Orbán Viktort azért gyűlölték a kommunisták, mert ő volt az első, aki átverte és megalázta őket

Egyébként nekem Rácz Sándor bácsi nem tűnt annyira baloldalinak. A rendszerváltozás előtt több vele való beszélgetésnek is résztvevője voltam, lakáson is, s az maradt meg bennem, hogy kőkemény antikommunista volt és nagyon erősen nemzeti gondolkozású. Trianon tragédiájáról szenvedélyesen szónokolt. És a társadalom tulajdontól való megfosztásáról is. Ahogy Krassó és a legtöbb 56-os, ő sem volt híve a kapitalizmus olyan restaurációjának, amely bekövetkezett. Ők talán örök életükre a nagyüzemek valamiféle munkásellenőrzésének vagy munkástulajdonlásának a hívei maradtak, de ez szerintem nem elegendő ahhoz, hogy besoroljuk őket a mai értelemben vett baloldalhoz. (Charles de Gaulle is a participáció támogatója volt.)

Igen, elolvasva az egészet, lényegében így történt. És emiatt nekünk, valódi rendszerváltóknak harminc évünk már ráment a 'kommunistákkal' szembeni utóharcokra. Most éppen nyerésre állunk, ezért gyűlölik annyira Orbánt. És ezért van még mindig a választók fele a liberálbolsevik ellenzék mögött, akiknek a politikai vezetői még mindig Apró Antal unokája és férje, az egykori szarházi főiskolai kisz-vezető lumpengyerek, aki a III/III ügyosztály karjaként dolgozott a pécsi ellenzéki diákok ellen. Az persze látszik, hogy Mező Gábor nem volt részese a rendszerváltásnak, s egy új generáció szemével nézi az egészet. Krassó György bizonyára remek ember volt, de naiv és perifériális politikai szereplő. Londonból a magyar elhárítás egyik ügynökével, a később Kisgazdapártiként parlamentbe került Bereczki Vilmossal küldözgette haza a stencilgépet az ellenzéknek. (Egyébként Bereczki vitte a hangosítást az SZDSZ előszervezetének, a Szabad Kezdeményezések Hálózatának az alakuló ülésére, és az ő lakásán ülésezett a feltámasztott FKGP szervezőbizottsága. Igen, rárepültek a rendszerváltó ellenzékre, csak az MDF és a Fidesz baráti körét nem tudták teljesen szétbomlasztani.) Az adott helyzetben nevetségesnek tűntek a politikai követelései. A magyar társadalom nyugatosodni akart, nem elsősorban a szabadság, hanem inkább a jólét iránt vágyakozott. (Meg is lett ennek a böjtje.) A magyar társadalom még közvetlenül a rendszerváltás előtt is egy megvert és megvett világ volt. Nem tudott arról, hogy mekkora gazdasági válság fenyegeti, azt gondolta, hogy az ő életében politikai rendszerváltás nem lesz, ezért 'reálpolitikusként' örült az engedékeny kádári puha diktatúrának. Egyúttal elutasította, sőt kifejezetten dühösen fogadta, felforgatóknak tartotta a radikális ellenzéki gondolatokat és személyeket. Az értelmiségi és gazdasági elit, az egykori 'osztályellenség' leszármazottai is, kisebb részben be-, nagyobbrészt ráépültek a párt fellazult struktúráira. A kapcsolatrendszer volt a 'szocialista tőke'. Továbbá könnyű utólag okosnak lenni. Előrefelé egyáltalán nem tűnnek olyan egyértelműnek a történelmi folyamatok. Gorbacsov igenis egy hatalmas történelmi véletlen volt, egy ideig bóklászott össze-vissza és nem lehetett tudni, hogy meddig engedi a rendszer változtatását, illetve végig benne volt a levegőben, hogy megbuktatják és a ruszki keményvonalas kommunisták magukkal rántanak bennünket is a káoszba. (Ma már tudjuk azt is, hogy a sokak által nagyra tartott Thatcher nem csak a globalizmust engedte szabadon, hanem a kommunista rendszerváltásnak sem volt nagy híve, mert kifejezetten ellenezte a német egyesítést. Tehát nyugaton sem volt minden egyértelmű.) A magyar társadalom gazdasági és mentális állapota és a nagypolitikai bizonytalanságok miatt éppen a kommunistaellenes elit felelősebb, nemzeti gondolkozású szárnya volt óvatosabb, a békés, a 'kommunista' elit demokratikus szárnyával való kiegyezésre hajlamos átalakulás híve!!! És ebbe a elitbe beletartoztak olyan személyek is, akik egykor bűnöket követtek el, mint Vásárhelyi, vagy kollaboránsok voltak, mint Pozsgay. Hogy mennyire nem volt egyértelmű, hogy ki az "igazi" rendszerváltó, lám, a nagyon radikálisnak mutatkozó SZDSZ paktált le először a volt kommunista elittel. És akkor még legfeljebb csak sejtettük, mekkora ereje maradt az állambiztonsági hálózatnak, igazából nem tudtunk a külkeres hatalmi központról, csak azt láttuk, hogy az intézményi, gazdasági és média-pozíciókat birtoklók nagy többsége az MSZP mögött van. Ezzel a helyzettel szemben esélye sem volt a Mező Gábor szerinti valódi rendszerváltóknak. Ezt mutatja az MDF sorsa is. A Fidesz parlamentben maradása is hajszálon múlt 94-ben, és számukra is csak azután vált teljesen világossá, hogy hova is kell állniuk.

Igen, nagy játékos! Pl. még a régi Jobbik több ötletét lenyúlta.

A korábbi moszkovita vonal, a rendszer erős emberei, hogyan lehetnek most a demokratikus civil hálózat hangadói? Hát úgy, hogy ez a két rendszer egy tőről fakad. És ma ugyanazok diktálnak ma Brüsszelben, akik annak idején Moszkvában. Ennyi. Csak egy nevet említek Henri Kissinger, aki rendszeresen vitte az üzeneteket Amerikából Moszkvába és az összekötő volt a két rendszer között. Amelyek csak látszólag voltak ellenségek. Valójában mind a kettő egy célt szolgált, csak más módszerekkel.