Nem érzem jogosnak a fekete pontot

2020. március 5.
A jelenlegi gazdaságpolitika eredményei vitathatatlanok – véli Oszkó Péter, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere. Szerinte 2004 körül kimaradtunk a nemzetközi fellendülésből, de 2014 után a globális pénzbőséget jól tudta növekedésre használni a magyar gazdaságpolitika.

Oláh Dániel interjúja a Mandiner hetilapban.

Varga Mihály azt mondta nekünk, hogy ön nyilvánosságra hozta egy sms-ét, ami nem lett volna illendő, ezzel fekete pontot szerzett nála.
A Malév visszavétele 2010 tavaszán történt, ezért úgy gondoltam helyesnek, ha egyeztetek a Fidesszel és Varga Mihállyal, és jelzem, milyen feltételekkel valósulhat meg a visszavásárlás az oroszoktól. Néhány szóbeli tárgyalás után Varga Mihály sms-t küldött, hogy a Malév visszavétele részükről rendben van. Két év után, amikor a Malév mégis bedőlt, a Fidesz kampányt indított, amelyben a felelősséget megpróbálta ránk tolni. Jeleztem Varga Mihálynak, hogy ez nem feltétlenül korrekt. Akkor mondta azt, hogy ha nem érzem korrektnek, hozzam nyilvánosságra, ami korábban közöttünk elhangzott. Megtettem. Nem tudom, ő mennyire tudja felidézni a telefonbeszélgetésünket, de én úgy emlékszem, hogy megengedte, mondjuk úgy, felhatalmazást adott az sms nyilvánosságra hozatalára. Nem érzem jogosnak a fekete pontot.

Az sms publikálását Varga Mihály szerint ön jóvátette. Elismerően nyilatkozott a mai magyar gazdaságpolitikáról.
Nem érzek összefüggést, nem azért mondok jókat a magyar gazdaságpolitikáról, hogy bármit is jóvátegyek, mert nincs mit. Nem gondolom, hogy koherens volt a gazdaságpolitika az előző évtizedben, voltak időszakok, amikor az egész régió növekedett, de Magyarország recesszióba süllyedt. Az utóbbi öt-hat évben viszont kialakult a stabilitás. A fegyelmezett költségvetési gazdálkodással Magyarország több évtizedes fiskális alkoholizmust – államháztartási túlköltekezést – szüntetett meg, és erre a stabilitásra lehet építeni. A környezet is kedvező, mert óriási pénzbőség van az egész világon, és ezt jól tudtuk növekedésre használni. Nem vagyok híve annak, hogy feketén-fehéren lássuk a világot, és az egyik fél mindig fekete legyen. A magyar gazdaság dinamikusan növekszik, ezt kár lenne tagadni, különben nem lehet értelmesen beszélgetni.

„Nincs párbeszéd a szakértők és az országot irányítók között” – mondta 2017-ben. Nem azért, mert a szakértők épp kormányoznak? A magyar gazdaság az uniós növekedési rekorderek közé tartozik.
Továbbra is úgy vélem, hogy a párbeszéd nem erőssége a kormánynak. Szakértők pedig sokfelé vannak, nemcsak az államigazgatásban. Tény viszont, hogy kedvező a gazdasági környezet, a kormányzás pedig racionális annyira, hogy a gazdaságot és a stabilitást nem forgatja fel. Mind a költségvetési, mind a monetáris politikában szakmai döntések születnek, a jegybankban például erős szakmai stáb valósít meg határozott koncepciót; nem érzékelhető a politikai befolyásolás szándéka.

Nem azért mondok jókat a magyar gazdaságpolitikáról, hogy bármit is jóvátegyek
Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés