Tarlós a főpolgármester-jelölti vitáról: Karácsony térfelén van a labda

2019. szeptember 11. 11:16
Reagált a budapesti városvezető az ellenzéki felkérésre.

Az ATV Híradójának a budapesti főpolgármester úgy nyilatkozott Karácsony Gergely bejelentésére: „én már korábban is azt válaszoltam, hogy elvileg ilyet lehet mérlegelni”. A főpolgármester megismételte korábban az Indexnek adott válaszát: „hát persze”, hogy kiáll vitázni, de mint mondta, a másik térfélen pattog a labda.
 
Hozzátette az ATV szerint: azt gondolja, hogy van valami elképzelésük, hogy milyen feltételekkel jöjjön létre a vita, azon kívül, hogy „ülve, állva, fekve, élve vagy halva”. Majd megismételte, korábbi nyilatkozatát: „most is azt tudom mondani, hogy persze. A feltételekről való elképzelés a másik térfélen pattog”.

Frissítés: Karácsony Gergely szerdán nyílt levelet intézet Tarlós Istvánhoz, ebben megismétli, hogy legyen vita, és azzal vádolja meg a főpolgármestert, hogy homályos választ ad. Ezért leírta a feltételeit: így azt is, hogy közvetlenül a választás előtti napokban, október 5. és 9. között tartaná jónak a vitát, amit az Átriumban rendezne meg több témakört illetően.

Összesen 40 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Jézust is többször megpróbálták csapdába csalni az ellenfelei, de mindig mély hallgatásban elkullogtak.

Karácsony szeretne megint beégni.

Ki az a Karácsony?
Mennyivel van több jogalapja vitázni, mint a többi ellenjelöltnek?

Csakis 5-ös vitába szabad belemenni.
Tarlós-Berki-Thürmer-Karácsony-Puzsér

Válaszok:
Schollander | 2019. szeptember 11. 13:30

Úgy van, úgy van!
Tarlóst óvni kell attól, hogy ilyen vitát vállaljon.

Tarlós egy érzékeny lelkű, finom úr, akinek közelébe sem szabad engedni
egy olyan fékezhetetlen vadembert, mint ez a Karácsony.
Megtörténhetne, hogy Karácsony megfenyegeti szegény Tarlós urat,
hogy leveri a szemüvegét és ráugrik...

Válaszok:
Teknős | 2019. szeptember 11. 18:04

Érdekes, 2006-ban az a szemét Demszky is pont úgy érvelt, mint te:
olyan vita legyen, amelyben minden jelölt részt vesz.

De ez így Tarlósnak (2006-ban!) nem felelt meg.
„Megdöbbenéssel értesültem arról, hogy Demszky Gábor újfent megfutamodik a szemtől szemben tartott vita elől, minthogy visszautasítja a 26-ára szóló kihívásomat. Nem mer egy Demszky-Tarlós négyszemközti összecsapáson részt venni, hanem elbújik a többi listavezető háta mögé, és csak a listavezetők 9 fős, illetve az összes jelölt 5 fős vitáján hajlandó megjelenni. Mindezzel nemcsak hallatlan gyávaságról tesz tanúbizonyságot, hanem arról is, hogy éretlennek nézi a választópolgárokat. Egy 9 vagy 5 fős vitában, ahol csak pár perc jut egy-egy jelöltnek, könnyebben meghúzódhat. Nem bújhatna el viszont az éles, és megválaszolásra váró szakmai kérdések elől, ha egyetlen esélyes kihívójával, Tarlós Istvánnal kellene 60 percen keresztül farkasszemet néznie, mint férfi, a férfival.”

Neked, neked nem jött be.

Ugyanis az általam idézett szöveget
Tarlós 2006-ban
– NEM MONDTA a hírTV-ben ,
– HANEM ÍRTA a saját közleményében,
amit az mno hozott le 2006. szeptember 17-én 11:00-kor.

Vakfolt nick, harmadszor is látványosan elhasaltál...
(:–)))))))))))))))))))))

Aquila non captat muscas.

1.)
Az általaM (az mno cikkéből) idézett
Tarlós közlemény:
„Megdöbbenéssel értesültem arról, hogy Demszky Gábor újfent megfutamodik a szemtől szemben tartott vita elől, minthogy visszautasítja a 26-ára szóló kihívásomat. Nem mer egy Demszky-Tarlós négyszemközti összecsapáson részt venni, hanem elbújik a többi listavezető háta mögé, és csak a listavezetők 9 fős, illetve az összes jelölt 5 fős vitáján hajlandó megjelenni.

Mindezzel nemcsak hallatlan gyávaságról tesz tanúbizonyságot, hanem arról is, hogy éretlennek nézi a választópolgárokat.

Egy 9 vagy 5 fős vitában, ahol csak pár perc jut egy-egy jelöltnek, könnyebben meghúzódhat. Nem bújhatna el viszont az éles, és megválaszolásra váró szakmai kérdések elől, ha egyetlen esélyes kihívójával, Tarlós Istvánnal kellene 60 percen keresztül farkasszemet néznie, mint férfi, a férfival.”

2.)
Az általaD (az MN cikkéből) idézett
Tarlós közlemény:
„Megdöbbenéssel értesültem arról, hogy Demszky Gábor újfent megfutamodik a szemtől szemben tartott vita elől, minthogy visszautasítja a 26-ára szóló kihívásomat. Nem mer egy Demszky–Tarlós négyszemközti összecsapáson részt venni, hanem elbújik a többi listavezető háta mögé, és csak a listavezetők 9 fős, illetve az összes jelölt 5 fős vitáján hajlandó megjelenni„ – áll Tarlós közleményében.

Véleménye szerint ez nemcsak hallatlan gyávaságról tesz tanúbizonyságot, hanem arról is, hogy a liberális városvezető éretlennek tekinti a választópolgárokat.

„Egy 9 vagy 5 fős vitában, ahol csak pár perc jut egy-egy jelöltnek, könnyebben meghúzódhat. Nem bújhatna el viszont az éles, és megválaszolásra váró szakmai kérdések elől, ha egyetlen esélyes kihívójával, Tarlós Istvánnal kellene 60 percen keresztül farkasszemet néznie, mint férfi, a férfival”–- írta a független főpolgármester-jelölt."

3.)
Mit mondjak, tényleg-tényleg "szembeszökő" az eltérés...
Na,
húzz a sunyiba Vakfolt nick,
és próbáld megemészteni a többszöri eltaknyolásodat.

Hiába próbálod rámlőcsölni, azt amit te csináltál.
A "szalmabáb" érvelési hibát te követted el,
még 11-én 13:39-kor,
amikor azt írtad: "Nagyon szép tendenciózus gyűjtés, ügyesen kiforgatva a lényeget."
És belinkeltél egy hírTV felvételt, amin nem az általam idézett szöveg hangzik el,
majd "diadalmasan" közölted. "Hát, ez sem jött be."

Erre én még aznap, 16:44-kor a fejedre olvastam, hogy az általam idézett szöveget Tarlós 2006-ban
NEM MONDTA a hírTV-ben, HANEM ÍRTA a saját közleményében, amit az mno hozott le.

Ezt az idézett szöveget aztán magad is megtaláltad a MN archívumában.

Ekkora bukta után
egy normális vitázó belátta volna a tévedését és egy "bocs" után kiszállt volna,
egy kevésbé normális pedig válasz nélkül elsomfordált volna,
de te egyik sem vagy.
Küzdesz tovább, mint malac a jégen...

(Csak csináld. A szekkó témában is jókat röhögtem rajtad.)

tatuska, tatuska,
te már megint terelsz és primitív ráolvasásokkal égeted magad.

Máig sem bírtad megemészteni, hogy a fejedre olvastam rettentő ostobaságodat,
amikor azt írtad, hogy Géza idejében Fehérvár királyi székhely volt.

Még mindig nem sikerült elvonszolnod magad a rákospalotai fasorig,
hogy lásd, milyen hazug volt a feltételezésed?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés