Nem áldozzuk fel értékeinket a biztonság oltárán

2019. november 20. 20:28

Donald Tusk
Consilium
Nem adhatjuk a biztonság és rend szféráját a politikai populistáknak, a manipulátoroknak és az autokratáknak.

„Ahogy már mondtam, az emberek egy nagyobb közösség tagjai is szeretnének lenni, amellyel képesek azonosulni. A nyelven, valláson, vagy a közös történelemértelmezésen keresztül. És ez a közösség leggyakrabban még mindig a nemzet. Aki törli a politikai szótárából az olyan szavakat, mint haza, Heimat, domovina, patria, ojczyzna, nehezen nő fel a kulcsfontosságú feladathoz, hogy biztonságérzetet adjon az embereknek. 

Semmilyen körülmények között nem vallhatunk kudarcot. Valójában ez a kereszténydemokrácia génjeibe van kódolva. És nem véletlen, hogy éppen az úgynevezett ordoliberalizmus volt a kereszténydemokrácia egyik legfontosabb elméleti iskolája, amely felépítette a szabadság, a rend és a hagyomány nehéz, de nem lehetetlen szintézisét. 

Mély meggyőződésem, hogy azok, akik biztonságérzetet akarnak adni az embereknek és eközben meg akarják őrizni a szabadságaikat és a jogaikat, megérdemelten szállnak versenybe a hatalomért. Semmilyen körülmények között nem adhatjuk a biztonság és rend szféráját a politikai populistáknak, a manipulátoroknak és az autokratáknak, akik elhitetik az emberekkel, hogy a szabadság és a biztonság nem összeegyeztethető; és, hogy határaink védelme nem fér össze a liberális demokráciával, a hatékony kormányzás pedig a jogállamisággal. 

Ez az Európai Néppárt belső vitájának lényege. Szeretnék a lehető leggyorsabban pontot tenni ennek a végére egy egyértelmű konklúzióval. Nem fogjuk féláldozni az olyan értékeket, mint a polgári szabadságok, a jogállamiság és a közéleti jóság a rend és a biztonság oltárán, mert erre egyszerűen nincs szükség. Mert nem zárják ki egymást. Aki nem képes elfogadni ezt, de facto helyezi a családunkon kívülre magát.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 79 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nekem is úgy tűnik, hogy a nyilatkozat első része ellentmond a második résznek.

Forog? Keresztény konzervatívként nekem nem úgy tűnik..
Te forogsz mert bevettél egy csomó ideológiát és elcsapta a gyomrod.

Tényeket tagadtok. Mi ismerjük az iszlámot. Kiirtotta az alföldet. Nekünk nem Verhofstadt meséiből kell tájékozódnunk, van saját élményünk arról, amit ezek a hibbantak akarnak.

Az "értékeitek" áldozzák föl a biztonságot.

Ez a beszéd teljesen megegyezik Karácsony Gergely Mindenki Budapestért programjával.
Mindkettő eszméletlen populista.
Azt ígéri:
szabadság = biztonság
határaink védelme = liberális demokrácia
hatékony kormányzás = jogállamiság
A jogállamiság az a fogalom, amely minden aljasságot elfed.
A jogállamiság nevében került a világ javainak 90%-a egy 3%-os kisebbség kezébe, pl.
Ez a Tusk - mint Timmermans, Weber, Merkel, - ennek a 3%-nak a kapcarongya, lengyelként. Az osztagai pedig a Soros-NGOk, zöld pártok, szociáldemokraták, balosok, és mindenfajta nemzetietlen söpredék.
Közös jellemzőjük: money yes, job no! Pénz igen, munka nem!

"Nem áldozzuk fel értékeinket a biztonság oltárán"
Ezek szerint a biztonság nem érték. Ezt jó tudni. Szólhattak volna korábban is, mondjuk 2003-ban.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés