Ha elég vagyonos vagy, a gyerekednek mégsem kell Wass Albertet tanulnia

2019. augusztus 21. 20:31

Tóth Csaba Tibor
Mérce
A pusztítás ez esetben csak szimbolikusan a magyar liberális-konzervatív kánon ellen megy, gyakorlati értelemben minden ellen, ami nem Wass és Tormay.

„Az új, jobboldali, kultúrharcos oktatáspolitika ugyanis már nem közoktatás. Funkciója nem az lesz, hogy törekedjen arra, elérhető oktatással biztosítsa a felemelkedés útját a legszegényebb, és a valódi társadalom megismerésének lehetőségét a leggazdagabb gyermekek számára is. Hanem valami egészen más, egészen pontosan annak kialakítása, amit Friedrich Engels – az első marxista – úgy nevezett: hamistudat.

A hamistudat sokszor túlhasznált eleme a marxista gondolkodásnak, magának a marxizmusnak is: arra a módszerre utal, ahogyan az uralkodó osztály az oktatás, ideológia, tömegmédia eszközeivel azt próbálja elérni, hogy a javakat kitermelő munkásosztály tagjai ne tudják, hogy ők a munkásosztály. Ebből a szempontból édes mindegy, hogy elsősorban hű magyarnak, potenciális milliomosnak vagy éppen támadott kisebbségnek érzi-e elsősorban magát mindezek helyett: a lényeg, hogy valóságosan létező osztályérdekei (az uralkodó osztály elleni egyesülés, az uralkodó osztály megregulázása, letörése, és a munka gyümölcsének visszaszerzése) ne válhassanak előtte láthatóvá.

Talán nem a legjobb, de kifejezetten remek módszer erre Wass Albert, Tormay Cécile bevetése, avagy éppen a várhatóan ugyancsak nacionalista történelemkönyvek, vagy éppen a honvédelmi nevelés.

Mert persze engedhetünk a kísértésnek, és érvelhetünk amellett is, nem túl nagy fájdalom az egy balodalinak, ha politikai világnézetéhez amúgy sem közelálló hangsúlyok a Nyugat folyóiraton, Esterházy Péteren, Spirón – amennyiben egyáltalán töredékeiben léteznek az utóbbi kettő esetében – majd kevésbé lesznek hangsúlyosak. Egyrészt ettől még a Takaró Mihály-féle sértegetéseket eltűrni nem lehetséges nekünk sem, másrészt a pusztítás ez esetben csak szimbolikusan a magyar liberális-konzervatív kánon ellen megy, gyakorlati értelemben minden ellen, ami nem Wass és Tormay (Nagy Lajos, és nemrég a Prőhle-ügy bizonyossá tette: Kassák ellen is. De persze másik oldalról Márai és Szerb Antal ellen is, mert hogyne).

És hogy milyen ártalmas lenne majd, ha a 2020-as Nemzeti alaptantervet követően tényleg kiépülne mindez? Ezt bemutatják nekünk a NER-elit aggódó anyái és apái, épp most a szemünk előtt, ahogyan mindettől gyermekeiket menekítik.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 71 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A híres "hamis tudat" elmélet Engells apádtól, ennyit tudtál kiizzadni? Nyomorult kis bolsi fasz.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés