Ellenzéki esélyek

A parlamentarizmus védelmében

2019. március 10. 09:17

Nagy Attila Tibor
Méltányosság

Ha a parlament lezüllik, akkor csődöt mond a konfliktusok békés elrendezésének egyik legfőbb felülete.

A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője

 

A tavaly decemberi ellenzéki parlamenti obstrukciót és rendzavarást követően fokozott figyelem előzte meg a tavaszi ülésszak kezdetét. Vajon tudják-e még fokozni az ellenzéki politikusok a folyamatos sípolás, tülkölés által keltett hangzavart, az ülés akadályozása miatt előállt feszültséget? Lesz-e ismét verekedés? Megismétlődik a parlamenti üléstermének szétverése, ahogy az 1904 végén, a magyar képviselőházban történt? Ezek a kérdések suhantak át ez év februárjában az agyamon, elvégre maguk az ellenzéki politikusok is folyamatosan tárgyaltak a decemberi akciózás és tüntetéssorozat folytatásáról.

Az újabb nagy botrány azonban – legalábbis egyelőre – elmaradt. Az ország nyugalma, stabilitása szempontjából ez mindenképpen jó hír. Az ellenzék tehát felelősen járt el, amikor a februári parlamenti üléseken nem ment bele komolyabb rendzavarásba, minthogy kivonult az ülésteremből. A kivonulás egyébként teljesen legitim ellenzéki eszköz. A Fidesz is alkalmazta ellenzéki pártként az őszödi beszédet követően, Gyurcsány Ferenc napirend előtti felszólalásainak időszakában. Visszatérve tehát, nehéz elképzelni, hogy milyen hatásosabb eszközt tudott volna az ellenzék bevetni a parlamentben a decemberi botrányhoz képest. Régi – nem éppen nagy – elődjeihez hasonlóan, verje szét az üléstermet? Vagy verekedjen a kormánypárti képviselőkkel és az Országgyűlési Őrség tagjaival?

2018 decemberében túlontúl magasra került a parlamenti rendbontás és obstrukció léce,

amelyet alig-alig lehetett immár megugrani.

Volt is némi fanyalgás, hogy az ellenzéki kivonulás nem sokat ér, főleg úgy, hogy nem sokkal utána, az ellenzék egy része még képviseltette magát a szavazások ideje alatt.


Varga-Damm Andrea (Jobbik) és Vadai Ágnes (DK) üdvözli egymást az Országgyűlésben

Az ellenzék legitimálja az Orbán-rendszer intézményeit

Jobb híján elsősorban a parlamenten kívüli akció-politizálást választja az ellenzék. Pontosabban egy része, hiszen érdemes figyelni arra, hogy például Hiller István MSZP-s oktatáspolitikusnak, az Országgyűlés alelnökének, Varga-Damm Andrea jobbikos, vagy Hajdú László DK-s képviselőnek, volt XV. kerületi polgármesternek nemigen fűlik a foga ahhoz, hogy utcai aktivisták bőrébe bújva, festékszóróval írja át a kormányzati plakátokat, vagy hogy az aszfalt fölött görnyedve állítson elő kormányellenes mondatokat.

Lehet ez persze feladatmegosztás is, legalábbis a DK elnöke, Gyurcsány Ferenc saját bevallása szerint neki az ellenzéki összefogás háttérben való katalizálás a feladata. Tordai Bence párbeszédes képviselő pedig az ellenzék aktivista-akciózó részét ragadja magával: elvégre, ha már egyszer neki sikerült ama neves decemberi napon egymilliónyi Facebook-néző figyelmét megragadnia és viszonylag ismert politikussá válnia, miért ne sikerülhetne másnak is. Bizony,

nem könnyű ellenállni akár még csak néhány másodpercnyi híradóban való szereplésnek,

vagy éppen a hatásos vágóképek delejes csábításának. Láthatóvá kell válni. A publikumot amúgy sem érdekli az unalmas parlamenti szócséplés és egyenszöveg. Félre a szakpolitikával, legyenek látványos akciók, amire odafigyel a média! És ha az ismertség megvan, jön a népszerűség is. 

A nagy akciózás közben azonban nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a politizálás eme fajtájának megvalósítói, közjogilag parlamenti képviselők, akik most utcai aktivista tevékenységbe fogtak – vagyis keveredik a parlamenti politizálás az aktivista attitűddel. De ha jobban belegondolunk, más is keveredik. Egy parlamenti képviselő az Országgyűlés tagjaként Magyarország legfelsőbb népképviseleti szervének a tagja, vagyis részese a politikai rendszernek. Lehet itt diktatúrázni, fél-diktatúrázni, de az az ellenzéki politikus, aki helyet foglal a magyar parlamentben, és része a politikai rendszernek – hiszen használja annak egyik legfontosabb intézményét –, ha úgy tetszik, ezáltal az Orbán-rendszer intézményeinek is része. Nem igaz? Vagyis az ellenzék magatartásában egyszerre van jelen az utcai akciók Orbán-rendszer elleni lázadásának az attitűdje (a Jobbik és a DK már tavaly folyamatosan a rendszerrel szembeni ellenállást emlegette), és ugyanezen politikai rendszer tudomásulvétele.

Ha igaz a DK-nak azon állítása, hogy diktatúra van Magyarországon, akkor jó dolog-e, hogy saját parlamenti képviselői, az Országgyűlésben tett felszólalásukkal, szavazásukkal használják a rendszer eme intézményét, vagyis ráutaló magatartással mégiscsak legitimálják azt?

Nem mellesleg,

a DK képviselői is esküt tettek tavaly az Alaptörvényre,

ami már nem pusztán ráutaló magatartás, hanem valójában a rendszer kereteinek egyértelmű elfogadását deklaráló ünnepélyes nyilatkozat.

Nos, ezen ellentmondás tehát valós. Nem véletlen, hogy 2018-ban az újabb súlyos választási vereség után, elsősorban a médiadiskurzusban, komolyan felvetődött annak lehetősége, hogy az Orbán-rendszer elleni tiltakozásként az ellenzéki politikusok be sem mennek a parlamentbe, nem veszik át a mandátumukat. Erre persze nem került sor, vagyis – utcai akciók ide, festékszórók oda –, mégiscsak az a helyzet, hogy maga az ellenzék is legitimálja az Orbán-rendszer intézményeit, hiszen használja azokat. 

Az utcai-aktivista politizálásnak kezdenek kiütközni a korlátai

Ebben az esetben viszont talán nem ártana hatékonyabban használni ezeket, már csak azért is, mert az utcai-aktivista politizálásnak már most kezdenek kiütközni a korlátai. A könny- és mosolyfakasztó helyesírási blamáktól e helyütt tekintsünk el, kitárgyalták már másutt bőségesen. Ehelyett érdemes felidézni, hogy Juhász Péter az Együtt pártot szinte teljesen az aktivista politizálásba vitte el – fütyülés, sípolás, a politikai ellenfelek gyűléseinek megzavarása –, és a választók 0,6 százalékra értékelték az effajta politizálást. Vagyis

finoman szólva sem túl biztatóak az eddigi magyarországi tapasztalatok

az aktivizmus-akcionizmus ellenzéki politika sikerét illetően.

Persze túlzás lenne azt állítani, hogy ennek a típusú politizálásnak semmiféle jogosultsága ne lenne, hiszen a Fidesz 2002-2010 között maga is nem egy alkalommal élt az utcai performanszok eszközével, de ügyelt arra, hogy a kormányképességbe vetett imidzsén ne essen csorba a választók szemében.És itt van az ellenzéki kutya eltemetve.

Ha az ellenzéki politizálás aránya felborul és a nyilvánosság percepciójában az akciózó ellenzéki viselkedés kerül túlsúlyba, akkor megnő a veszélye annak, hogy a választók tekintélyes hányada egyszerűen nem tartja majd olyannak az ellenzéket, akikre rá lehetne bízni az országot. Ha a Suzuki gyár előtt tehetetlenül ácsorgó, a járdát átfestő, a földre demonstratívan lefekvő ellenzéki politikustípus imidzse erősödik meg a nyilvánosságban, az nem éppen a társadalom problémáit orvosolni képes közszereplő képe. Márpedig a választók már csak olyanok, hogy a politikusaiktól a gondjaik megoldását, enyhítését, életviszonyaik javítását várják.


Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) és Kunhalmi Ágnes (MSZP) akciózik az Országgyűlés mentelmi bizottságának zárt ülése előtt 

Ebből pedig az is következik, hogy ezen elvárásoknak csak akkor lehet megfelelni, ha az ellenzéki politikusok személyes kisugárzásukkal, cselekedetükkel képesek elhitetni a választók többségével, hogy jobban képesek kormányozni a Fidesznél. Ehhez viszont szakértelem kell, vagy legalább annak elhitetése, hogy az ellenzéki politikusok szakmailag felkészültek és mögöttük is van egy komoly szakértői csapat, amelyre rá lehetne bízni az országot.

A polgárpukkasztó ellenzéki performanszok és botrányokozások túlhajszolása azonban

nem építi, hanem rombolja az ellenzék kormányzóképességébe vetett hitet.

Méghozzá az egész ellenzékét. Pedig közöttük is van több felkészült politikus. Ilyen például a már említett Hiller István, Varga-Damm Andrea, Szabó Szabolcs vagy éppen Mellár Tamás közgazdász professzor. 

Az alternatívaállításba a magas színvonalú parlamenti felszólalások és törvényjavaslatok is hozzátartoznak

A parlament többek között arra is való, hogy az ellenzék jobb alternatívával álljon elő a jelenlegi kormányzással szemben. Az alternatívaállításba a magas színvonalú parlamenti felszólalások és törvényjavaslatok is hozzátartoznak. Politikai kommunikáció kérdése, hogy ezeket miként kell és lehet a közösségi felületeken (Magyarországon elsősorban a Facebookon) utólag közérthetővé tenni. Amire az ellenzék több tagja egyébként már ma is törekszik. A parlamenti ülések folyamatos TV-közvetítése ugyan sajnos megszűnt, de több jelentős honlap – atv.hu, merce.hu – a Facebookon keresztül a parlament üléseinek izgalmasabb részeit néhány hónapja élőben adja, az Országgyűlés honlapján pedig elejétől a végéig követhetőek az ülések, a főbb parlamenti eseményekről pedig úgy-ahogy, de a komolyabb sajtó is beszámol. Van tehát jelentősége annak, hogy a parlamentben miként szerepel az ellenzék, milyen szakmai tudást tud felmutatni az ország előtt álló kihívások, problémák megoldása tekintetében. A parlamenti viták tanulsága pedig az, hogy néhány képviselőt leszámítva az ellenzéki képviselők komoly tudáshiányban szenvednek. A legnagyobb baloldali párt,

az MSZP mostani frakciója például képtelen kiállítani olyan politikusokat,

akik értenének a mezőgazdasághoz, az energiapolitikához, a digitalizációhoz, a telekommunikációhoz, a közlekedés-politikához vagy éppen az egészségügyhöz.

A többi kisebb frakcióban pedig – már csak szűkös létszámuk miatt is – még ennél is elkeserítőbb a helyzet. 


Hiller István, az Országgyűlés szocialista alelnöke

Komolyabban kell vennie tehát az ellenzéknek a parlamentet, ha már használja. Persze igaz, hogy a helyzete nem könnyű, mert a kormányoldal kétharmados többsége eleve egyenlőtlen helyzetet teremt, az üléseket levezető elnökök pedig időnként túlságosan szigorúan szabják meg az illendőség határait. Ráadásul éppen a fideszes többség korlátozta jelentősen 2014-től a kétperces hozzászólások lehetőségét. Lehet és kell is arra hivatkozni, hogy a kormánypártok lehetnének méltányosabbak az ellenzékkel szemben, egy-egy rosszul sikerült, lózungokkal teli felszólalás esetében azonban aligha érdemes a kormányoldalra haragudni.

Végezetül pedig, tudni kell azt is, hogy a magyar politikai rendszerben a parlament kiemelkedő szerepet játszik abban, hogy a társadalmon belüli, továbbá az érdekcsoportok közötti konfliktusok megvitatása és eldöntése békésen valósuljon meg. Elvégre éppen a parlament az a felület, amelyik elvileg nagyszerű lehetőséget teremt a politikai szereplők nézetkülönbségeinek erőszakmentes ütköztetésére. Ennél fogva,

ha a parlament lezüllik, akkor csődöt mond a konfliktusok békés elrendezésének egyik legfőbb felülete.

Ezzel pedig mind a kormányoldalnak, mind az ellenzéknek tisztában kell lennie.

Máskülönben a konfliktusok egyre inkább a politikai intézményen kívülre kerülnek. Olyan területre, ahol már nem az intézmények szabályai az irányadóak, ahol az események kiszámíthatatlan irányba fordulhatnak, ahol rosszabb esetben az erőszak, még rosszabb esetben pedig a vér és a pusztulás veszi át a parlament szerepét. Aki ezt nem hiszi el, gondoljon arra, hogy a 2014-es ukrajnai, véres Majdan téri eseményeket, majd pedig a kelet-ukrajnai háborút is Ukrajna parlamentjének teljes csődje – a folyamatos botrányok, verekedések – előzte meg. A nyugati demokráciák 1945 utáni felívelő szakaszának egyik tényezője ezzel ellentétben az ottani parlamentek alapvetően jó és szakszerű működése volt. Tehát úgy is fogalmazhatnánk: egy jól működő parlament emberéleteket ment meg.

 

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/144576

Ajánljuk még a témában