A Jobbik kizárta Varga-Damm Andreát a pártból

2020. július 24. 13:46
A döntés ellen nem fellebbez, mivel szerinte a Jobbik teljes mértékben elvesztette értékorientáltságát.

Kizárta soraiból a Jobbik Varga-Damm Andreát, aki a tavaszi parlamenti ciklusban lépett ki az ellenzéki párt parlamenti frakciójából. Ezt a politikus közölte pénteken, egy más témában tartott sajtótájékoztatóján. A frakcióból nemrég kilépett korábbi két érintettről mindössze annyit árult el: „Farkas Gergelyt egyszer sem zárták ki, de Sneider Tamást kétszer” is. Varga-Damm Andrea elmondta: kizárásáról a múlt héten kapott levelet, amelyet senki nem írt alá.

„Tárgyalást nem tartottak, nem akartak a szemembe nézni, a gyávaság útját választották a párt vezető tisztségviselői” – közölte. A döntés ellen nem fellebbez, mivel az elmúlt hét eseményei számára azt bizonyították, hogy a Jobbik teljes mértékben elvesztette értékorientáltságát.

„Hogy már a Párbeszédből importálnak tagokat, hogy azt lehessen mondani: tagsága van a pártnak, hogy a VII. kerületben igazi jobbikosokat fosztanak meg tisztségüktől és ejtőernyősöknek adják át a pozíciójukat, azt jelenti, hogy már nincs jobbikos küldetés” – mondta Varga-Damm Andrea, hozzátéve: mindezt árulásnak tartja. Emlékeztetett: a Jobbik alapszabálya előírja, hogy volt MSZP-, SZDSZ- vagy MDF-tagok nem lehetnek a párt tagjai, a Párbeszéd pedig az MSZP listájáról jutott a parlamentbe..

A Jobbik frakciójából idén kilépett öt képviselő esetleges platformjának kialakításáról annyit közölt, hogy tárgyalások zajlanak, ígérni azonban egyelőre semmit nem tud.

(MTI)

Összesen 38 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Te is kirúgtad egyszer Sneidert. Azzal nem dicsekszel?

Válaszok:
ThunderDan | 2020. július 24. 14:18

Na, már az operett-Jezsovokat lövik agyon... a végjáték a végjátéka.

Igen, Varga-Damm kirúgta Sneidert, aki kirúgta Szávay-ékat, akik kirúgták Dúrót, Volnert, Toroczkait, akik kirúgták Novákot...

A klasszikus jalobinus/bolsevik képlet: a forradalom felfalja gyermekeit...

Válaszok:
Sulammit | 2020. július 24. 14:28

Dominóznak a jobbikosok. Szép sorban ledöntik egymást.

Annyi esze sem volt, hogy magától menjen.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés