Zavaros hangok egy járvány tudatalattijából

Szöszösödnek már a maszkok, amikről persze elmondták, hogy egyszer használatosak, de nekünk csak ne mondják, majd szaladgálunk egyfolytában a gyógyszertárba, vagy mi? Az árról nem is beszélve. Kimostuk hatvan fokon, jó lesz az úgy. Aztán már csak azt sem. Nadrágzsebekben, táskák mélyén találunk egy-egy gyűrött, koszlott darabot, mára azt is egészen megtanultuk, hogyan kell úgy hordani, hogy ne párásodjon be a szemüveg. Rá kell csípni az orra a merevítőt. Laza két hónapig fordítva volt rajtam. Frusztráló az egész. Folyton magához nyúl az ember, bolt előtt, megállóban, van-e nála. Normálisabb időkben szimplán szatírnak néznének. 

A mozgólépcsőn nem kell viselni, csak magában a metrókocsiban. Ki van írva! Amúgy is alig kapok levegőt. Ebbe ne nagyon menjünk bele. Csak annyit hadd jegyezzek meg halkan, zárójelben, hogy rögtön nem volt olyan fontos a vírus, miután meghalt az a néger. Milliók mentek utcára, engem meg kinéz a biztonsági őr a sarki kisbüdösből, ha nem nyomom magamra azt a szart. Tisztára kimarja a kezem. Á, nem tanulnak az emberek semmiből. Látványtechnika, pff. Tolnában nyaraltunk. Az ország tele van gyönyörű tájakkal, mi meg nem is tudunk róluk. Legalább most alkalmunk van felfedezni Magyarországot. Hekk, pommesz, csavaros fagyi, ilyen retróban nyomtuk. Néztük a csajok seggét a strandon, mi kell még? Megmondom őszintén, én örülök, hogy a szomszéd nem ment idén Kubába. Vagy Egyiptomba, vagy hova járnak ezek. Miért nem jó nekik itthon? Mindig csak a felvágás. Hülyemagyarok. Fürtökben lógnak minden pocsolyánál, távolságtartás meg semmi. Nem múlt el a járványveszély, helló! Nem nyár a nyár, ha nem látják tíz centi közelről a másik hátán a csimbókos szőrt? Sohase értettem ezt. Aztán meg csodálkoznak, ha jön 
a második hullám.