Nem kért eutanáziát, mégis meg kellett halnia

2019. augusztus 27. 14:49
A méreginjekciót beadó holland orvost mindenesetre nem szándékoznak börtönbe küldeni.

Bíróság elé állítottak egy holland orvost, amiért egy olyan betegen hajtott végre eutanáziát, aki már komoly demenciában szenvedett – írja a BBC-re hivatkozva az Index.

Mint ismertetik, a betegnél halála előtt négy évvel, 70 éves korában diagnosztizálták az Alzheimer-kórt. A nő akkor úgy döntött, hogy az eutanáziát választja az egészségügyi ellátás helyett. Az asszony ugyanakkor azt is hozzátette, hogy még olyan állapotban akar lenni, amikor még képes a tényleges eutanáziáról döntést hozni.

Csakhogy – mint azt az Index közölte – amikor az egyébként nyugdíjas orvos szerint eljött a nap, az idős nő – betegsége miatt – már nem emlékezett arra, hogy korábban az eutanáziáról rendelkezett. Ennek ellenére végrehajtotátk rajta a kegyes halált: kávéjába nyugtatót kevertek, amitől elvesztette az eszméletét, később pedig lánya és veje fogták le, hogy az orvos könnyebben be tudja adni neki a halálos injekciót.

A holland vádhatóság szerint a beteg a beavatkozás alatt ellenállást tanúsított, a doktornő szerint ő azonban a lehető legkörültekintőbben járt el. Ezzel együtt sem akarja az ügyészség a nyugdíjas doktornőt börtönbe küldeni, csupán el szeretnék érni, hogy még világosabban alkalmazzák az eutanáziát az olyan betegek esetében, akik súlyos demenciában szenvednek. 

A világon egyébként Hollandia volt az első, ahol legalizálták az eutanáziát, igaz, azt most is csak szigorú szabályok mellett engedélyezik.

Összesen 130 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Egy ügyvéd ismerősöm sztorija, hogy az egyik olasz ügyvéd kollégája kiharcolta az euthanáziát Svájcban, miután megkapta a rákdiagnózist.

Eltemették, megsiratták, béke poraira, amikor kijött a levél az olasz kórházból, hogy összecserélték a diagnózist, az ügyvéd úrnak szerencsére kutya baja.

Sokba kerülnek a gyerekek - elég egyet vállalni, ha egyáltalán, a többit meg szabadon lehet abortálni.
Sokba kerül a nyugdíjasok ellátása - jöhet az eutanázia.

Nem véletlen, hogy a sikeres kultúrák pont ennek az ellenkezőjét mondták - mert az ilyen rövidtávon gondolkodók már rég kihaltak. Ami előrevetíti ennek a jövőjét is.

Emberek, ez egy sima gyilkosság volt! Lefogták a hozzátartozók, hogy az "orvos" beadja a mérget!

Bazdmeg, ilyen nincs, hogy nem akarják az ilyen orvost börtönbe küldeni.

Megáll az ész!

Mondjuk bennem ilyen praktikus kérdések is fölhorgadtak. Pl. hogyan kell fölöltözni, amikor az ember bemegy a kórházba az anyját megmérgezni? Ugye a fekete ruha az a kijövetelhez már adekvát, de a bejövetelkor még inkább valami virágos ruha az illő, hogy nehogy megijedjen tőlünk az áldozatunk.

Vagy pl. a temetés is milyen hangulatos tud lenni, miután az ember lefogta az anyját, hogy ne kapálódzon, amikor megmérgezik.

Ja, pl. fogadod a részvétnyilvánításokat: "És? Nagyon nehéz volt, amikor le kellett fogni? És nem is kiabált?" Életre szóló élmény lehetett, no!

Jó, hülyéskedek, de igazából pont ilyen apróságokban jelenik meg, hogy az emberélet nagyobb, mint mi magunk vagyunk.

Kiegészítő olvasmány a Bűn és bűnhődés.

Ja, ez sem rossz: "Anyukám, itt írd alá! Tudod, eladjuk a kutyaházat, de neked is bele kell egyezni!"

Én pedig szívesen összehasonlítanám két gyermek történetét. Az egyik a szociális ellátórendszer segítégét is igénybe véve, de alapjában hatalmas személyes áldozattal természetes haláláig ápolta az anyját. A másik egy hónap után úgy döntött, segít neki, hogy ne szenvedjen.

Eltelik 10 év. Melyik hogyan fog visszaemlékezni az anyjára? Mi fog eszébe jutni róla?

Hogyismondjamcsak, azért én nem lennék büszke rá, ha az volna az utolsó emlékem az anyámról, hogy lefogtam, mikor megmérgezték...

Szóval értem, hogy vannak ezek az egyetemes szabadságjogok, meg a rendelkezés az életről, meg még egy csomó effélét lehet mondani, csak azután ott a konkrétum, hogy le kell fognod az anyádat, merthogy óbégat...

Csoda, hogy nem botmixert használtak erre a célra.

Tényleg olvasd el egyszer a Bűn és bűnhődést! Raszkolnyikov pont olyan kiforrott ideológiai bizonyossággal magyarázza magának, hogy meg kellett ölnie az öregasszonyt, mint amit te itt előadsz. De aki tényleg megteszi, az pont ugyanúgy őrlődik föl. Kicsik vagyunk mi ehhez.

A gyilkosság azoknak való, akik nem próbálnak semmit megideologizálni. Puff, oszt jóvan.

"A méreginjekciót beadó holland orvost mindenesetre nem szándékoznak börtönbe küldeni. "

Nem hiszem el, hogy ennyire nehéz megkülönböztetni az alanyi
és a tárgyas ragozást egy olyan embernek, akinek ez a
szakmája, még, ha az büfészak is!

Mi a francért nem lehet átolvasni az írásokat legalább egyszer
közlés előtt!

Na, ez pl. egy tipikus orvosetikai helyzet, amit totál félreértesz. Úgy hívják, "kettős hatás".

Ha egy fájdalomcsillapítónak két hatása van, az egyik, hogy a beteg fájdalma csillapul, a másik, hogy a halálos betegségébe még aznap belehal, és nem mondjuk egy hét múlva, akkor az etikai kérdés az, hogy az orvos melyik hatást akarja kifejezett akarattal, és melyik az, amelyikbe belenyugszik.

Ha a fájdalomcsillapítást akarja, a közelebb jött halálba meg belenyugszik, akkor ez egy jogos döntés lehet, ami után másnap is tükörbe nézhet.

Ha a beteg halálát akarja, és örül annak, hogy amúgy a fájdalma is enyhül, akkor nem "orvos"-nak, hanem "gyilkos"-nak nevezzük. Részben fejben dől el, de azért a cselekedet szintjén is megjelenik.

Amúgy a kettős hatás pont az orvoslásban hétköznapi erkölcsi helyzet. Pl. ha egy sebészorvos fölvágja a hasadat, akkor az ezzel járó sérülésbe belenyugszik, míg kifejezett akarata mondjuk a vakbeled eltávolítására irányul. Ez így rendben van. Ha valaki belédvágja a rozsdás bökőt azzal a kifejezett céllal, hogy sérülést okozzon neked, akkor nem "orvos"-nak fogod őt hívni.

Megy ám ez, csak kicsit gondolkodni kell! De egy idő után eléggé automatikus.

Javaslom a tükörbenézést. Föntebb a betegek fájdalomcsillapításának napi orvosi rutinját "emberölés"-ként azonosítottad. Ez így sajnálatosan félreérthető, és potenciálisan veszélyes hozzáállás.

Értem. És akkor szerinted a vakbélműtétet végző orvos bűncselekményt követ el, amikor szándékosan sérülést okoz a hasadon? Vagy azért látsz olyan mentséget, ami miatt büntetőjogilag megúszhatja?

A "vakbélműtét" tényállása nevesítve szerepel a magyar jogban, vagy egy nagyobb ügycsoport részeként?

1. §: hasfali sérülést okozni bűncselekmény
2. §: vakbélműtét esetén meg mégsenem

Lehet, hogy nem így épül föl a jogrendszerünk? Lehet, hogy mégiscsak ott vannak mögötte a kettős hatás elméletével kapcsolatos etikai megfontolások?

Moralizálok. Igyexem morális alapon megkülönböztetni az értelmes jogszabályokat az értelmetlenektől.

De hogy lásd, belenéztem a linkjedbe:

n) * életmentő beavatkozás: sürgős szükség esetén a beteg életének megmentésére irányuló egészségügyi tevékenység;

Amennyiben a tevékenység a beteg életének a megmentésére "irányul", akkor az rendben van, közömbös pl, hogy az orvos (vagy az elsősegélynyújtó civil) belenyugszik a bordatörésbe szívmasszázs esetén.

Eleve, orvosi "beavatkozás"-ról akkor beszélhetünk, ha a cselekedet "irányul" valamilyen állapotjavító célra.

Teljesen világos, hogy a cselekedet helyes "irányulása" miatt nem lehet mindenbe belenyugodni. Vannak ezért erkölcsös és erkölcstelen orvosi beavatkozások.

De pl. méreginjekciót beadni egy Alzheimeres hölgynek, az semmiképpen nem nevezhető egészségügyi beavatkozásnak, mert ugye nem az egészségi állapot javítására irányul. Lehet, hogy a lánya, amikor lefogta a nénit, ezt igyekezett vele elhitetni...

Addig jó, amíg a gyógyítás szándékával teszi, és patikamérlegen van kimérve, hogy milyen kockázatokba, ill. konkrét károkozásokba nyugszik ezért bele, és ezekről a kockázatokról és károkról kiknek és hogyan ad tájékoztatást.

Ja, továbbá amíg egyáltalán megfelelő objektív érvekkel, pl. orvosi diplomával alá tudja támasztani, hogy esélye van elérni a gyógyulást vagy állapotjavulást.

A legtöbb ember a gyógyítás szándékával se közeledjen késsel a hasamhoz.

De az összes értelmes jogi megfontolás mögött a "kettős hatás" morális elmélete áll.

Amúgy lehet: nem tudom ellenőrizni. De ahogy a művelt németek mondják: "Se non e vero, ben trovato - azaz ha nem igaz is, jó eltalált."

A "belenyugvás", amiről itt te beszélsz, az "eshetőleges szándék" tulajdonsága. Ha kétszázzal nyomod neki az Andrássy úton, eshetőlegesen belenyugszol abba, hogy elcsapsz valakit.

Egy egészségügyi beavatkozás az pont a fordítottja a dolognak. A vakbélműtét esetén a károkozás, a hasfal átvágása biztos, a pozitív hatás, a gyógyulásod, reménybeli. Tök más szitu, mint amit emlegetsz.

A jogi szabályozás ilyen sztoriknál merül föl. Ha egy cselekedet következményei csak negatívak, akkor kerülendő, és leginkább a büntetőjog tárgya lehet. Ha egy cselekedet csak pozitív, akkor nem szabályozni kell, hanem megtenni oszt jóvan.

Ha egy cselekedettől negatív és pozitív hatásokat egyaránt várunk, akkor merülhet föl, hogy szabályozzuk.

Amiről le kellene cuppannod, az az "eshetőleges szándék" jogi fogalma, és az ehhez kapcsolt "belenyugvás"-fogalom. Egy invazív beavatkozás esetén a károkozás nem eshetőleges, hanem biztos. A javulás ill. gyógyulás az eshetőleges.

Éppen ezért nincs értelme idekeverni egy másik jogág definícióit.

Jó, értem, hogy posztmodern van és jogpozitivizmus, de ne add már elő, hogy nem látsz egy világos logikai struktúrát az orvos akaratában:

Értelmes azt mondani, hogy elsődlegesen a vakbél gyógyulását akarja, és ezért másodlagosan akarja (belenyugszik stb.) a hasfal sérülésébe.

Viszont értelmetlen volna azt mondani, hogy elsődlegesen a hasfal sérülését akarja, és ezért belenyugszik a vakbél meggyógyulásába.

Mivel a cselekvésre irányuló akarata ebben az evidens logikai struktúrában épül föl, ezért a cselekvése alapjában tisztes tevékenység, bár részletszabályozást igényel: orvosi diploma, betegtájékoztatás, higiénia stb. stb.

Ha a cselekvésre irányuló akarata semmiféle negatív következménnyel nem járna, semmiféle részletszabályozásra nem volna szükség, csak hajrá, csinálja.

Ha ez az evidencia megvan (függetlenül a leírására használt szavaktól), akkor térjünk vissza oda, hogy a fájdalomcsillapításra irányuló orvosi akarat akkor is tisztes (lehet), ha az orvos ezáltal másodlagosan belenyugszik a beteg előrehozott halálába.

Természetesen részletszabályozásra itt is szükség van, hiszen nem mindegy pl, hogy a beteg egy fájdalmas hetet vagy húsz egészségben tölthető évet veszít el a promt fájdalomcsillapítással.

De ha az orvos valójában a beteg halálát akarja, és belenyugszik abba, hogy amúgy ez kevésbé fáj, ha ilyen mérget választ, mint ha amolyat, akkor nem orvosnak, hanem gyilkosnak nevezzük.

Ha bemegyek a vendéglőbe és levest is akarok meg főételt is, akkor ez egyenrangú, egymás mellé rendelt akaratok. Ha egy orvos megműt egy beteget, akkor az akarata egyszerűen nem ilyen logikai struktúrában épül föl.

Nem csak arról van szó, hogy a gyógyulást is akarja meg a sérülést is akarja. Ugyanis a két akarat nem egyenrangú logikai szinten. Van egy elsődleges akarata (a gyógyítás) és egy másodlagos, ettől függő akarata, a sérülés. Lehet mondani, hogy "mivel akarja a gyógyulást, akarja a sérülést is". Fordítva nem lehet mondani, tehát hogy "mivel akarja a sérülést, akarja a gyógyulást is." Ez nyilvánvaló marhaság lenne, amit nem tudom, miért nem értesz. És pontosan ennek van olyan jelentősége, ami miatt az orvoslást normál esetben nem a büntetőjog szankcionálja, hanem az egészségügyi törvény szabályozza.

Amúgy a jelszó, amit itt körüljárunk, a "cél szentesíti az eszközt". Ezt az elvet általában nem szoktás erkölcsileg igaznak elismerni, pedig első látásra a vakbélműtét, és a hasfal ezzel járó sérülése érvényes példának tűnhet.

Mikor mondtam, hogy nem szándékolt a sebész ejtette vágás? Ne szalmabábozz már. Azt mondtam, ez a szándék másodlagos a gyógyításra irányuló elsődleges szándékhoz képest, amit azzal bizonyítottam, hogy fordítva nem megy. Ha az elsődleges szándékod a hasfal megsebzése, akkor nem lehet olyan másodlagos szándékod, hogy az áldozatodat meggyógyítsd valamely betegségéből.

Igen, ahogy többször is írtam magam is, az orvoslást szabályozni kell, mert a "kettős hatás" helyzetének a fönnállása az első megállapítás és nem az utolsó. Mivel a gyógyulás azért az esetek zömében komolyan remélhető, szabályozni szükséges milyen károkozás és milyen feltételekkel engedhető meg ennek érdekében.

A "fájdalomcsillapítás" az egyfajta gyógyítás, amennyiben a "fájdalom" az egy orvos által gyógyítani vagy kezelni kívánt beteg életállapot. Bocs, de mintha te vádolnál azzal, hogy szavak köznapi jelentése alapján etimologizálok. Attól, hogy köznapi értelemben, laikusként a puszta fájdalomcsillapítást nem tekintjük gyógyító tevékenységnek, még az.

A helyzet az, hogy a társadalmunk az ölés tabuját számos esetben fölfüggeszti. Hayek példája, hogy aki leaszfaltozza az utat, az ezt a forgalom gyorsítása érdekében teszi, márpedig a fölgyorsított forgalomnak lesznek halálos áldozatai. Mégsem tekintjük az útépítést gyilkosságnak.

Vannak ilyen helyzetek, ha tényleg elgondolkodunk rajtuk, akkor általában az oksági kapcsolatok logikájában találjuk meg az ésszerű választ. Van egy tisztes elsődleges célunk, és ezért belenyugszunk a halálos kockázatokba vagy akár az emberhalál bizonyosságába. Vagy nem gondolkodunk el a dolgon, csak ösztönösen jól csináljuk. Vagy elgondolkodunk, és megállapítjuk, hogy az emberiség következetlen, mi pedig mindenkinél okosabbak vagyunk. Vagy a legitim "halálokozás" példáit analógiának tekintjük saját gyilkos szándékaink igazolására. Ez Raszkolnyikov útja a Bűn és bűnhődésben.

? Ittál így kora reggel?

A gyilkos az, aki szerint a fájdalomcsillapítással jogosan előrehozott halál példája följogosít arra, hogy más megfontolások alapján eltakarítsam az utamból azokat, akik ott állnak.

Szalmabáb. A gyilkosságot elfogadhatóvá tevő logikai sort úgy lehet kiküszöbölni, ha figyelembe vesszük az evidenciát, hogy a sebész elsődlegesen gyógyítani akar, az útépítő útépíteni, a gyilkos meg gyilkolni.

Mivel azonban a sebész és az útépítő tevékenységéhez is kapcsolód(hat)nak másodlagosan emberi életre veszélyes hatások, szükséges, hogy az életükbe a társadalom némi szabályozó jellegű jogalkotással beleszóljon.

"Elsődleges" ill. "másodlagos". Ha nem tudod értelmezni, akkor próbálkozz még kicsit! A legtöbb embernek szokott menni. De segédletet is adtam: a vakbél gyógyításának a szándékához kapcsolódhat a hasfal megsértésének a szándéka de a hasfal megsértésének a szándékához nem kapcsolódhat a vakbél meggyógyításának a szándéka. Ha még mindig nem megy, akkor itt most érdemes megállni.

Válaszok:
Csomorkany | 2019. augusztus 31. 7:18

Annyival még csak kiegészítem, hogy a morálteológiai elmélet, amire kivatkozom, "kettős hatás"-ról beszél, és nem "kettős szándék"-ról.

Nyilván igaz, hogy amikor egy orvos vakbélműtétet végez, egységes a szándéka: nincs külön szándéka a vakbél meggyógyítására és a hasfal átvágására, még "elsődleges" és "másodlagos" értelemben sem.

De a műtétből ébredező beteg nagyonis érezni fogja az orvos szándékának azt a másodlagos hatását, hogy őt most megkéselték.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés