Lengyelország az ékszer Soros György koronáján – írja a Magyar Nemzet egy lengyel publicistát idézve

2020. július 15. 10:06
Kik és hogyan avatkoztak be külföldről a lengyel elnökválasztásba? – teszi fel a kérdést a lap.

A korábban jelzettekhez képest feltűnően szoros csatában győzte le ellenzéki ellenfelét Andrzej Duda jobboldali államfő a lengyel elnökválasztás vasárnapi, második fordulójában, írja a Magyar Nemzet, amelynek a tegnap induló négyrészes sorozata azt vizsgálja, hogyan jelentek meg Soros György, illetve a német média és az Európai Bizottság érdekei Lengyelországban – következetesen az ellenzéki Rafał Trzaskowskinak kedvezve. – Lengyelország ékszer Soros György koronáján – állítja egy lengyel publicista.

A jobboldali elnökkel, Andrzej Dudával szemben induló ellenzéki jelöltnek, Rafał Trzaskowskinak kedvezve kapcsolódott be a választási kampányba a lengyelországi Báthory Alapítvány (Fundacja im. Stefana Batorego), amelyet Soros György magyar származású amerikai milliárdos alapított – derül ki a választási kampány sajtóvisszhangjából. Duda a csaknem teljes végeredmény szerint a voksok 51,08 százalékát szerezte meg az elnökválasztás vasárnapi, második fordulójában, míg a varsói főpolgármesternek, az ellenzéki Polgári Platform vezette koalíció jelöltjének a szavazatok 48,92 százaléka jutott.

Mint arról a Magyar Nemzet is beszámolt, a kampány egyik fő témájában a konzervatív, illetve liberális álláspont helyezkedett szembe egymással. Duda a választási programjában a konzervatív családi értékek, a kizárólag férfi és nő kapcsolatán alapuló házasság mellett állt ki, és kizárta, hogy támogassa a homoszexuálisok örökbefogadási jogát. A Soros-párti szakértők azonban a szexuális kisebbségeknek még több jogot kínáló álláspont mellett sorakoztak fel. A Báthory Alapítványhoz köthető szakértők ezenkívül az ellenzéknek kedvező véleményeket és ajánlásokat fogalmaztak meg az elnökválasztás sokáig egyébként bizonytalan lebonyolításával kapcsolatban is.

Német érdekeltségek is kampányoltak Duda ellen

Diplomáciai ütésváltáshoz és nyilatkozatháborúhoz is vezetett, hogy német érdekeltségek – a sajtót is felhasználva – alig leplezetten Andrzej Duda jobboldali államfő ellenfele, Rafał Trzaskowski mellett kampányoltak a lengyel elnökválasztás előtt. A cikksorozat második részéből kiderül, hogy az európai uniós pénzek visszatartása és a második világháborús lengyel kárigények felmerülése anyagilag is súlyos kérdés. Főleg a németeknek.

Miként Berlinből is kevésbé a nyertesnek gratuláltak, mint inkább a vesztest vigasztalták, éppúgy az is feltűnő volt: a német újságírók sem rejtették véka alá a lengyel választási eredményt követő hírleveleikben, mit gondolnak a jobboldali elnök, Andrzej Duda újabb győzelméről.

Florian Eder (Politico) az okádós hangulatjelet biggyesztette Duda egy kijelentéséhez, amelyben egyébként a homofóbiával vádolt elnök éppen azt magyarázta, jól kijött egy ismerős homoszexuális párral, mert rendesen viselkedtek. Susanne Beyer (Der Spiegel) pedig rögtön a lényegre tért: hiába szavazott vasárnap 10,4 millió választópolgár Dudára, az EU majd helyrerakja Lengyelországot az elnök antidemokratikusnak tartott politikája miatt.

(Magyar Nemzet)

Összesen 20 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Rafal Trzaskowski tipikus esete a tyúk tojás problémának:
2019-ben ő képviselte a lengyeleket a Bilderberg Csoport évi eligazításán. Ez két lehetőséget vet fel.
1. Annyira karizmatikus politikus és annyi követője van, hogy nem tekinthettek el a meghívásától
2. Őt szemelték ki a nemzeti kormány leváltására, mert van tömegbázisa és esélye

Figyelmeztetés a 22-es választásokra! Bár Kőrösi Péter - Karc FM politológus - szerint félre a defetizmussal, értelmetlen a Fideszt tespedtséggel vádolni, érdektelen az ellenzék egyre láthatóbb aktivitása, utcai jelenléte, minden rendben van, a Fidesz 22-ben is biztosan győzni fog.......

Válaszok:
Agnieszka | 2020. július 15. 12:28

Egyáltalán NEM biztos.

Természetesen a győzelem az győzelem, de ez az egy százalék az inkább nagy szerencse, amire NEM lehet számítani.

Sajnos, középszinten sok a baj és rengeteg az ellendrukker.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés