Sehol sem látom a magyar fasizmust – Chris Buskirk a Mandinernek

Ön a Twitter-oldalán nemrég megosztott egy bejegyzést Yoram Hazony izraeli történésztől, aki az amerikai baloldali újságírást „megvagy!-újságírásnak” (gotcha journalism) minősítette. Miért gondolja, hogy a baloldali újságok így viselkednek az Egyesült Államokban, és miért rossz ez a konzervatívoknak?

Mint Twitter-üzenetemben is utaltam rá, a „megvagy!-újságírás” nem újságírás. Ez ugyanis nem más, mint általában nagyon aljas politikai érdekképviselet.

Ezt hiába nevezik újságírásnak, mert semmilyen kísérletet nem tettek az igazság kiderítésére, inkább úgy próbálták terelni a hírek folyamját, hogy az emberek azt higgyék, valami rosszat tettél, és ők pedig a jófiúk. A nyugati média igen jelentős része ma sajnos ezen a szinten tart.

Az újságírásnak, azt hiszem, volt egy aranykora, valamikor a múlt század közepén. Persze még akkor sem volt tökéletes, hiszen a politikai újságírásban mindig is volt valamifajta érdekképviselet. A pártoknak lapjaik voltak, ami teljesen rendben is van, de az átláthatóság fontos lenne. Amivel én egyetértettem Hazony posztjában, az egy friss washingtoni konferenciával volt kapcsolatos: a National Conservatism konferencián volt ötven felszólaló, rengeteg fontos témáról beszéltek, mint a középosztály megőrzése, illetve, hogy mit jelent konzervatívnak lenni. Ők pedig találtak egy rossz fél mondatot, és azzal támadták az egész rendezvényt. Gyakran elmondom azt a viccet, hogy ha a CNN meglátná, hogy Donald Trump a vízen sétál a Fehér Ház előtt, akkor ezzel a címmel jönne le a hír: „Trump nem tud úszni!”

Bizonyos baloldali amerikai megszólalók szerint éppen ezt a fajta újságírást fordítja most a jobboldal Ilhan Omar demokrata kongresszusi képviselő ellen, például a 9/11-el kapcsolatos szavainak kiragadásával.

Én viszont azt gondolom, hogy Ilhan Omarral voltaképpen kesztyűs kézzel bánnak. A legtöbb konzervatív fél kritizálni Omart, mert attól félnek, hogy rasszistának fogják nevezni őket, és lejáratják őket a közvélemény előtt. Igen, kiragadták egyesek a 9/11-el kapcsolatos szavait, miszerint „valakik csináltak valamit?” Talán ebben az esetben igen, de vegyük észre, hogy Omar sosem volt képes kimondani, hogy az Al Kaida bármi fajta rosszat tett volna 9/-11el. Nyilván nem erősíti kritikusainak érvelését, hogy éppen ezeket a szavait ragadják ki, de a kritika lényege helyes. A lényeg pedig ez:

Nem használ így is túl erős nyelvezetet Omarral kapcsolatban a jobboldali közvélemény Amerikában? Az ön által szerkesztett American Greatness oldalon például pár napja megjelent valaki tollából egy cikk, ami így kezdődik: „Én is bevándorló vagyok. Azt akarom, hogy Ilhan Omar (Mogadishu [Szomália fővárosa – A szerk.] demokrata képviselője) menjen vissza abba a szarfészekbe, ahonnan jött”. Nem gondolja, hogy ez a nyelvezet elriaszthatja azokat az embereket, akik kritikusak Omarral szemben, de nem akarnak rasszistának tűnni?

Azt gondolom, hogy a cikk józan olvasata a következő: egy bevándorló – azaz Omarral azonos hátterű személy – provokatív nyitó sorokkal hívja fel magára a figyelmet, és ez rendben is van így. A cikk szerint Omar – mint a cikk írója – egy rossz állapotban lévő országból érkezett az Egyesült Államokba, menekültként. Azonban a cikkíró azt kritizálja, hogy Omar nem adott eleget ennek az országbak, nem akart asszimilálódni az értékeinkhez, és nem mutatott hálát, hogy befogadtuk. Míg a cikkíró – aki hasonlóan döntés útján lett amerikai – azt kereste, hogy adhatna ennek a remek országnak, addig Omar a saját képére akarja formálni Amerikát, hogy olyan legyen, mint ahonnan elmenekült. Ez egy fontos eltérés.

Ön is írt nemrég egy cikket az oldalra, amely arról szólt, hogy az amerikai keresztények igenis támogathatják Donald Trump elnököt dacára annak, hogy megkérdőjelezhető a magánélete. Mint írja, ahogy egy parázna ember is lehet remek sebész, Trump is lehet jó elnök. Ez számomra azt a benyomást keltette, hogy zajlik egyfajta vita az amerikai keresztények köreiben afelett, hogy lehet-e Trumpot támogatni. Mik a gyökerei ennek a vitának?

Szeretném bemutatni a cikk kontextusát. A cikket keresztényként és presbiteriánus lelkészként írtam. A vita a 2015-16-os évek vitájára nyúlik vissza, mielőtt Trump még elnök lett volna. A konfliktus elsősorban a protestáns embereket érintette, illetve valamennyire a katolikusokat, de én a protestáns vitába láttam bele. A magukat konzervatívnak vagy republikánusnak nevező emberek között létrejött egy szakadás, mely elsősorban osztályalapú volt: aki az elit tagja volt, aki az akadémia, az értelmiség, vagy a média buborékjában élt, valószínűleg utálta Trumpot, és helyette valamelyik „elfogadhatóbb” jelöltet, Jeb Busht vagy Marco Rubiót támogatta. Az érveik úgy szóltak, hogy Trump bűnös, és ezért nem lehet, vagy nem szabad támogatni Trumpot.

a szakadás megmaradt, és máig számos republikánus értelmiségi sorolja Trump vétkeit. Tudjuk, hogy három felesége volt, és több szeretője is. Azt is tudjuk, hogy szörnyen faragatlan. De tévedés úgy csinálni, hogy ezek ellenére ne lehetne támogatni őt. Tévedés, hogy ezek szerint rossz elnök is lenne. A józan ész azt diktálja, hogy valakinek lehetnek a magánéletében ballépései, de attól még lehet jó elnök. Ha parázna embereknek tilos lenne közhivatalt ellátniuk, akkor jóformán senki sem dolgozna közhivatalban! A vita teológiailag is értelmetlen. Nem védem a házasságtörést, de miért emelik ki ezeket a bűnöket, és nem mondjuk a hazugságot? A politikusok hazudnak, de ezt valamiért elnézik nekik. Ebben nincsen teológiai logika. Szerintem teljesen rendben van, ha valaki keresztényként ellenzi Trumpot, de nem lenne szabad megtéveszteni mások morális ítéletét olyan elvek alapján, melyek egyszerűen nem léteznek.

2018-ban könyvet jelentett meg Trump vs. the Leviathan címmel. A könyv Trump és a „deep state” („mély állam”) konfliktusáról szól, de azt hiszem, a magyar olvasók számára homályos lehet a deep state fogalma. Mi a deep state, és miért küzd vele Trump?

Amerikában két fogalmat szoktak használni: ez a „mély állam” vagy a „mély közigazgatás”. Lényegében a bürokráciát takarja a kifejezés. A könyvben arról írok, hogy bár elméletben a nép választja az elnököt, aki meghatározza az ország irányvonalát, ám az állami szféra számos része gyakorlatban nem követi az elnököt. Itt több millió alkalmazottról van szó. Vannak minisztériumok, mint a honvédelem, a külügy, a pénzügy, ezek ismertek. Aztán vannak kevéssé ismertek, mint az egészségügy, vagy a veteránok ügyeiért felelős minisztérium. Ezek pedig ügynökségek és irodák hatalmas hálóját tartják fenn: a szövetségi kormány nem is tudja, hány ilyen van, mert minden forrás más számot ad meg. Az amerikai állam valódi leviatánná fejlődött, hogy a bibliai szörny hasonlatával éljek.

Ezek az intézmények mind a végrehajtó ág részei, tehát papíron az elnöknek felelnek, de valójában felmérések szerint ők hozzák az amerikai törvények több, mint felét. Az emberek azt hiszik, hogy a törvényhozás úgy megy, hogy a kongresszusban elindul egy javaslat, amit aztán aláír az elnök. Ez elméletben így is van, de a kongresszus évekkel ezelőtt szabályalkotási jogot adott ezeknek a hivataloknak, akik így alkalmanként a törvényhozó, a végrehajtó és az igazságszolgáltatói hatalom ugyanazoknál a hivataloknál összpontosul. Ők hozzák a törvényeket, ők járnak el, ha megszeged őket, és ha fellebbezel, náluk fellebbezel. A könyvemben példákat hozok olyan intézményekre, amelyek visszaélnek a hatalmukkal. Trump célul tűzte ki, hogy a törvényhozói hatalmat visszaadja a kongresszusnak, ám ezen a területen további lépésekre van szükség.

Gondolja, hogy a mély állam baloldali?

Teljesen egyértelmű, hogy

Többségük Washington, D.C. környékén lakik, és a szövetségi kormány fizeti őket, így minden érdekük ahhoz köti őket, hogy a szövetségi kormány nagyobb és erősebb legyen. Ezek a hivatalnokok hétköznapi amerikaiak között élnek, de nem keresik a társaságukat, egy buborékban laknak. Ráadásul a kutatások szerint számos hivatal direkt akadályozza Trump lépéseinek végrehajtását, mert nem értenek egyet vele.

A kérdés talán oda vezet, hogy mi is az állam feladata. Magyarországon a jobboldal állampártibb, mint Amerikában, de bizonyos pontokon – mint a határvédelem – talán okkal bíznak a magyar emberek az államban. 

Ez remek példa! A kérdés valóban ez, és hadd hozzak egy példát: az Egyesült Államokban létezik a szövetségi Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA), melynek saját rendőrsége van. Az FDA rendszeresen betör emberek lakásába, ha nyers tejet, azaz nem pasztőrözött tejet isznak. A nyers tej ivása a legrosszabb esetben is apró kihágás, és a szövetségi kormánynak semmi köze sem kellene, hogy legyen hozzá. Ennek ellenére félkatonai felszereléssel rendelkező rendőrök törnek be farmerek lakásába, összetörik a tejesüvegeket, és lefoglalják a teheneket. Eközben pedig a kormány nem védi kellőképpen a nemzet területi integritását, amely egyben gazdasági és kulturális érdekeink védelme is lenne. A statisztikák szerint az elmúlt években 10-30 millió illegális bevándorló jött az országba. A kérdés tehát nem az, hogy mennyire hasson a kormány az életünkre, hanem hogy miben hasson? A fontos kérdésekben, amelyekben jó, hogy hatalma van, hatásosan kell fellépnie. Eddig azt láttuk, hogy a bevándorlás és a határvédelem terén a kormány nevetségesen hatástalan volt, mely az erőforrásait olyan dolgokra fecsérelte, amelyekhez semmi köze, például teheneket foglalt le.

Mennyire figyel a magyar politikára, és mi a véleménye Magyarországról, illetve annak kormányáról?

Még sosem voltam Magyarországon, most járok itt először. Az ország gyönyörű, az emberek barátságosak, és remélem rövidesen visszatérhetek a családommal. A gazdaság láthatóan nő, elég az éttermek nagy forgalmát néznem.

Az átlag amerikainál valószínűleg jobban figyelek Magyarországra, noha igaz, hogy a Trump-hívek odafigyelnek néhány külföldi vezetőre, mint Orbán Viktorra, Jair Bolsonaróra vagy a lengyel kormányra. Az általános felfogás az, hogy azonosan látják a világot ezek a vezetők és az amerikai elnök. Úgy látják, hogy ezeknek a politikusoknak az a célja, hogy visszaszerezzék országaikat egy olyan elittől, amely elnyomta a hagyományos szervezeteket, mint a család és az egyház. Úgy tekintenek Orbánra, mint lehetséges szövetségesre a harcban, mely azért dúl, hogy helyreállítsák a rombolást, amelyet a nemzetek feletti szervezetek okoztak.

Fotók: Vadnai Szabolcs