Tusk: Az Európai Néppártnak felül kell vizsgálnia eddigi álláspontját a Fidesz tagságáról

2020. április 1. 17:45
A néppárti vezető levelében azt írta, a rendkívüli helyzetre vonatkozó jogszabályokat a koronavírus okozta járvány indokolja.

Az Európai Néppártnak (EPP) felül kell vizsgálnia eddigi álláspontját a Fidesz tagságáról – jelentette ki Donald Tusk, az EPP elnöke a pártcsalád tagjainak írt nyílt levélben szerdán. A néppárti vezető levelében azt írta, a rendkívüli helyzetre vonatkozó jogszabályokat a koronavírus okozta járvány indokolja. Azokra szükség van még a demokrácia korlátozása árán is, azonban nem engedhető meg, hogy visszaéljenek velük. Kijelentette: a rendkívüli intézkedéseknek a koronavírus-járvány megfékezését kell szolgálniuk, nem pedig a kormányok hatalmának kiterjesztését állampolgáraik felett.

Politikailag rendkívül veszélyes és erkölcsileg elfogadhatatlan a világjárványt állandó vészhelyzet kihirdetésére használni” – szögezte le. Tusk szerint ez az oka annak, hogy számos aggály vetődött fel a magyarországi helyzettel kapcsolatban. Sokak szerint  ugyanis túlzóak a vészhelyzeti szabályok, de legfőképp azért, mert hogy azokat időkorlát nélkül vezetik be. „Sokan Önök közül nem egyeztek bele a Fidesz kizárásába a politikai családunkból, annak ellenére sem, hogy bírálták Orbán politikáját a korábbi döntései miatt” – fogalmazott Tusk. Jelenleg legfontosabb feladat a járvány megfékezése, azonban hamarosan eljön az ideje, hogy a pártcsalád felülvizsgálja a Fidesz tagságával összefüggő álláspontját – írta levelében Donald Tusk.

Az EPP politikai közgyűlése 2019. március 20-án a néppárt elnöksége és a Fidesz megegyezése alapján döntött a Fidesz tagságának felfüggesztéséről a párt kritikus álláspontja és a pártcsalád alapvető értékeinek állítólagos megsértése miatt. Arról is határoztak, hogy megvizsgálják a magyarországi helyzetet és a Fidesz tevékenységét. A pártcsalád február elején tartott brüsszeli politikai gyűlésén arról döntött, hogy folytatódik a párbeszéd az Európai Néppártban (EPP) a Fidesz tagságával kapcsolatban felvetődött kérdésekről, és érvényben marad a párt tagságának önként vállalt felfüggesztése is. A felfüggesztés és a párbeszéd folytatásának határidejéről nem esett szó.

(MTI)

Összesen 33 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Vizsgáló. Kit érdekel? Ha nem leszünk tagja az epp-nek, összedől a frakció. Tehát Tusk teszi tönkre a frakciót.

Mi..... A fidesz szavazói.
Örök hibázik, hogy a kormánypártok ről megpróbálja tok leválasztani a szavazókat. Pedig nem lehet.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés