Boros Lajos

Aki letette bűneit Isten elé – így kezdett új életet a mindent megbánó bűnöző

2019. április 21. 08:35

„Úgy voltam, mint valami szemét a szélben.” Ifjúkori rossz társaságba keveredése után a bűn útjára lépett és élete nagyobbik felét börtönben töltötte Boros Lajos. Megtérése után viszont még azokat a bűncselekményeit is bevallotta, amiket nem derítettek ki – ami miatt még tovább kellett börtönben ülnie. Most már boldog, kései családapa, aki az vallja: „Istennek van hatalma arra, amire az embernek nincs, hogy egy teljesen összeszakadt, szétcsúszott életet újjáépítsen”. Portrébeszélgetés.

Az élete több mint felét a rácsok mögött töltötte Boros Lajos: a váci fegyházban megtért, és ezután megváltozott az élete. A Magyar Evangéliumi Keresztény Diákszövetség (MEKDSZ) Szabad Napok című programsorozatában Jakus Ágnes beszélgetett Borossal, aki a Rácsok mögött szabadon című könyvében írta meg saját történetét.

 

 

„Több mint harminc évet töltöttél fegyintézetekben, börtönökben, ez több mint az eddigi életed fele, hogyan lehet ezt feldolgozni?” – hangzott az első kérdés.

Vannak dolgok, amikkel az ember már nem tud mit kezdeni. Ezek már megtörténtek, a múlttal nem lehet mit csinálni, együtt kell vele élni – kezdte válaszát Boros Lajos. Szokták tőle kérdezni prevenciós alkalmakon, hogy nem szégyelli-e a múltját, amiket tett. Erre azt szokta reagálni, hogy természetesen nem büszke rá, de szívesen megosztja a múltját, annak a fényében és azzal a feltétellel, hogy beszélhet a jelenről is, hogy ma mi van az életében.

A múltja egy történet, de van egy másik is, ami kétezer éve kezdődött.

Ennek a hatása pedig akkor érezhető, ha az ember megnyílik ennek a történetnek. Ahhoz, hogy értékelni tudjuk, hogy milyen nagy erővel jött be az életébe a világosság, meg kell ismerni először a sötétség időszakát.

Az interjúalany egy bibliai idézettel kezdte meg múltja elmesélését: „A rossz társaság megrontja a jó erkölcsöt”. Vonzotta ez a világ, volt a baráti társaságában egy nála idősebb férfi, aki már volt büntetve ekkor. Tizenöt évesen nagyon felnézett rá.

De volt még előtte valami az  életében: „1971-ben álltam egy koporsó előtt, 12 éves voltam, amikor a nővérem a vonat alá feküdt. Azt hittem a szívem megszakad, azt hittem ennél jobban ember összetörni nem tud”.

„Minden kicsiben kezdődik, a bűn is és Isten országa is” – mondta. Amikor az első szál cigarettát elszívta nagyjából 10 évesen, nem gondolta volna, hogy lesz idő, amikor 40-50 szálat szív el egy nap alatt, és meg akar majd szabadulni tőle, de nem tud. A drog még nem volt annyira elterjedt, de volt helyette alkohol. Az első pohár sör nem ízlett neki, de amikor megjött a hatása, rögtön „rákattant”. Elmondása szerint volt egy természete, ami miatt könnyen belement ilyesmibe, de a családi veszekedések és a harmadik iskolaváltás sokat rontott a helyzeten.

Ajtóbecsapások, összepakolás, a családi ház elhagyása,

öt perccel később találkozott is a korábban említett férfival. Egy balatoni éjszaka, a pénz hiánya és egy betörés – sorolta. „Kérdezték tőlem: Nem féltél? Azt mondtam: Nem! Az igazság az, hogy majd meghaltam.”

Egy év múlva egy bírósági teremben állt Kaposváron. Utazó betörő lett belőle, 10 megyében követtek el bűncselekményeket. 1977-ben 2 és fél évre ítélték, ekkor 18 éves volt, a büntetését a tököli börtönben töltött le. „A rossz hír az, hogy minden társadalomra igaz: egy börtön sem tesz jobbá egy embert sem, az egy szükséges rossz. Ha sok rossz embert összezárnak egy kupacba, abból még soha nem sült ki semmi jó.”

De miként viselte az első komolyabb büntetését?

Fiatalon ki-be járkált a börtönökből, de amikor kiderült, hogy nem fog kijönni egy-két hónap vagy év múlva, azt nem igazán fogta fel akkor még.

„Úgy voltam, mint valami szemét a szélben.” 

Felidézte, hogy voltak pontok az életében, amikor ki akart lépni ebből az egészből, meg akarta ölni magát. Volt, hogy sokkos állapotba került a vérveszteségtől. Érzett szomorúságot az ítéletek után, de arra jutott, hogy ilyen embernek is kell lennie, ez az élete, ezzel próbál meg valamit kezdeni.

A börtön egy kényszerközösség, nem egy jó hely. Szokták kérni, hogy beszéljen többet ezekről az évekről. „Nem elég sokkoló az, ha valaki azt mondja, a 60 évéből több mint 30-at börtönben ült? Miről beszéljek, a poloskákról vagy a közös fürdőről? – szokta kérdezni. Ha van fél órája, inkább arról mesél, hogy miért nincs nyolcadjára is börtönben, miért nem a Blaha Lujza téren fekszik egy kartondobozzal, miért nem egy pszichiátrián van, miért nem egy kocsmában ül, vagy miért nem szurkálja magát injekcióval. Ehelyett egy fiatalokkal teli teremben beszél arról, hogy Krisztus mit tett az életével.

„Istennek van hatalma arra, amire az embernek nincs, hogy egy teljesen összeszakadt, szétcsúszott életet újjáépítsen”

– vallja.

1994-ben hallotta az evangéliumot egy Rigó János nevű embertől a váci fegyház varrodájában, két cigaretta elszívása között. Amikor meghallotta, hogy Krisztus őt is szereti, és ha akarja, megmutatja neki, hogyan kezdhet új lapot, akkor valóban elkezdett érdeklődni. Tudni akarta, hogyan teheti meg ezt. „Mindig kerestem az ismeretlent: jósnők, ufók, meg, hogy mi van a függöny mögött, a halál után van-e valami?” Ekkor volt egy élménye, Isten hatást gyakorolt rá. Megértette, hogy a bűnei választják el Istentől, ha elé viszi és leteszi őket, akkor lesz hatalma Istennek, hogy megváltoztassa az életét – fejtette ki.

„Aznap este a zárkában volt 8-9 ember, ment a zárkaélet: volt, aki tévét nézett, volt, aki beszélgetett, egy ember pedig a pokróc alatt rendezte az életét az Istennel” – emlékezett vissza. Aznap este az Istennek mindent elmondott. Ez a ’94-es éjszaka rácáfolt arra, amit ’71-ben gondolt a nővére koporsójánál, hogy annál jobban nem lehet megtörni. Isten ajándéka, ha az ember megszomorodik a bűnei felett, mert az megtérést hozhat, míg a világ előtti szomorúság inkább az önpusztítás felé mutat – szögezte le.

Ezek után nem a rabságérzete fokozódott, hanem a szabadságérzete,

pedig az utolsó büntetése hosszúra nyúlt.

A megtérése után ugyanis lelkiismereti okokból felvállalta, bevallotta azokat a rablásait is, amelyeket nem biztos, hogy kiderítettek volna, és ezekért még 12 évet kapott.

„Óriási kontraszt volt az életemben, hogy a testem rabságban volt, a belső világom pedig megszabadult” – folytatta. A rabtársai gyakran kérdezték tőle: „Te megtértél Lajos, Isten miért nem változtatja jobbra a sorsod?” Azt válaszolta nekik, hogy Istennek van rá hatalma: „Meg tudja változtatni az embernek a körülményeit, de nem mindig teszi ezt. Amit mindig tesz, az a fontosabb dolog: a körülményekben élő embert változtatja meg”. A falak között

sokszor elmondta: hiányzik mellőle egy feleség, hiányzik neki egy jó étel vagy egy horgászás,

de így is teljes élete van, mert Istennel él – foglalta össze.

Miután kiszabadult, fiatal felnőttek felé szolgált a Wesselényi utcai Baptista Gyülekezetben, ahol megismerte a jövendőbeli feleségét. Hamar összeházasodtak és kilenc hónapra rá meg is született az első gyermekük. Már a második gyermeket várta a felesége, amikor a kilencedik héten elvetélt. „Ott álltam az ablakban, amikor jött a mentő, a kis piros bőröndjével szállt föl az Olga, és segítette be a mentős az autóba. Átéltem azt, hogy ha most nem lenne Isten, nagyon egyedül lenne. Hiába van ott mentős, hiába van ott bárki.” Az ilyen helyzetekben Isten pusztán a jelenlétével viszi át az embert a nehézségeken, amik egyébként maguk alá gyűrnék – hangsúlyozta.

Amikor azon viaskodott magában, hogy felvállalja-e a ki nem derített bűncselekményeit, mindenki azt kérdezte tőle, megőrült-e, az édesanyja is értetlenül állt előtte. Ekkor kijelentette, hogy, ha megismerte az igazságot és Istennek adta át az életét, akkor nem tehet mást. „Minden értékét az határozza meg, hogy mit adnak érte, és azt mondja az emberről a Biblia, hogy nem aranyon, vagy ezüstön, hanem drága véren vett meg bennünket az Isten” – jegyezte meg az Istennek átadott élet értékéről.

Mi volt az értelme a börtönben töltött plusz éveknek, mire használta ezt Isten? – faggatták tovább Boros Lajost.

1995-ben alakult bibliakör a börtönben. Az egyik tiszt, akitől engedélyt kértek erre, majdnem elnevette magát, de két napot is kaptak egy héten, hogy összegyűljenek.

„Azt hitték, valami influenza, ami majd elmúlik!”

– emlékezett vissza. Körül-belül 4-5 évig húsz fővel működött a közösségük, majd nagyjából 2003-ban az ezer fős váci börtönben egy száz fős gyülekezetté duzzadtak. Nemrég járt közöttük szolgálni.

„Az Isten kiemelte az életemet minden tekintetben abból, amiben volt” – folytatta. Most két év három hónapos a kisfia, nem albérletben laknak a feleségével, hanem a jelzálogot fizetik a saját házukon, és autójuk is van. „Ha azt mondta volna nekem valaki 1993-ban, amikor bekerültem Szegedre, hogy Lajos te majd a baptista egyház börtönmissziójának a vezetője leszel, azt hittem volna ez valami groteszk vicc, de ez van.”

Élete legmeghatározóbb napjának az 1994 karácsony előtti utolsó munkanapot tartja a váci fegyházban, mert ott találkozott Jézus Krisztussal. Ennek következménye a felesége és a gyermeke is. „Minden, ami az én életemben jelen van, az az Istennek a kegyelme.”

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/147026

Ajánljuk még a témában