Megvan, miért omlott össze az MSZP: Lengyel László a választás napjának hajnalán megátkozta őket

2019. május 28. 15:30

Szily László
444
Lengyel László az a kötött mellényes ember, aki annak ellenére tud elismert politológus-elemzőként létezni, hogy a jóslatai nemhogy nem szoktak bejönni, hanem egyszerűen soha nem jönnek be.

„Vasárnap reggel hét óra nulla nullakor, a szavazóhelyiségek megnyitásának pillanatában élesítette a Népszava Lengyel László »Népszavazás egy új Európáról és egy új Magyarországról« című cikkét. A szerző az EP-választás tétjét és esélyeit latolgató írás dereka táján rejtette el az Átkot, ebben a szakaszban:

»Az észszerű választás ismét a taktikai: minél több embernek el kell menni szavazni a legerősebbre, a legesélyesebbre. Ez az ellenzéki szavazatok maximalizálása. Tetszik, nem tetszik, a legesélyesebb az 1-es, az MSZP-PM lista. Nem jó, nem rossz: esélyes.«

Szegény MSZP-sek, ha ezt időben olvassák, már kora reggel elvégezhették volna a gyászmunkát, jól kisírhatták volna magukat, és akkor nem kellett volna olyan piros szemmel kiállniuk este a sajtó elé, mint szegény Ujhelyi Istvánnak. Lengyel László ugyanis továbbra is tévedhetetlen.

Ha vannak gyermekek is az olvasók között, az ő kedvükért mondom, hogy Lengyel László az a kötött mellényes ember, aki annak ellenére tud a rendszerváltás óta elismert - de legalábbis az írásaiért honoráriumot kapó - politológus-elemzőként létezni, hogy a jóslatai nemhogy nem szoktak bejönni, hanem egyszerűen soha nem jönnek be  és amelyik olyan típusú, hogy létezik ellentéte, akkor annak pedig mindig az ellentéte jön be. Lengyel – akinek a leghíresebb jóslata talán az volt, hogy Boross Péter miniszterelnök nem fogja kiírni az 1994-es választásokat, hanem katonai puccsot hajt végre – emiatt kapta Tamás Gáspár Miklóstól a »fordított Kasszandra« eposzi jelzőt. A még kisebb gyermekek kedvéért mondom, hogy TGM nem arra gondolt, hogy Ardnazssak: Kasszandra egy olyan jósnő volt, akit azzal átkoztak meg, hogy senki sem hitte el a jóslatait.

De ez régi, jól ismert sztori és Lengyelben nem is ez a legcsodálatosabb. Mégcsak nem is az, hogy ezt a szuperképességét harminc plusz év alatt sem veszítette el. Hanem az, hogy mind a mai napig ugyanazzal a rezzenéstelen határozottsággal mondja be a fordítva elsülő jövendöléseit.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 89 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Talált, elsüllyedt.

Csak nem megvetted a nyomtatott Népszavát?

Akire gondolsz, az Kéri László felesége.

Meg aztán alighanem Lengyel Lászlóra gondolt Antall, amikor "POLITIKAI MIKIEGEREKről" beszélt. :))))

"Lengyel – akinek a leghíresebb jóslata talán az volt, hogy Boross Péter miniszterelnök nem fogja kiírni az 1994-es választásokat, hanem katonai puccsot hajt végre "

Van egy közepesen frissebb is. 2010-ben a két ( Figyelem!) választási forduló között jelentette, hogy máris megbukott az Orbán-kormány. Egyszer volt alkalmam egy asztalhoz keveredni LL-val. Iszonyú száraz pasi. Nem csoda, valami szovjet bábuska-bárisnya a nője. Megértően nem frocliztam Lacit, van elég baja. Az szép, hogy ebből el tud éldegélni Magyarisztánban. Londonban mosogatna a backoffice-ban.

"Lengyelt alkalmaznia kellene egy hedge fund managernek, pl. Sorosnak, leveli békaként: Lengyel megmondja, mit jósol aznapra a tőzsdén, a hedge fund meg rátesz egy nagy összeget az ellenkezőjére. Garantáltan, konzisztensen robbantaná a bankot. "

Erre ott van már a GKI...

Amúgy LL teljesítmény. Mindig tévedhetetlen, ha úgy vesszük.

"azt próbálta elérni, hogy minél többen szavazzanak az MSZP-re."

Az is 'sikerült'...

Jó, de 0 találat is nehéz. Ez inkább olyan, mint az ulti. A legtöbb pont persze a durch marschért jár, de a betli se rossz. Na, ez LL. Akár helyettesíteni is lehetne vele a "betli" szót: parti, piros parti, 40-100, Lengyel László, 20-100, durch marsch

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés