Kéri László: Először látok komoly esélyt, hogy meg lehet verni a Fideszt

2019. április 6. 16:46
A politikai elemző az ATV-n értékelte a Fidesz kampánynyitó beszédeit és az ellenzéket.

Egyre inkább beleásta magát a Fidesz abba, hogy nem érdekli Magyarország többsége- vélekedett az ATV Egyenes beszédben Kéri László. A politológus szerint ezt meg is tudják tenni a kormánypártok, ameddig megvan a 2-2,5 millió szavazójuk.

Kéri, akinek a gondolatait a Hírklikk foglalta ösze, úgy véli, ezért Orbán Viktor EP-kampánynyitó beszédében „egy mondat nem volt a belpolitikáról”. Úgy fogalmazott, hogy Trócsányi László beszéde után „Szájer leanyázta az egészet”, majd jött Szijjártó Péter, aki „elvitte világpolitikai szintre és az ENSZ-nek üzent hadat”, végül Orbán Viktor arra a vágányra vitte a rendezvényt, ahol hónapok óta tartják a közbeszédet.

„Gyönyörű volt a szereposztás” – vélekedett az elemző, aki úgy látja, a fideszes politikusok csak az általuk megnevelt és kinevelt bázisnak beszélnek és ezzel be is fogják húzni azokat a mandátumokat, amikre számítanak, mivel a belpolitika helyett külpolitikai síkon tartják a kampányt.

A kérdésre, hogy mit tehet ebben a helyzetben az ellenzék, Kéri László azt mondta, azt semmiképp, hogy hat párt hatféleképp elmondja, hogy ők meg mennyire szeretik Európát a Fidesszel szemben. Úgy gondolja, ezért arra rendezkedtek be, hogy megpróbálják a biztos szavazóikat választásra hívni, de igazából már az őszre készülnek.

A Jobbikról például nem tudja, mivel tudná mozgósítani a táborát, egyedül a Momentum tud jól kommunikálni szerinte, mert ők mondhatják, hogy „mindenki a francba”, mivel mindent elrontottak a múltban, jöjjenek a fiatalabbak! A DK-nak szerinte lehet 250 ezer biztos szavazója, az MSZP-nek körülbelül 500 ezer, de „nem nagyon tudnak mit kezdeni a Fidesz iszonyatos nagy fölényével”.

Kéri elmondta, nagyon ígéretesnek tűnt a december az összefogásokkal, úgy látszódott, ha együtt vannak az ellenzéki pártok, jönnek a civilek is, meg a szakszervezetek és a társadalmi nyomás is, de ez valahol januárban szerinte szertefoszlott. Emiatt pedig az ellenzék is leszámolt azzal, hogy meg tudnák szorítani az EP-választáson a Fideszt. „Ezt már valahol tudják, csak nem merik kimondani” – vélekedett a politológus.

Az elemző arról is beszélt, hogy a családvédelmi tervet azért dobta be szerinte a kormányoldal, hogy legyen valami pozitív üzenet is, amiről lehet beszélni, mert nem mindenki veszi azt be, hogy mennyire nem szeretik Brüsszelt.

Elmondta, nagyon szűk rétegnek jók ezek az intézkedések, de „amíg a többség rá nem jön, hogy ő nem kap semmit”, addig is van a Fidesznek ideje, hogy egy „újabb nemzetmentő tematikával” rukkoljon elő.

Kéri szerint ugyan nagy kudarc, hogy az ellenzéknek már megint nem sikerült összeállni, mégis jól teszik, hogy most már inkább az önkormányzati választásokra készülnek. A politológus szerint például a 23 budapesti kerületből 16-ot meg kellene tudniuk nyerni, ha ez nem jön össze, azt jelentené, hogy „csapnivaló munkát végeztek”.

Hozzátette: ő személy szerint 2010 óta először lát komoly esélyt arra, hogy meg lehet verni a Fideszt ősszel.

Összesen 176 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A Fidesz kormányzás bizonyos mértékű, nem alacsony szintű stabilitást biztosít, amit a választók értékelni tudnak.

LOL

Könnyű lenne Kéri egymásnak is ellentmondó baromságait ízekre szedni... de túl sok sportértéke nem lenne.

Egyre szánalmasabb képet mutat magáról az orbánfób drukker...

:)))))))))

És ez tényleg így volt. :))

"Nem is arra való a politikatudomány, hogy a közeljövőt találgassa".

https://szurkekardigan.blog.hu..

Most már tudom, Kéri miért lő mindig mellé: mert buta, mint a tök.

Így beszél egy demokratikus náci? "meg lehet verni a Fideszt"
A választásnál a pártok nem leverik egymást, hanem legyőzik.

Ők lennének akik „leverik” a Fideszt? Mivel?
• I. V. Naszályi Márta - Párbeszéd - helyi képviselő
• II. Őrsi Gergő - MSZP - helyi képviselő, az MSZP budapesti alelnöke
• III. Kiss László - MSZP - helyi képviselő
• IV. Déri Tibor - Momentum
• V. Tüttő Kata - MSZP - országos elnökségi tag, XII. kerületi képviselő
• VI. Soproni Tamás - Momentum - volt alelnök
• VII. Niedermüller Péter -DK - EP-képviselő
• VIII. Pikó András - Momentum - civilként jelölik, újságíró, a Klubrádió műsorvezetője
• IX. Párbeszéd jelöl, de nincs döntés még, kit
• X. Somlyódy Csaba - MSZP - helyi képviselő
• XI. László Imre - DK - országgyűlési képviselő, a Szent Imre kórház volt főigazgatója
• XII. Élő Norbert - DK - budapesti politikus
• XIII. Tóth József - MSZP - jelenlegi polgármester
• XIV. Horváth Csaba - MSZP - fővárosi képviselő
• XV. Németh Angéla - DK - jelenlegi polgármester
• XVI. Nemes Gábor - DK - volt BKV-s szakszervezeti vezető
• XVII. Gy. Németh Erzsébet DK - fővárosi képviselő
• XVIII. Szaniszló Sándor - MSZP - fővárosi képviselő
• XIX. Gajda Péter - MSZP - jelenlegi polgármester
• XX. Szabados Ákos - (MSZP-s kvótán) - jelenlegi független polgármester
• XXI. Takács Mónika - MSZP - helyi képviselő
• XXII. Havasi Gábor - Momentum
• XXIII. Momentum jelöl, de még nincs döntés, kicsodát
Arról sincs még döntés, hogy milyen jelölőszervezet színeiben indulnak, vagy netán pártlogókkal. De arról megállapodtak, hogy nemcsak a polgármesterjelölti posztokon, hanem az egyéni választókerületekben is közös jelölteket indítanak.
Forrás: Index

Azt elarulnad hogy egy EU tehat EPvalasztasi kampanynak miert is kene belpolitikarol szolni? Kulfoldre valasztunk nem?

Nem olvastátok végig. Csak az őszi önkormányzati választásokra értette, hogy meg lehet verni a Fideszt. Az EP-választás szerinte is reménytelen az ellenzék számára.

"Kéri László: Először látok komoly esélyt, hogy meg lehet verni a Fideszt"

Ha tényleg így "látja", akkor rohanjon sürgősen egy szemész orvoshoz! De egy pszichés kivizsgálás sem ártana. Utóbbi, már régen aktuális!

Éhe makk diszókat álmodik.

Miért kéne amúgy megverni a Fideszt?

Annyi a külonbség, hoggy Lengyel Làszlónàl még csak 9 éve bukott meg a Fidesz a két forduló közt, míg Kérinél ősszel fog kikapni

Először látok komoly esélyt, hogy ki lehet húzni a vörös szőnyeget a kérik alól.

Dehogy először. Minden alkalommal ezt láttad. Hazudós.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés