Szégyentelen manipuláció, hogy a veszélyhelyzet miatt újra megszűnik a demokrácia – Szánthó Miklós a Mandinernek

2020. május 30. 8:20
Aki összemossa a veszélyhelyzet és egészségügyi válsághelyzet fogalmait, az maga is veszélyt jelent Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója szerint. Interjúnk.

Úgy tűnik, a járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet jogilag önkényesen értelmezhető kategória, a kormány be- és kivezeti a különleges jogrendet – ahogy mondják, nincs semmilyen „kontroll” döntései felett.

A különleges jogrendről, rendkívüli állapotról történő végső döntés szükségszerűen jogon kívüli kategória, arról csak a szuverén határozhat. Le lehet írni jogszabályokban, hogy külső fegyveres támadás, puccs, terrortámadás, természeti katasztrófa vagy humánjárvány esetén mi az eljárásrend, de valakinek ki kell mondania az A-t vagy a B-t, magát a döntést meg kell hozni, hogy akkor most mi legyen. Ez pedig politikai elhatározás kérdése, a „nagybetűs jog” ezt nem képes lefedni. Azt, hogy a kihirdetett különleges jogrendben mi hogyan zajlik, persze már körülhatárolt jogilag, de most is azt láthattuk, hogy a katasztrófavédelmi vagy

az egészségügyi törvény nem volt „felkészülve” egy ilyen típusú járvány kezelésére,

ezért volt szükség a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény megalkotására. A jog csak annyit tud mondani, hogy háborús veszély esetén az Országgyűlés vagy veszélyhelyzet esetén a kormány kihirdeti a különleges jogrendet, de erről a döntést az adott testületnek kell meghoznia, és ha van kellő politikai legitimitása, akkor akár a fennálló, de alkalmatlan törvényi keretek módosításával. A mostani járvány eszkalálódásakor a valóban tömeges megbetegedések elkerülése érdekében kellett egy „politikai mondás”, hogy veszélyhelyzet kihirdetésére van szükség, és az is ugyanilyen, „jogon túli” döntési helyzet, amikor azt meg kell szüntetni. Ahogy az Asterix-ben a „legyőzhetetlen galloknak” éppen az a megkülönböztető jegyük, hogy „legyőzhetetlenek”, úgy a különleges jogrend is attól különleges, hogy egy váratlan, rendkívüli esemény történik, és arra gyorsan, speciális eszközökkel kell reagálni…

De van bármilyen „kontroll” a kormány döntései felett?

Csak hipotetikusan képzeljük el, hogy a március 11-én megindul egy többhetes parlamenti vita a kihirdetésről, az ellenzék tüntetéseket szervez, az államfő esetleg formális aggályok miatt visszaküldi a törvényt az Országgyűlésnek vagy megküldi az Alkotmánybíróságnak –

mire megjelenik a jogszabály a Magyar Közlönyben, át is ment az országon a járvány.

De ahogy említettem, a már kihirdetett veszélyhelyzet keretein belül világosak az eljárási szabályok: magát a veszélyhelyzetet csak és kizárólag a kormány hirdetheti ki és szüntetheti meg, az annak során hozott kormányrendeletek azonban parlamenti hozzájárulás nélkül 15 nap után automatikusan hatályukat vesztik. Az Országgyűlés és az Alkotmánybíróság ülésezik, az Alaptörvényt magát nyilvánvalóan nem lehet felfüggeszteni. Ezek a kontrollmechanizmusok működtek és működnek. És nyilván maga a politikai logika is, hogy a veszélyhelyzet kihirdetésének egyetlen legitim célja a járvány leküzdése, megfékezése.

Valóban működtek a mechanizmusok?

Nézze, ha a járvány elleni védekezés sikerességét nézem, akkor mindenképp. Néha természetesnek veszünk dolgokat, de azért nem árt rögzíteni: az egészségügyi ellátórendszer nem hogy nem omlott össze, de sikerült megakadályozni, hogy az egyéni és csoportos fertőzéseket követően valóban tömeges méretűvé váljon a járvány. Minden COVID-beteget el tudtak látni, senki sem halt meg lélegeztetőgép vagy kellő ágykapacitás hiánya miatt. A veszélyhelyzet kihirdetésére azért is volt szükség, hogy gyorsan, rendeletekkel lehessen meghozni olyan, egyébként törvényi szintet igénylő intézkedéseket, amelyek ellaposították a járványgörbét, miközben az egészségügyi ellátórendszer fel tudott készülni és nem omlott rá a kórházakra egyszerre sokezernyi beteg. Ebben a szakaszban

az emberi élet megóvásának parancsa értelemszerűen mindent felülírt,

felül kellett, hogy írjon. Mivel az infrastruktúrát sikerült felkészíteni a legrosszabb forgatókönyvre is, ezért most már valóban megkezdődhet az élet újraindítása. Nyilván valamennyi kormány azzal a dilemmával nézett és néz szembe jelenleg, hogy egyfelől nem engedhet a közegészségügyi szempontokból, viszont egy ponton túl nem korlátozhatja a gazdaságot, mert az ugyanúgy társadalmi feszültségekhez vezet. Itt iszonyatos a döntés súlya bármilyen vezető politikus számára, és az ilyesmihez a jog nem ad fogódzót. A jelenlegi magyar egészségügyi és gazdasági mutatók alapján a kormány van olyan helyzetben, hogy dönthet a korlátozások feloldásáról, és a normál rendbe történő fokozatos visszaállásról – ezt sok nyugat–európai ország nem mondhatja el még magáról. 

A kórházi ágykiürítések vagy az egészségügyi dolgozók ellátottsága miatt is sok volt az ellenzéki kritika, de jó részük inkább a közjogi intézkedéseket vette célba. Volt szó a diktatúra előkészítéséről, rendeleti kormányzásról, a parlament kiiktatásáról és időkorlát nélküli felhatalmazásról. A kormány most saját állítása szerint „visszaadja” a kapott felhatalmazást, az ellenzék szerint viszont, csak egy újra cseréli az eddig meglévőt. 

Szerintem mindenki, aki ebben az országban tartózkodott az elmúlt két hónapban, láthatta, hogy az ellenzék igencsak szabadon értelmezte a tényeket. De persze nem csak ők: újra erősen mozgásba lendült az az informális és hivatalos politikai tér is, melynek igazából az az alapvető gondja Magyarországgal, hogy éppen 10 évvel ezelőtt Orbán Viktor kétharmaddal kormányt alakított. Nem mintha újszerűen hatott volna, de mégis érdekes volt végigkövetni, hogy a nyílt társadalom hálózata milyen professzionálisan működteti a valóságtól elrugaszkodott suttogó propagandát. Teljesen mindegy volt, hogy miről szól a veszélyhelyzet alkotmányos alapja, hogy mit tartalmaz a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény, miről szólnak a rendkívüli rendeletek, hogy folyamatosan ülésezett és ülésezik a parlament. A narratíva 2010 óta az, hogy Magyarország egy „krisztofasiszta” ország – ezt a kifejezést én is most tanultam –, és erre húznak rá mindent. Nézze, amikor a hivatalosan a „világ vezető hírcsatornájaként” működő CNN szintén „világhírű” riportere, az újságírói elit krémjének konyakosmeggye,

Christiane Amanpour élő, egyenes adásban bemondja, hogy Orbán „bezárta a parlamentet”,

majd erre a magyar külügyminiszter megjegyzi, hogy azt nem nagyon, mert azon a héten vagy ötször szólalt fel ott, és a reakció annyi a riportertől, hogy „bocsi, nekem ez új infó”, aztán folytatja tovább a diktatúrázást, akkor nehéz azt mondani, hogy itt a tényeknek még bármi szerepük lenne egy vitában. Az Economist „szólta el” magát egyik cikkében, mikor azt írta, hogy igazából mindegy is, hogy most kell-e parlamenti hozzájárulás a veszélyhelyzethez vagy működik-e a magyar parlament, mert „Orbánnak úgyis kétharmada van”. E kétharmad persze szerintük illegitim, mert nem liberális kánon szerint üzemelteti a demokráciát – ugyanis ahogy nemrég olvastam például egy jogi tanulmányban, „az alkotmányozás kizárólag liberális lehet”. 

De azok, akik a héten benyújtott, „a felhatalmazást visszaadó” törvényjavaslatokat bírálják, azt mondják, hogy a bennük foglaltak valójában különleges jogrend nélkül adnak különleges felhatalmazást a kormány kezébe.   

Nagyon unalmas már, amit a magukat „civileknek” hívó, valójában jogi terrorizmust folytató NGO-k, a hazai balliberális sajtó és az annak tematizálása alapján működő ellenzéki pártok művelnek. Március közepe óta megy ez a tudományos ismeretterjesztésnek is rossz szégyentelen manipuláció, hogy itt a veszélyhelyzet miatt újra megszűnik a demokrácia. Nem szűnt meg, de ezt egy vállrándítással elintézik, mint Amanpour, és nem hajlandóak leszállni a kommunikációs dilivonatról. Most ugye az a nagy állítás, hogy bár megszűnik a veszélyhelyzet, de majd azt felváltja egy új, amit még csak ki sem kell hirdetni és azzal – ha jól értem – minimum fél évre most már aztán tényleg a diktatúra sötét homálya borul az országra. 

Nincs igazuk?

A kormány két törvényjavaslatot nyújtott be. Az egyik azt szolgálja, hogy az alkotmányos és törvényi előírásokat figyelembe véve a kormány megszüntethesse a veszélyhelyzetet magát. A másik törvényi szintre emeli mindazt, ami a veszélyhelyzet jogi következménye vagy „tanulsága”. Ezek az átmeneti szabályok, hiszen az összes, az egészségügyi és gazdasági válság megállítására, enyhítésére tett intézkedés ugye rendkívüli rendeleti formában született,

ezek pedig – időkorlát nélküli diktatúra ide vagy oda – a veszélyhelyzet jogi megszűntével hatályukat vesztik.

A hitelmoratóriumnak, az adókedvezményeknek, a munkahelyvédelmet támogató könnyítéseknek mind megszűnne a jogi alapja e javaslat nélkül. Emellett valóban módosul a katasztrófavédelmi és az egészségügyi törvény is. Előbbi azért, hogy a különleges jogrendben, veszélyhelyzetben alkalmazható intézkedések körét szélesítsék járvány esetére – ugyanis jelenleg a katasztrófavédelmi törvény, bár nyilván ismeri a járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet esetkörét, leginkább az elemi csapás és természeti katasztrófa esetén alkalmazható intézkedésekre koncentrál. De ezek az új szabályok csak akkor „élesíthetőek”, ha esetleg újra el kellene rendelni a veszélyhelyzetet. Itt nem is értem a kritikákat, hiszen különleges jogrendben így is, úgy is a szükséges és arányos mértéken túl lehet korlátozni alapjogokat, sőt, gyakorlásukat teljes egészében fel is lehet függeszteni, törvényektől el lehet térni, azokat is fel lehet függeszteni. Ez a különleges jogrend lényege, ez adja meg a lehetőséget az akár katonai, akár belső fegyveres, akár vírus formájában megjelenő támadás elleni gyors és hatékony reakcióra.

Ez esetben mi szükség van az egészségügyi törvény módosítására?

Jogilag az egy teljesen másik történet, ez a köznapi értelemben vett „járványügyi készültség” fenntartásához szükséges, hiszen attól, hogy maga a veszélyhelyzet megszűnik, a vírus még azért itt marad. Ezért „tartaléklángon”, de megerősítik a ma is a törvény részét képező, ún. „egészségügyi válsághelyzet” jogintézményét, ami nevével ellentétben jogi értelemben egy békebeli kategória, ilyesmit korábban is, most is el lehet rendelni. Itt valóban szélesedik a kormány mozgástere, hogy ha újra felüti a fejét a járvány tömeges terjedésének veszélye, akkor például üzletek működését vagy a személyes érintkezést hatékonyabban korlátozhassa. És igen, mindezt rendeleti formában teheti meg a kormány, csak az óriási különbség éppen az, hogy ehhez nem fog kelleni veszélyhelyzetet kihirdetni, nem borul fel az élet „egy-az-egyben”, ami természetesen azt is jelenti, hogy a korlátozásoknak a szükségesség-arányosság tartományán belül kell maradniuk, törvényeket nem lehet felfüggeszteni, alapjogok gyakorlását sem. A járvány esetén kihirdethető veszélyhelyzet előírásainak módosítása és az egészségügyi válsághelyzetben alkalmazható intézkedések körének szélesítése tehát két teljesen különböző dolog. És aki ezeket szántszándékkal összemossa, az maga is veszélyt jelent a társadalom működésére. 

Képek: Horváth Péter Gyula

Összesen 131 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A magyarországi ellenzék Európában példátlan módon kinyilvánította, hogy ellenérdekelt abban, hogy a kormány jól kezelje a válságot. Jó példa erre, amikor Szabó Tímea őrjöngve ordította a parlamentben, hogy a vírus következtében a világon a legtöbben Magyarországon halnak meg. Akkor 400 körül volt az elhunytak száma. Arató Gergely nem tudott szabadulni a bebiflázott szövegektől és kimondta, hogy a megbetegedések számát tekintve sajnos nem állunk rosszul. Ezekből látszik az minél rosszabb, nekik annál jobb alapon folyó - nyugodtan mondható - ellenségeskedés, amit az ellenzék már a látszatra sem adva folytat. Ebbe még külföldi támogatóik is beszállnak, ha a CNN gátlástalanul hazudozó riporterét nézzük.

Mindez azért, mert szerintük minden csak a liberalizmus szabályai szerint működhet. Nyugaton nem élték át, de nálunk igen, azt a háború utáni időszakot, Rákosiék korszakát, amikor a Moszkvából hazaküldött kommunisták kisebbségből azt követelték, hogy minden más politikai erő az ő szempontjaik, az ő elvárásaik, követeléseik szerint működjön. Mindezt hátuk mögött a szovjet katonákkal tették, tudták, hogy önerőből soha nem jutnak hatalomra.

Most itt vannak a liberálisok, hasonló követelésekkel, hátuk mögött külföldi erőkkel, és ők is pontosan tudják, hogy önerőből nem jutnak hatalomra. Az erőszak most nem fegyverekkel történik, hanem sokszor törvénytelen politikai nyomásgyakorlással, belső konfliktusok gerjesztésével, a gazdasági ellehetetlenítés lebegtetésével. Miközben ők hasonlítják a kormányzatot Rákosiékhoz.

Az ellenzék és médiája ( igazából fordítva van, mert a ballib médiának vannak pártjai) rengeteg kárt okoztak Magyarországnak. Mindent büntetlenül hazudhatnak. Ezt valahogy kezelni kéne.....

Gazdasági károkozásra is képesek, pl a csornai napelemgyár támadásával.

Igen, egyetértünk. De a nemzetközi hírünket boldogan teszik tönkre.
Kifejezetten ártó szándékkal hazudoznak.

Nem értem a címet. Veszélyhelyzet alatt, épp a polgárok biztonsága érdekében az un. demokrácia bizonyos elemeit ( gyülekezés, szabad utazások, iskola látogatás, tömegrendezvények etc.) korlátozni kell. Aztán ahogy múlik a vész, ezek a jogok szépen visszajönnek.

Alapvetően egyetértünk, de én komolyabbnak érzem a ballib háborúját.

Szia! Én is így vagyok vele.

Szerintem a budapestiek nem tudták, hogy Gyurcsányi kezébe kerülnek, pedig Tarlós előre megmondta.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés