Szabadság, haza, szeretet

2020. február 13.

Csák János
Személyes szabadság és önismeret, a haza szabadsága és szeretete nélkül a gyarapodás csak gyökértelen vegetálást jelent.

Az emberben felmerül időnként a kérdés: a sikerek, kudarcok, szerencse, szerencsétlenségek hullám­vasútján mit értem el, mi az életem értelme? Van, aki eljut az életteljesség érzéséhez, van, aki kétségbeesik, és reménytelenségbe süllyed. Állapotunk azon múlik, hogy létünk mennyire erős fogódzókban gyökerezik. Szeretni kell, s szeretnünk kell önmagunkat is: önismerettel és szabadon. A rendszerváltozás bajnoka, Antall József önmagát ismerő szabad ember volt, s ez összeforrt a magyar sors és szabadság szeretetével. Az 1957 elején triumfáló Pándi (Kardos) Pál kérdésére: „Mi az, Antall, te nem disszidáltál?”, így válaszolt: „Kardos úr, ön elfelejti, hogy Magyarország nekem a hazám, nem a működési területem.”

1992-ben, a Pándi-silányok kora után miniszterelnökként így fogalmazott: „Senki ne akarjon bűntudatot belénk sulykolni, mert nem bűnösebb ez a nép, mint bármelyik más, több van a számlánk jobbik oldalán, mint a rosszabbikon. Azok akarják belénk sulykolni, akik el akarják venni nemzetünk önbizalmát és hitét, akik sanda, állandó tagadással, lejáratással feledtetni akarják, hogy mitől szabadult meg az ország: idegen megszállástól, bilincsektől, és ezt semmivé akarják tenni, hogy itt egy kishitű, bűntudatos nemzettel számolhassnak… Építő, alkotó, élni akaró Magyarország legyen itt: a hazáért mindhalálig.” Tudta: „senki nem szeret jobban, mint az, aki az életét adja barátaiért” (Jn 15,13).

Ez süt Ronald Reagan szavaiból is: „A szabadságot egyetlen nemzedék leforgása alatt elveszíthetjük. A szabadság nem öröklődik. Harcolni kell érte, védeni kell, s ezt át kell adnunk a gyermekeinknek, mert ha nem így teszünk, akkor csak mesélhetünk majd nekik arról, hogy milyen is volt, amikor szabadok voltak az emberek.” Személyes szabadság és önismeret, a haza szabadsága és szeretete nélkül a gyarapodás csak gyökértelen vegetálást jelent. Ahogy Máté evangé­liumában áll: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de az élete kárt szenved? Mit adhat az ember cserébe a lelkéért?”

Állapotunk azon múlik, hogy létünk mennyire erős fogódzókban gyökerezik”

A züllés úgy kezdődik, hogy a szavaink elveszítik az értelmüket. Tudjuk-e, mi a szeretet? A szeretet kettős természetű, egyrészt érzéki vágyódás a véges birtoklására (erósz), másrészt az értelem aktusa, kölcsönös odaadó és elfogadó baráti szeretet (fília). A modernitás a szerzési vágytól fűtött individuum állati természetét hangsúlyozza. Pedig Arisztotelésszel mondhatjuk: „jó csak a közösségben valósulhat meg, nem pedig úgy, mint az állatoknál, ahol ez csupán az egy helyen való legelést jelenti”. Az igaz szeretet mintája az embert esendőségeivel elfogadó végtelen isteni szeretet, az agapé, a caritas. Az értelmes szeretet az isteni jó tükrözése: jót akarni, osztozni, áldozatot hozni. Mert az emberek együtt többet érhetnek el, mint egyénként: férfi és nő csak együtt képes gyermeket nemzeni, Eger védői csak összefogva képesek megvédeni a várat a túlerőben lévő törököktől.
Minden embert egyenlően kell szeretnünk, de – ahogy Ágoston vallja – „leginkább annak kell segítenünk, akit tér, idő vagy bármely más körülmény sorsközösségbe kapcsolt velünk”, hiszen nem tudunk mindenkinek a hasznára lenni.

A szeretet időnként fontosabb, mint az igazságosság, és nem mindenki kapja meg azt, amit érdemel. Akár a barátok, az állam is „az egyetértést igyekszik megteremteni. Ha az emberek baráti érzéssel vannak egymás iránt, akkor tulajdonképpen nincs is szükségük igazságosságra; ha csak igazságosak, akkor még mindig elkél a barátság” – mondja Arisztotelész. A szeretet a barátainkra és a közösségünkre fordított idő. De ehhez ismernünk és szeretnünk kell önmagunkat és nemzetünket. Mint Hamvas írja: „A nagy örökség kötelezettség, hogy az ember tovább építse. Kultúrában születni nemcsak annyit jelent, hogy élvezni a kiváltságokat, amiket az ősök alkotása teremtett, hanem annyit is, hogy előkészíteni az utódok kultúráját.”