„Nem árulkodok, hanem teszem a dolgom” – Ujhelyi István a Mandinernek

2017. április 14. 16:48

Írta: Bakó Beáta
Ne papoljon az Európai Néppárt, hanem vagy szorítsák rá Orbánt, hogy tartsa be az európai normákat, vagy zárják ki a Fideszt a soraikból – mondta a Mandinernek Ujhelyi István, aki azt is megerősítette, hogy kilenc napja lobbizik az ügyben a Néppárt frakcióvezetőjénél. Az MSZP-s Ujhelyi azt nem támogatja, hogy a 7-es cikk alapján eljárást indítsanak Magyarország ellen, és nem is szavazná meg.

Színvallásra kényszerítené az Európai Néppártot

Valóban kilenc napja lobbizik az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetőjénél Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, akit telefonon sikerült elérnünk az egyik ilyen kiszivárgott e-mailjéről szóló hírek kapcsán. Mint mondta, ez nem is volt titok, a Facebook-oldalán is beszámolt róla, de nem kifejezetten az a célja, hogy kizárják a Fideszt az EPP-ből, hanem az, hogy színvallásra kényszerítse a Néppártot:

„Tegyék egyértelművé, hogy tűrik-e az európai normákkal szembemenő Orbáni politikát!”

Azon kérdésünkre, hogy konkrétan mire gondol, a Brüsszel-ellenes kampányt, a lex CEU-t és a külföldről támogatást elfogadó civil szervezetekre vonatkozó törvénymódosításokat említette. Mint mondta, a kampány a Római Szerződés hatvanadik évfordulója alkalmából három héttel ezelőtt Orbán által is aláírt római nyilatkozattal is szembemegy, az Európai Néppárt viszont a könnyebb megoldások felé hajlik, és kerüli a konfliktust. 

Ujhelyi szerint az Európai Néppártnak rá kellene szorítania Orbánt, hogy vonja vissza ezeket az intézkedéseket. De mi van, ha ez nem sikerül? – kérdeztük. Ha Merkel, Juncker, Tusk és Weber azt gondolják, hogy Európának más a jövője, mint az illiberális Orbáni politika, akkor 

„papolás helyett nyilvánítsák ki, hogy többet nem árulnak egy gyékényen Orbánnal, és zárják ki a Fideszt a frakcióból!”

– válaszolta Ujhelyi. Ha pedig erre nem hajlandók, akkor számoljanak el ezzel a saját választóik előtt, úgyis közelednek a német választások – tette hozzá a szocialista EP-képviselő. 

Arra nem adott konkrét választ Ujhelyi, hogy miért lenne az hasznos Magyarországnak, ha a tizenkét fideszes képviselő a jövőben nem lenne tagja az EPP-frakciónak. Csak annyit mondott ezzel kapcsolatban, hogy az „orbáni elnyomó gépezet elveszi a levegőt”, és ezt külföldön is egyértelműsíteni kell.

Azt is felvetettük, hogy az EP-frakcióból való kizárás esetleg további ütőkártyát adna a kormány kezébe az „Állítsuk meg Brüsszelt” kampányban. Ujhelyi erre azt mondta, hogy a Habony-média azt állít, amit akar, de a következményekért felelnie kell Orbánnak. 

Jöhet a hetes cikk?

Ujhelyi azon meggyőződését is hangsúlyozta, hogy a hírhedt 7. cikk alapján szankciós eljárást fognak kezdeményezni Magyarországgal szemben. Emlékeztetett, hogy ezúttal nem a baloldali vagy a liberális frakciók, hanem épp a Néppárt vetette fel ezt az opciót, ami arra utalhat, hogy náluk is kezd betelni a pohár. Azon felvetésünket, hogy esetleg ezt is ő lobbizta-e ki, határozottan visszautasította. 

A 7-es cikkel kapcsolatban azt mondta: ő ezt a szankciós eljárást Magyarországgal szemben egyáltalán nem támogatja, és nem is szavazná meg, inkább szeretné megelőzni. Szerinte a megelőzés egyik módja lehet, ha kizáratja a Fideszt a Néppártból, legalábbis ő EP-képviselőként ezzel az eszközzel tud élni. Hozzátette, hogy hasznos módszer lehet a tüntetés is, amely azt mutatta meg, hogy Orbán Viktor nem egyenlő a magyarsággal. 

„Leváltani az Orbán-kormányt, és megmenekíteni Magyarországot a szankcióktól, ezt csak mi, Magyarországon tudjuk megcsinálni”

– mondta. 

Ujhelyi azt is visszautasította, hogy árulkodna. Szerinte a több tízezres tömegtüntetésekről amúgy is mindenki értesült, így nem árulkodás a Webernek írt levele. „Ha itt valaki hazaáruló, az az orbáni politika, mivel hosszú távon elárulja a magyar nemzet érdekeit” – összegezte.

Összesen 165 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"...teszem a dolgom”
Pontosan! Kavarod a szart, nagyon lelkiismeretesen! Csak aki sokat kavarja, azt előbb-utóbb berántja a kanál!!!

Megmondta Molnár Gyulus: ez a harc lesz a végső és mára tényleg az életükért küzdenek. Ezért minden aljas eszközt megengedhetőnek tartanak.

A hazai dolgokat itthon kell elintézni.

Nem volt ott az általános iskolában, amikor nyelvtanórán ezt tanították! Nyilván akkor is végezte a dolgát! Vagy tette...? :)))

Újhelyi egy szimpla szemétláda. Nem több, nem kevesebb. Jó neki, mert ő legalább erre büszke.

Hogy is volt az olaf-levél? .-)))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Ha-ha-ha

index:

Ujhelyi 9 napja lobbizik azért, hogy az Európai Néppárt kizárja a Fideszt

Az MSZP-s EP-képviselő 3 ezer címre küldi szét naponta frissülő levelét a CEU-botrányról.

Újhelyi minősítése. Akkor sem volt hiteles, most sem az. Ő már így marad, ilyen hiteltelenül.

Nem kívánom senkinek, hogy megátkozzák.
Újhelyinek sem kívánom.
Az átok ugyanis rendszerint áthatol a gyerekekre is, akik ártatlanok.
Tudja valaki, mi lett Linder Béla családjának sorsa?
Ha egyáltalán annak a féregnek volt családja?
Ez a féreg Linder, akarta-nem akarta, komoly szerepet játszott a magyar nép Trianonjában.
Újhelyi a ma (egyik) Linder Bélája.

Eszem ágában sincs védeni Ujhelyi magatartását, de az ikes ige helytelen használata a riporter hibája, még ha a riportalany száján esetleg pongyola módon hangzott is el.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés