Napóleon után: mit tennének a mai progresszívek egy világ végi szigeten?

2019. augusztus 15. 10:46

Pósa Károly
Mandiner
A hatalmától megfosztott Napóleon Elba szigetén élte ki szervezőtehetségét, sikerrel. De mit tennének a mai világmegváltók, ha egy távoli szigeten megvalósíthatnák minden forradalmi ötletüket?

A régi időkben mintha a cselekvő, alkotni képes ember állt volna az érdeklődés középpontjában, aki minden nehézség és akadályoztatás ellenére meg tudja valósítani elképzeléseit. Épp háromszáz éve, 1719-ben jelent meg a Robinson Crusoe – Győrffy Ákos erről írt tűnődését itt lehet elolvasni a Mandineren.

Ahogy megtanultam az ábécét, többször is elolvastam a Robinsont. Akkoriban csak a szenvedést láttam benne, később pedig egy ember, a mindenkori teremtő ember akaratát, aki bármilyen mostoha körülmények között is megmarad önmagának. Túl azon, hogy még ma is kedvtelve lapozgatom, eltekintve a mű örök érvényű alapigazságaitól: érdeklődve várom a pillanatot, mikor fogják tiltólistára tenni, az ifjúságnak, a közízlésnek nem ajánlott, kártékony művek közé sorolni ezt az egyébként lehengerlően izgalmas, sok fordulattal bíró kalandregény-naplót, Robinson Crusoe történetét –

mert a 17. században játszódó cselekmény finoman szólva sem a ma bájolgó politikailag korrekt álláspontot tükrözi.

A lakatlan szigetre vetett matróz kálváriáját, a küzdelmeit színezőn elmesélő író pedig álmában sem gondolhatta: jön majd egy olyan korszak, amikor már nem lehet szabadon, tabuk nélkül írni és értekezni a különböző emberi civilizációk közötti különbségekről.

*

Napóleon Elba szigetén

Ma pedig egy másik évforduló is van, nem irodalmi karakteré, hanem hús-vér személyiségé. Volt egy másik, nagyon közismert szigetlakó, aki 250 évvel ezelőtt épp a mai napon született, s aki a világot nem tudván megváltani – vagy inkább meghódítani, leigázni –, a száműzöttségére kijelölt sziget sorsát kezdte vasakarattal alakítani.

Az illető egy korzikai pattantyús hadnagyocskaként kezdte. Akár hívő volt, akár nem, de fölvitte az Isten a dolgát a francia császári trónig, majd ahogy az lenni szokott: ugyanazok a kezek, amelyek fölemelték – le is taszajtották onnan. A történelem során a hadvezér Nagy Sándor mellé csak ő tudott fölnőni. Testmagasságra nem, de

akarat, tehetség és szorgalom szempontjából hatalmas formátumú jellem lehetett ő.

Napóleon 1814 májusától 1815 februárjáig élt kényszerből Elba szigetén. Tíz hónapnyi idő alatt teljesen átformálta a sziget közigazgatását és gazdaságát, modern infrastruktúrát teremtett a félreeső, tengődő földközi-tengeri szigeten. A „korzikai emberevő” kutakat fúratott, hogy megoldja a krónikus vízhiányt. Nem érdekelte, hogy fél Európa egykori császáraként már csak egy nyamvadt szigetecskén, alig kétszáz négyzetkilométeren, pár ezer jámbor lakoson gyakorolja a hatalmat. Egyenként, névről ismerte a beosztottjait. Megérkezésekor először megszemlélte a sziget erődítményét, Porto Ferraiót, aztán leltárt készíttetett mindenről, az utolsó szénáskordéról is kimutatás készült.

Európa hajdani korlátlan ura hajnaltól éjfélig szorgosan szervezte Elba szigetének életét. Bányát, üzemet, iskolát, ispotályt alapított, utakat építtetett, a szigetet járta szemlézve. Az sem derogált neki, hogy személyesen rendezze be a lakhelyéül rendelt épületet. „Nem kell cifra” – írta, a székek darabját 5 frankért hozatta. Arra is futotta energiájából, hogy az emlékiratait írogassa.

A Korzikai kismillió dolgot megreformált, nem ismert lehetetlent. „Örökké mozog” – jelentette elképedve a megfigyelésére küldött angol ügynök.

Napóleon hosszú távra kalkulált. Igaza lett. A mostani Elba még mindig az ő keze nyomát viseli. 

*

Kíváncsi lennék: a mai kor kisebb-nagyobb megmondóemberei, akik a virtuális világban és a médiában nagyon meg tudják mondani, mi a helyzet és mit kell tenni,

vajon mire lennének képesek egy szigetre vetődve?

Hasznavehetetlen ideológiák, lejárt szavatosságú szellemi produktumok kiagyalói, egykori haszonélvezői bizonyos hívószavak mentén újra el szeretnék adni vacak portékájukat, jönnek-mennek, mindenhez értenek, mindenről megmondják a tutit. Mindezt mártír arccal, hősi pózba bicsaklottan, s közben észre sem veszik: mennyire eltávolodott a valóságtól mindaz, amit képviselnek

Az ilyeneket szépen próbára tenném.

Elba szigete ma már túl jó hely, üdülőparadicsom. Vajon Robinson szigete alkalmas lenne a próbatételre?

Hívhatnák csapatépítő tréningnek, az úgyis olyan divatos mostanság. Ott aztán kedvükre szervezkedhetnének. A nekik tetsző módon és módszerekkel reggeltől estig érzékenyíthetnék egymást a legkülönfélébb jelenségek elfogadására. Senki ellenlábasuk nem gáncsolná őket, egymás közt lenne a sok haladó (köz)szereplő.

Amolyan progresszív Survivort rendezhetnének.

Kipróbálhatnák az összes világmegváltó ötletüket, újbeszél-nyelvüket, közpolitikai és magánerkölcsi javaslataikat – természetesen az egyén föltétlen, korlátoktól, hierarchiától, többségi elvtől, ósdi, elavult gátlásoktól mentes szabad akaratára alapozva. Vetélkedhetnének egymással, melyikük haladóbb a másiknál.

A második évadban, hogy életszerűbb legyen a kísérlet és fokozódjon a tét s az izgalom, rájuk küldenénk néhány csónaknyi más nyelvet beszélő, máshol szocializálódott, teljesen máshogy gondolkodó idegent.

Végre megvalósíthatnák a reakciós múlt minden gátját lebontó, új társadalmat.

De attól tartok, mindebből nem egy robinzonád, pláne nem egy napóleoni, Elba-szigeti sikersztori kerekedne ki.

Egy másik regény lenne belőle, teljesen fölöslegesen. Ugyanis A Legyek Urát már megírták.

Összesen 17 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés