-ellenzéki összefogás jelöltje. 





Jó, hogy említi Herczeg.
Bíró ugyanis 5, azaz ÖT százalékot kapott ősszel, a szerencsi polgármesterválasztáson.

Mert ki az a Herczeg Zoltán, hogy külön megkérdezik a véleményét? Butaságokat írogat olyan stílusban, ahogy annak idején az általunk 'naiv kommunistáknak' nevezett emberek beszéltek.

Skacok, elcseszett a kampány. Szerencsen senkit nem érdekel a Judapesti libsik véleménye, a Judapesti libsik pedig láthatóan nem farolnak ki Bíró mögül. Fintorognak, fintorognak, nem állnak bele a kampányba, de minden megy tovább. Ideje lenne Koncz Zsófia nevét ismételni sokszor, vele foglalkozni, nem ezzel az apátiába esett jobbikossal.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés