Új aranykor küszöbén?

2020. június 18.
Amerika az utóbbi évtizedekben számos támadást intézett Európa ellen, hogy destabilizálja, ami a kontinens pozíciójának végleges gyengülését eredményezte – mondja Matolcsy György. A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint az USA és Kína vezette kétpólusú világrend újabb aranykort hozhat el Magyarország számára, ha hazánk lépést tart a technológiai váltással. Matolcsy Györggyel új könyve mentén beszélgettünk világgazdasági folyamatokról és a magyar gazdaság kitörési pontjairól.

Oláh Dániel interjúja a Mandiner hetilapban.

Új könyvében nem túl fényes eredményt hirdet a közös valuta eddigi teljesítményéről. Mi az, amiben teljesítette az előzetes várakozásokat az euró?
Kevés ilyet találni, ha mondanom kellene párat, akkor az árstabilitást, a pénzpiaci integráció mélyülését és az 
eurózóna-tagországokban az euró mint fizetési eszköz iránti bizalmat emelném ki. Ezeket leszámítva azonban a közös valuta sem makrogazdasági, sem geopolitikai értelemben nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Bármennyire bíztak is benne az alapító atyák, nem tudott a dollár igazi kihívójává válni. Az eltelt húsz évben az eurózóna jelentősége folyamatosan csökkent a globális gazdaságban az Egyesült Államokkal, de leginkább a gyorsan fejlődő Kínával szemben. A 2008-as krach és az azt követő mediterrán adósságválság rávilágított az euróövezet sérülékenységére, amelyet a koronavírus-válság tovább súlyosbított. Az euró befejezetlen projekt, amely a remélt európai egység helyett komoly és feloldhatatlannak látszó feszültségeket hozott a felszínre. A tapasztalatok egyébként is azt mutatják, hogy egyelőre nincs szükség egységes fizetőeszközre ahhoz, hogy egy ország vagy egy gazdasági régió jó makrogazdasági teljesítményt tudjon elérni. Láthattuk, hogy a 20. század második felében közös valuta nélkül tudott sikeres lenni Európa, most viszont csak halvány árnyéka önmagának. Sokat elmond az euró sikeréről, vagy inkább kudarcáról az a tény, hogy az övezeti tagállamok az eurócsatlakozás előtti két évtizedben nagyobb gazdasági növekedést produkáltak, mint az azt követő két évtizedben.

Röviden megjegyzem


Matolcsy György legújabb könyve Amerikai birodalom vs. európai álom címen jelent meg a Pallas Athéné Könyvkiadónál. A szerző amellett foglal állást, hogy a megbomlott nagyhatalmi egyensúly helyreállítható, a szükséges lépéseket még nem késő megtenni. Ehhez azonban Európának fel kell adnia birodalmi ambícióit, és vissza kell térnie a 16. században megkezdett útra, amelyet a nyitottság, a kulturális diverzitás, az innováció és a kreativitás egyaránt jellemez. A kontinens társadalmi előrehaladásához továbbá elengedhetetlen az euró és az Európai Unió működésének korrekciója, illetve Európa geopolitikai szerepének újragondolása is. Matolcsy kiemeli, a két, karakterében egymást kiegészítő nagyhatalom, Kína és az USA harmonikus együttműködése új aranykort hozhat el a globális közösség és benne Magyarország számára.

Miért jött létre az euróövezet, ha – mint könyvében írja – minden ország a saját pénzével érte el az igazán nagy gazdasági sikereit?
Az egységes valuta politikai döntés volt annak érdekében, hogy megalkossák az európai egyesült államokat. Az eurót nem a földrész újjáépítésére, hanem az „európai álom” beteljesítésére hozták létre. Ez az álom a Szovjetunió felbomlásának és Németország egyesülésének történelmi pillanatában született, és a közös pénz bevezetésében látta a mélyebb integráció zálogát. Gyorsan kiderült azonban, hogy a közös európai pénzt alapvetően jó időkre tervezték, pedig sorozatos válságokban kellett volna helytállnia. A közös fizetőeszköz ingatag alapokra épült: nincs közös költségvetés, közös pénzügyminiszter, egyelőre nincs bankunió, és nincs megfelelő dialógus sem az önálló monetáris politika hiányának veszélyeiről.

A jegybankokat a történelemben általában a nemzetgazdasági építkezés, a nagy gazdaságpolitikai ugrások vagy a háborús erőfeszítések támogatására hozták létre. Az euróövezetben a jegybankoknak nincs lehetőségük a gazdaságuk fejlesztésére? 
Ehhez az intézményrendszer érdemi változtatására lenne szükség. Az euróövezet alapja a monetáris integritás volna. Csakhogy a közös monetáris politika szűk és szabályozott fiskális politikai mozgástérrel párosul, ami rendkívül nehézzé teszi az eurózónán belül a tagországok eltérő gazdasági kihívásainak kezelését. A gazdaságpolitikai vitákat, belső ellentéteket tisztán jelzi a német alkotmánybíróság újabb állásfoglalása az Európai Központi Bank eszközvásárlási programjáról. Amíg belső viták bénítják a gazdaságpolitikát, addig még ez a szűk mozgástér sem áll a gazdaságpolitikusok rendelkezésére. Az Európai Unió és azon belül az euróövezet a mostani formájában nem képes megfelelő válaszokat adni a kihívásokra. Az EU jövőjével kapcsolatban ezért háromféle forgatókönyv valószínűsíthető. Az első egy laza együttműködés, amely esetében minden tagország az eurózóna tagja lenne, viszont stratégiai kérdésekben sokkal nagyobb döntési jogkörrel rendelkezne; a második a kétsebességes modell: egy kisebb, szorosabb, centralizált mag-Európa és egy lazább, nagyobb kör létrejötte; míg a harmadik az európai integráció meggyengülését és új, kisebb országcsoportok regionális együttműködését hozná el.

Könyvében úgy érvel: Európa jobban tenné, ha kimaradna a két világhatalom, az USA és Kína versenyéből, és hagyná, hogy kialakuljon egy stabil egyensúly e kettő között nélküle. 
Újabb kétpólusú világrend van kialakulóban napjainkban. Az Amerikai Egyesült Államok globális vezető pozíciójának egyik legfontosabb pillére a dollár, a mai egyetlen világ­valuta. Az USA mellé az utóbbi évtizedekben rohamléptekkel zárkózott fel Kína, és a globális versenyfutásban immár az első számú kihívó lett. Európa a 21. századot meghatározó technológiák terén mindkét nagyhatalommal szemben komoly lemaradásban van. Erős intézményrendszer és jelentős gazdasági potenciál nélkül nehéz egy ilyen éles geopolitikai versenybe beszállni, és nem is érdemes.

Mindezeken túl ön arra is rávilágít, hogy kontinensünk gyengélkedésében az USA-nak is része van: könyvében bemutatja, hogy az Egyesült Államok az utóbbi évtizedekben számos támadást intézett Európa ellen, mely titkos manőverekről az állampolgárok többsége tudomást sem szerzett. Mik voltak ezek a támadások?
Az amerikai birodalom – vezető szerepét megőrizendő – folyamatos pénzügyi háborúkat indított versenytársai ellen. Ezek olyan finomított háborúk, amelyekben a hírszerzésnek, az ellenfél megtévesztésének, majd a különböző frontokon végrehajtott operációknak ugyanolyan szerepük van, mint a hagyományos háborúk esetében. E régi-új hadviselés célja az eurózóna destabilizálása. Az amerikai birodalomnak nincs már többé szüksége az egyesült Európára, rivális globális valutára, és minden eszközt bevet a vezető szerep megtartásáért. Fontos megjegyezni, hogy tágabb értelemben Európán kívül is zajlik ez a folyamat. A 2008-as válság után olcsó dollárhitelekkel árasztották el a feltörekvő országokat, aminek következtében a világban ugyanaz ismétlődött meg, mint nálunk a frankalapú hitelezésnél a 2000-es években: egyre nagyobb arányban adósodtak el ezek az országok. Ez az érintett területeken még súlyos problémákat okozhat.

„Az euró sem makrogazdasági, sem geopolitikai értelemben nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket”

Korántsem csak pénzügyi fegyverekről beszél könyvében. Kevesen mondják ki, de ön rámutat: az Európába irányuló tömeges migráció mögött is az USA állhat, ugyanis érdeke, hogy elültesse a későbbi feszültségek magvát a kontinensen. Milyen jelek utalnak erre a tevékenységre?
Az Egyesült Államok kifinomult globális stratégiát alkalmaz hegemóniája megőrzésére. Az előző évtizedekben több lépéssel befolyásolta Európa és a világ alakulását a barát-ellenség (frenemy) stratégiája révén. A stratégia alkalmazása során egy szövetséges egyidejűleg lehet partner egy törekvésben és ellenség egy másik területen. Európa az utóbbi nyolcvan évben nem ismerte fel ennek a stratégiának a lépéseit – ilyen volt például a brexit –, ami a kontinens pozíciójának végleges gyengülését eredményezte. Ez folytatódni fog, amennyiben az uniós vezetés nem veszi figyelembe Európa gyökereit, kulturális örökségét, a nemzetek, régiók sokszínűségét, és tovább törekszik a mesterséges egységesítésre.

Fotó: Földházi Árpád

Kijelenthető ezek szerint, hogy Európa elvesztette az Amerikával való küzdelmét a nyugati világ vezetéséért? Ebből következően fel kellene adnia világpolitikai ambícióit, hogy a béke és a jólét megteremtésére fókuszálhasson? 
Európa az első világháborúval vesztette el vezető szerepét. Akkor a szemben álló európai felek nemcsak a fizikai és a humán tőke területén szenvedtek el veszteségeket, de el is adósodtak az USA-val szemben. Azóta egészen napjainkig Európa a saját belső gazdasági és politikai válságait igyekszik menedzselni. Az Egyesült Államok a 20. században többször bebizonyította, hogy globális hatalom. Megerősödve került ki az első és a második világháborúból, majd a hidegháborút is megnyerte, így egyedüli hatalom maradt. Kína új keletű felemelkedése azonban megkérdőjelezhetetlen. Kérdés, hogy az USA megtartja-e az eddigi együttműködését Kínával, vagy háborúba kezdenek, hogy eldőljön, ki az erősebb. Az átrendeződést Európának is fel kell ismernie, és reagálnia kell.

„Újabb kétpólusú világrend van kialakulóban”

Címlapkép: Földházi Árpád

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés