A bukaresti törvényszék felmentette a korrupciós vádak alól Nagy Péter Tamás volt agrárállamtitkárt

2019. november 19. 10:08
A vádirat mindhárom vádlottját valamennyi vádpont alól felmentették, vagyonuk zárlatát feloldották.

A Bukaresti Törvényszék első fokon felmentette a korrupciós vádak alól Nagy Péter Tamás volt mezőgazdasági államtitkárt. A hétfőn kimondott ítéletről a törvényszék szóvivője tájékoztatta az MTI-t.

Az ítéletnek a romániai bíróságok portálján megjelent kivonata szerint a törvényszék a korrupcióellenes romániai ügyészség (DNA) által összeállított vádirat mindhárom vádlottját valamennyi vádpont alól felmentette, vagyonuk zárlatát feloldotta.

A vádhatóság azt állította, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa a minisztérium főtitkárával, Virgil Gamannal együtt 40 ezer euró (12,8 millió forint) csúszópénzt kért és kapott a Romexpo kiállítási komplexum vezetőitől a 2014 őszén megrendezett Indagra mezőgazdasági vásár szervezési jogának odaítéléséért.

Nagy Péter Tamás 2014 márciusa és decembere között töltött be államtitkári tisztséget a Ponta-kormány mezőgazdasági minisztériumában. Azt követően mondott le tisztségéről, hogy 2014 decemberében az RMDSZ kilépett a kormányból. A DNA 2015. január 9-én letartóztatta, és vagyonát zárolta. Az ugyanabban a hónapban benyújtott vádiratban befolyással való üzérkedéssel, csúszópénz elfogadásával, pénzmosásra és magánokirat-hamisításra való felbujtással vádolta meg a vádhatóság. A volt államtitkár három hónapot töltött előzetes letartóztatásban és házi őrizetben.

Az elsőfokú ítélet ellen a hivatalos közleményben történő megjelenést követő tíz napban lehet fellebbezést benyújtani.

(MTI)

Összesen 11 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Van még egy kis tisztesség....

Várjuk meg a végét, még fellebbezhet az ügyészség.
Amilyen szemetek, fog is.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés