Európa válaszút előtt áll − Egy lengyel szerzetes-tudós a jövőnkről

2016. május 12. 8:34

Maciej Zięba
Mandiner
Mi vonzza Európába a menekülteket? Az évszázadok alatt megteremtett jólét és a szabadság, amely lehetővé teszi az embereknek, hogy meggyőződésük szerint úgy éljenek, ahogy szeretnének. De a menekültek számára attraktív adottságokat több száz év alatt erőfeszítéssel, gyakran fájdalom árán sikerült elérni Európában.

europa_2.jpg

Maciej Zięba lengyel domonkos rendi szerzetes, teológus, fizikus, a Szolidaritás mozgalom egykori vezető aktivistájának előadása a Magyar PEN Club 2016. május 9-i közép-európai eszmecseréjén Európa jövőjéről.
 

Útkereszteződésnél élünk. Civilizációk és kultúrák, államok és nemzetek, családok és az egyén életét egymást követő választások, s az azok által előidézett elágazások határozzák meg. Döntéseinket következmények burkolják, amelyek úgy adódnak össze, mint a közösen megtett út kilométerei. Igyekszünk meglátni tevékenységünk potenciális eredményeit, próbáljuk mérlegelni a megérkezés alternatív útvonalait, s mégis minduntalan meglepnek bennünket az előre nem látott kihívások. A homo viator létezésébe kódolt elágazások a vándorló ember válaszútjai, aki az idő bizonytalanságának ködébe vesző ösvényeket járja.

„Az ismeretlen, bizonytalan és veszélyes felé kell haladnunk, értelmünket használva a biztonság és a szabadság felé vezető úton” − fejezi be Open Society and Its Enemies című művét Karl Popper. A szabadság felé fordulás a biztonság csökkenésével, míg a biztonság irányába tett lépés a szabadság korlátozásával jár.

Útkereszteződésnél élünk. Miért is találkozunk ma Budapesten, hogy arról értekezzünk, ami magától értetődő, ami több ezer éve kódolva van az emberi lényekben és az ember állapotához köthető? Annál is inkább, mert Európának azon a részén, ahol élünk, különösen tudatában vagyunk mindennek; hiszen a legújabb kori történelem során megadatott számunkra, hogy lássuk, a történelem folyója milyen meandereken keresztül tereli vizeit, s az is, hogy felfedezzük a biztonság és szabadság felé vezető még ki nem jelölt utakat.

Mégis mindannyian látjuk előre, hogy az útkereszteződés, amelynél jelenleg állunk, nem egy tipikus választás eredménye és számolnunk kell a mélyreható következményekkel.

maciej_zieba.jpg

Maciej Zięba

 

Megkönnyebbülés, naivitás és gőg

Azt hiszem, mindenféle eredetiséget nélkülözve, hogy a föntiek okait a megkönnyebbülésben, a naivitásban és a gőgben kell keresnünk, mely fogalmak magukkal ragadták a XVIII. század elit rétegét. A megkönnyebbülésük, hiszen szertefoszlott a vallási fanatizmus és a kereszténységet ideológiailag felhasználó sötétség, amely 200 éven keresztül áthatotta Európát. A naivitásuk, mert a megkönnyebbülés érzéséhez társult a hit, hogy a vallás eltörlése a közélet színpadáról a felvilágosult értelem, béke és tolerancia korszakát hozza majd el. S végül a gőgjük, mert a tudomány és a gazdaság jelentős sikereinek köszönhetően elismerték, hogy az emberiség fejlődésének nincs határa. „Ha az észt tartva szem előtt járunk el” – írta 1700-ban Claude Gilbert – „csak magunktól függünk, s ezáltal majdhogynem istenekké válunk.” Ebben a légkörben született meg a haladás vallása – a religio progressionis –, amely a Nyugat legbriliánsabb elméinek többségét uralta az elkövetkező 300 évben.

Az Európát pusztító kisebb vagy nagyobb háborúk ellenére − melyek kulminációja a két világméretű hekatomba volt , a kisebb vagy nagyobb forradalmak kegyetlensége ellenére, a tudományosan bizonyított két totalitárius rendszer ellenére, melyek drámai módon kiszélesítették tudásunkat ember és nemzet béklyóba szorításáról, a haladás vallása túlélt mindent. Reneszánsza pedig azzal a pillanattal kezdődött el, amikor a '68-as generáció – mely sem háborús fenyegetést, sem totalitárius félelmet nem élt át − felnőttkorba lépett. Alain Besancon azt állítja, hogy ekkor Nyugaton forradalom ment végbe, melynek következményei egyedül a XVIII. századi amerikai és francia forradalmakkal mérhetők. Paradox módon az 1989-es Népek Ősze eseményei megerősítették a haladásba vagy a történelem végébe vetett hitet, melynek megkoronázása a nyugati formában létező liberális demokrácia lenne. Én, mint keresztény ember, aki liberálisnak és demokratának vallja magát, még a kommunizmus idején polemizáltam ezzel a nézettel. Akkor azt mondták, ez anakronizmus.

Miért is beszélek erről? 2016-ban, amikor a menekültek problémájával foglalkozunk, vissza kell nyúlnunk egészen a vallási háborúkig, a felvilágosodásig vagy a francia forradalomig? A történeti bölcselet egy szép betegség, mely különösképp Európának azon részét fertőzi meg, ahol mi élünk? Elképzelhető.

europa_3.jpg

A haladás vallásának felelőssége

Szeretném alátámasztani a tézist, miszerint az európai válságért nagy mértékben a religio progressionis a felelős, melynek első és finom szimptómái az utóbbi években jelentek meg. Hiszen nem maga az évszázadokon át tartó, gyakran lélegzetelállító haladás jelenti Európa problémáját, hanem a hit, miszerint a haladás önműködően, szinte automatikusan megy végbe. „Ez az idea érzéketlenné tette az európaiakat és az amerikaiakat, hogy mélyen megérezzék a fenyegetettséget, mely az ember lényege” – figyelmeztet Ortega y Gasset – „ha az emberiség haladásának szükségszerű jellege van, akkor ez azt jelenti, hogy félretehetjük éberségünket, aggodalmunkat, nem kell felelősséget vállalnunk, vagyis ahogyan szokás mondani, nyugodtan lógathatjuk a lábunk.”

A modern Európa nem feledkezve meg a görög, római, zsidó, arab és ázsiai gyökereiről  három rétegnek köszönheti létezését. A fundamentumot a Christianitas jelenti, amely egy testté fűzte össze a számtalan hitvilágot és törzset, egy közös hitet, etikai kódexet és kultúrát adományozva nekik. A második réteget a kontinentális felvilágosodás képezi, amely a korábbi rabies theologica szerint nagymértékben az első réteggel való szembenállásból született meg. Felettük pedig a totalitárius rendszerek fenyegetettségének megtapasztalása után a két előző réteggel való szembenállásból született meg a nyitott társadalom koncepciója, amely gyorsan átalakult a felületesen értelmezett multikultivá, és a kisnarrációk, polinarrációk doktrinájává vált. A második, a felvilágosodás rétege részben az első rétegből merített, de az evangéliumi értékeket elszakítva a Jelenésektől univerzálisnak ismerte el, amit Guardini találóan moderne Unredlichkeitnek, modern kori kisajátításnak nevezett el. Pontosan ekkor jelent meg a haladás vallása, s az új hitnek a newtoni fizika determinizmusa és Smith gazdaságtana képezte alapját. A harmadik réteg, melyet nevezzünk posztmodernnek, átvéve az előző rétegtől a religio progressionist és a kereszténység elutasítását, kiegészítette azt az igazság és mindennemű érték viszonylagosságáról szóló dogmával (amelyet XVI. Benedek pápa a „relativizmus diktatúrájának” nevezett). Így rövid idő alatt intellektuális és etikai mentséggé vált a „láblógatás filozófiája.

Ennek a filozófiának a szellemében talál megoldásra fél évszázada a legtöbb társadalmi probléma Európában. Hiszen nem volt nehéz előre meglátni, hogy a család intézményének fél évszázada tartó devalválódása, valamint az erotika minden létező formában való promotálása demográfiai krízist fog előidézni. De a Lust ohne Last szellemében elvetették a mai napért való felelősséget abban a hitben, hogy a holnap majd gondoskodik magáról. Ha a gazdaság eredményessége csökkent, akkor a válság szimptómáit wishful thinkingre változtatták és „lisszaboni stratégiának” nevezték el; s amikor illúziónak bizonyult ez a kívánságműsor, egy másikra cserélték, az „Európa 2020” stratégiára. A reálmutatókat korrigálták, a GNP-hez írva a prostitúcióból, a kábítószer-kereskedelemből és a csempészetből származó bevételekkel. Amikor a birtoklási kedv lecsillapítása fizetésképtelenséggel fenyegetett − amely az évszázadok során egyenlő volt a becstelenséggel −, nem változtatták meg a take the waiting out of wanting elvét, csak az adósság morális értékelése lett más:mind az államok, mind pedig az egyén szintjén természetes dolognak ismerték el. Ha pedig hiányzott a pénz, akkor mindig lehetett újabb spekulációs pénzkeresletet bevezetni a piacra.

Amikor pedig a bankok elkezdték észrevenni a rizikót, kiépítették a shadow banking rendszerét, amely 2012 -ben a tranzakciók felét érintette. Való igaz, amikor a pénzügyi operációk egyre kockázatosabbá váltak, akkor viszont a kockázattal szemben kellett bebiztosítani magukat a pénzügyi intézeteknek, majd ezt a biztonságot újból bebiztosítani, hogy kiszűrjék a veszélyt az életünkből.

Hasonló módon kezdték el „megoldani” az Európai Unióban a menekültproblémát. Évek óta úgy kezelték a kérdést, mintha az nem is létezne. De ha még létezne is ilyen jellegű probléma, többen azt állították, hogy az „ „európai értékek” megkövetelik, hogy ignorálják azt, annál is inkább – a hipokrízis újabb jele –, mert a menekültek olcsó munkaerőt biztosítanak, s így könnyen betölthetők a munkahelypiacon létező lyukak.

europa1.jpg

Miért jönnek a menekültek?

Mi vonzza Európába a menekülteket? Az évszázadok alatt megteremtett jólét és a szabadság, amely lehetővé teszi az embereknek, hogy meggyőződésük szerint úgy éljenek, ahogy szeretnének. Gondoljunk azonban arra, hogy 1945-től az európai szabadság megerősíti a „láblógatás” filozófiáját, hiszen a biztonság kárára hitelre vásárolják. A biztonságról nem az Unió, hanem a NATO gondoskodik (az uniós államok fegyverkezésre költött kiadásai mindössze 40%-át teszik ki az USA ugyanerre a célra szánt kiadásainak). A jólét, a szabadság és a biztonság létezése tény. A menekültek számára attraktív adottságokat több száz év alatt erőfeszítéssel, gyakran fájdalom árán sikerült elérni Európában.

Kötelességünk-e hát segíteni a menekülteknek? A probléma összetettsége ellenére nincs semmilyen kétségem ebben a kérdésben. Ez a véleményem keresztényként. És tény, hogy a migránsok javára kifejtett apostoli munka a környezet részéről bizalmatlansággal, sőt ellenségeskedéssel találkozik, de ez egyetlen esetben sem válhat a rezignáció okává a szolidaritás tettének gyakorlásánál – II, János Pál pápára hivatkozva. Jézus szavaiban rejlő parancs: a „Jövevény voltam és befogadtatok teljességgel érvényes minden körülmény között és kihívást jelent minden ember lelkiismerete számára, aki az Ő nyomdokain kíván járni (ima a '98-as Migráns Világnapon).

Nincs semmilyen kételyem, hiszen lengyelként emlékszem a több mint 100 ezer lengyel menekültre, akik a szovjet elnyomatás elől Perzsiába menekültek 1942-ben. Ugyancsak emlékszem a több százezer honfitársamra, akiket a II. világháború alatt magyarok és románok fogadtak be, illetve azokra, akiket a világégés befejeztével a „szabad világ” fogadott be. Nincs kétségem II. János Pál szavait követve, a „szolidaritás globalizációjának” elvét vallva. Harminc éves tapasztalatom az Európától Amerikán át egészen Ausztráliáig és Japánig létező, mindent átfogó „Szolidaritással vállalt szolidaritással” kapcsolatban nem engedi meg, hogy másképp vélekedjek.

Hogyan segítsünk?

Ha tehát pozitív választ adunk arra a kérdésre, hogy kell-e segítenünk a menekülteknek, rögtön megjelenik előttünk a kérdés, hogy HOGYAN segítsünk nekik.

Másodkézből szerezve ismereteimet, ilyen behatóan nem vagyok a téma szakértője. Azonban tudom, hogy a „láblógatás” filozófiája megsokszorozza a problémát. Először is, Európa jobban megnyilvánulhatna a konfliktushelyeken és annak környezetében. Katonai, de főleg politikai téren is. Legfőképp azonban társadalmi-oktatási-karitatív téren. (Gondolok itt vízre és élelemre, kórházakra és iskolákra, polgári oktatásra, az Európából érkező önkéntesek támogatására, az európai médiumok jelenlétére.) Ehhez tartozik a konfliktushelyzetek közelében lévő államoknak nyújtott politikai és gazdasági segítség, valamint speciális vízuminformációs rendszerek kiépítése az EU-ba (vagyis a helyi dolgozók által támogatott európai diplomataszolgálat kiépítése), lehetővé téve ezzel az Európába történő kivándorlás szükségességének a felmérését.

Másodsorban szükségszerűnek tartom a határfelügyelet megerősítését. Emellett konzekvensen fel kell venni a harcot az embercsempészettel és -kereskedelemmel foglalkozó bandákkal.

Harmadsorban, az emigráció feltételeinek meghatározása és betartása a kérdés. Milyen hosszúnak kell lennie ennek az időszaknak? Milyen elvárásaik vannak a jövevényeknek? Tovább sorolva, a rokoni kapcsolatban álló személyek beköltöztetésére vonatkozó szabályok felállítása, munkahelyteremtés, az EU-n belül a menekültek számára a szabad áramlás biztosítása, a jövevények elhelyezésére vonatkozó racionális tervek elkészítése, a migránsokat segítő szervezetek és önkéntesek támogatása.

A fő cél, hogy biztosítsuk a menekülteknek a hazájukba való leghamarabbi visszatérést. Ha ez nem lehetséges, akkor integrációs (és nem asszimilációs) programot kell összeállítani és azt betartatni. Ha valaki a házunkban akar lakni, annak tiszteletben kell tartania a lakók által előírt szabályokat. Elengedhetetlen hát az adott ország nyelvének és kultúrájának ismerete, az emberi jogok és a nemzeti törvények tisztelete, a politikai közösség életére vonatkozó normák alapvető szabályainak elismerése.

Vizsgáljuk meg a vallásokat!

Bonyolult problémát a szabad vallásgyakorlás jelent. Épp ezért menjünk vissza a felvilágosodás koráig.

Ugyanis a felvilágosodásban „vallás” terminológiával illették az Istenbe vetett hit gazdag, sokdimenziójú világát. Nem is próbálták elemezni a nem csak a keresztény világban létező különbségeket, de az olyan különböző vallások esetében fellépő eltéréseket sem, mint az iszlám vagy a judaizmus, a buddhizmus (amely inkább filozófia), a sintoizmus, dzsainizmus, mithraizmus, sikizmus vagy a zoroasztroizmus. Az intellektuális leegyszerűsítés összekapcsolódott a vallás közéletből történő kirekesztésével (laïcité ideológiája), valamint a szekularizációs folyamat kivédhetetlenségéről szóló meggyőződéssel. Úgy tűnt, hogy ezzel sikerült az Istenbe vetett hit problémáját a láblógatás-filozófia szellemében eliminálni. Emlékeztetőül, az EU 2004-es alkotmányában felsorolásra került az európai identitás számos forrása, következetesen ignorálva a kereszténységet. A lisszaboni szerződésben pedig az angol és a francia változatban a „lelki-vallási” örökség megfogalmazásból kikerült a vallási” megjelölés. A valóságban azonban egyre inkább bebizonyosodik, hogy az ilyen jellegű állítások intellektuálisan primitívek és hamisak.

A politikai hatalomnak az igazságosság és a közjó gondolatával kellene kormányoznia, és nem lenne szabad semmilyen vallás struktúrájába beleavatkoznia, amennyiben az a fenti törvényeket nem sérti. Így hát nem szabadna egyetlen vallást sem előnyben részesíteni – sőt, segíteni kellene azokat abban az esetben, ha a közjót támogatják, emellett követelni kellene a társadalmi béke fenntartását. Ahogyan a XVI. században megfogalmazta ezt Franciaország kancellárja, Michel de L’Hopital: „Nem arról van szó, hogy melyik vallás az igazi, hanem hogy hogyan lehet együtt élni.” A probléma abban rejlik, hogy minden vallásban megtalálható a béke dicsérete, a tolerancia eleme pedig számos szent hagyomány alapját képezi. Így hát nem lehet a vallás minősítésének a kritériuma a szép precedensekre való hivatkozás.

Szeretnék ezért megadni három univerzális kritériumot, melyek segítenek felmérni, hogy az adott vallás mennyire tiszteli a lelkiismereti szabadságot és a béke fenntartását. Először is érdemes megvizsgálni, hogy az adott vallás tiszteletben tartja-e a lelkiismereti szabadságot és normaként ismeri-e el a vallásszabadságot.

Ennek empirikus mértékét képezi az adott közösség tagjának távozását követő reakció. Ennek része lehet egy ima az elvesztett hívőért, a hitevesztett bojkottálásának különböző formája egészen a fizikai fenyegetésig és halálbüntetésig. Másodsorban, meg kell állapítani, hogy az adott vallás struktúrájában szerepel-e a politikai és vallási hatalom szétválasztása. A két hatalom összekapcsolása ugyanis azzal fenyeget, hogy a politikai struktúrát vallási, a vallási struktúrát pedig politikai célok megvalósítására fogják felhasználni. Harmadsorban mérlegelni kell, hogy az adott vallás rendelkezik-e ideológiai potenciállal, vagyis doktrinája tartalmaz-e a közösség életére vonatkozó konkrét, részletes tervet, s annak a társadalmi életben való teljes megvalósítására vonatkozó parancsot. Ebben az esetben ugyanis valós kísértés léphet fel legalábbis a szélsőséges hívek körében –,hogy azok erőszakhoz, sőt, terrorcselekményekhez folyamodjanak. A biztonságukat és szabadságukat tisztelő társadalmak nézőpontjából a fentiek a vallásokat és felekezeteket megkülönböztető valós kritériumok.

europa_4.jpg

Szabadság vagy biztonság?

A szabadság és a biztonság fogalmai Heisenberg lelki alaptéziseként értelmezhetők. Minél inkább a szabadságra koncentrálunk, annál inkább szétmorzsolódik a biztonságunk. Ha azonban a biztonságra koncentrálunk, akkor az a szabadság elmosódásához vezet. Szabadságunk védelméért a biztonságunkkal kell fizetnünk.

Ha megkockáztatjuk a szabadságunk megvédését, akkor az nem létezhet csupán üres fogalomként. Nem elegendő a megkapó szlogen: „Tiltsuk meg, hogy megtiltsuk”. Ebben az esetben mindig a better red than dead logika, a szabadság kapitulációjának logikája győzedelmeskedik.

A társadalmi életben tehát lenniük kell olyan értékeknek, amelyek jelentőséget adnak a szabadságnak és értelmesen létező szabadsággá alakítják azt. Ezen értékek átlépvén a szabadság és biztonság dialektikáját egy közösségnek kiáltanak ki bennünket. Ugyanis minden közösség a szervezetekkel, egyesületekkel, egyezményekkel ellentétben az általuk vallott értékek egységét képviseli. Ezek nem konjunkturális értékek, hanem olyanok, amelyeket készek vagyunk védeni még akkor is, ha az biztonságunkat fenyegeti.

Vajon a láblógatás filozófiáját képviselő Európa vall-e olyan értékeket, amelyekért kész kockáztatni saját biztonságát? A válasz, azt hiszem, negatív előjelű.

Először is, a mai európai kultúrában domináns szerepet játszó posztmodernitás minden értéket relativizál. Másodsorban, az Európára rakódott három kulturális réteg: a Christianitas, a felvilágosodás és a posztmodern egymással konfliktusban állnak és gyengítik egymást. Amennyiben igaz az, hogy a többdimenziós európai identitás törzsét a keresztény kultúra képezi, s hogy ezt az igazságot háromszáz év óta mind a mai napig nem ismerik el vagy harcolnak ellene, akkor ez az orvostudomány szempontjából nézve az autoimmun betegségek példáját képezi, amikor is a szervezet megtámadja önmagát. Pszichiátriai szempontból pedig az identitástudat zavarának példája, DID – dissociative identity disorder , melyben különböző identitások mély konfliktusban vannak egymással. Az identitáshiánnyal küzdő Európának semmit sem kell megvédenie és sehová sem kell eljutnia. Ezért a menekültprobléma Európában nem a menekültek problémája, hanem Európáé.

Post scriptum: létezik-e megoldás a problémára?

Ezt senki sem tudja. Több mint harminc évvel ezelőtt II. János Pál pápa a remény pedagógiáját alkalmazta az Öreg Kontinenssel szemben: „…szeretetteljesen szólok hozzád Vén Európa: Találd meg önmagad! Légy önmagad! Fedezd fel kezdeted. Lehelj életet gyökereidbe… Lelki egységedet más vallások és a szabadság iránt tanúsított teljes légkörében építsd újra… Lehetsz még a civilizáció világítótornya és a világ haladásának motorja”. (Santiago de Compostela 1982. november 9.)

Utóda, Ferenc pápa az Európai Parlamentben már kizárólag pesszimista módon értékelte Európa kondícióját: „Az utóbbi években… nő a polgárok bizalmatlansága a túlságosan távoli intézményekkel szemben, amelyek az egyes nemzetek érzékenységével szöges ellentétben álló, egyenesen káros előírásokat alkotnak. Több oldalról érződik az általános fáradtság jelenléte, Európa egy nagymama, már nem termékeny és nem élénk. A nagy eszményképek, amelyek Európát ihlették látszólag elvesztették vonzerejüket.”

Nem tudom, hogy sikerül-e még feléleszteni a lengyel pápa reményét, vagy Ferenc pápa pesszimizmusa győz majd. Egy viszont bizonyos: a láblógatás korszaka visszavonhatatlanul véget ért.

Fordította: Trojan Tünde

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 47 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Európa válaszút előtt áll?

Szerintem a jelen állás szerint inkább nászút az a válaszút. Talán Merkel és Junkcker vezette nász?

"Mit adtak nekünk a rómaiak?"

Válaszok:
Berecskereki | 2016. május 12. 12:02

Vonzás: Európa
Taszítás: kibombázott otthonok
Csábítás: az európai vezetők hülyesége
Élősködés: embercsempészek, maffiózók, politikusok

Most nem tudok egyetérteni.
Nagyon is elgondolkodtató írás.

Az ATV már tudja a kvóta népszavazás eredményét.
Eddig közel 22 ezer szavazat érkezett, olvasóink 67 százaléka úgy válaszolt, hogy nem vesz részt a voksoláson.
http://www.atv.hu/belfold/20160512-betelepitesi-kvota-itt-van-a-szavazas-eredmenye

Milyen Európa?
6-7 ország rendelkezett gyarmatokkal, a többieknek, Közép-Európának, a skandináv országoknak mi közük van a volt gyarmattartók okozta károkhoz?

;-)
https://www.youtube.com/watch?v=ym3LiPig7NM

A középkorban ki nem folytatott hódító politikát?
Láttad te az Omajjádok vagy a törökök birodalmát?

Mégsem látom, hogy például ellepnék a menekültek
Szaúd-Arábiát, annak ellenére, hogy az Arab-félszigetről olyan hódítás vette kezdetét, ami Irántól egészen a francia határig ért.

Ergo semmi köze nincs a témához annak, hogy mi mit ügyködtünk itt a szláv tengerben a Kárpát-medencén belül.

Horvátok, szerbek, szlovákok, ruszinok...volt dolgunk velük itt bőven.

Érdekes, sokrétű gondolatok. De csak én érzem úgy, hogy a menekültek segítéséről szóló fejezeten kívül nincsenek válaszok a legfontosabb kérdésekre?

1. "Hiszen nem volt nehéz előre meglátni, hogy a család intézményének fél évszázada tartó devalválódása, valamint az erotika minden létező formában való promotálása demográfiai krízist fog előidézni." Nem hiszem, hogy ez ilyen egyszerű, ahogy azt sem, hogy a világ többi részének drámai túlszaporodása azért lenne, mert ott megerősödött a család és diszkrét az erotika. És lássuk be éppen ez a legsúlyosabb kérdés, s éppen ezzel nem foglalkozik a művelt szerző.

Nem lehetséges, hogy éppen az a racionális demográfiai magatartás, amit Európa csinál - visszafogni a szaporodást és kiteljesíteni a megszületett emberek képességeit és lehetőségeit - s az a katasztrófa, amit a világ többi része? S, ha így van, akkor mit kellene és lehetne tenni a katasztrófa megakadályozása érdekében? S akkor hogy állunk a megsegítés parancsával? Ha a túlszaporodásnak nincs határa, a segítségnyújtásnak sincs?

2. És hogyan viszonyuljunk ahhoz a valláshoz, amely nem felel meg a szerző által jó érzékkel felállított három kritériumnak: nem tartja tiszteletben a lelkiismereti szabadságot és nem ismeri el normaként a vallásszabadságot; nem fogadja el a politikai és vallási hatalom szétválasztását; doktrinája a közösség életére vonatkozó konkrét, részletes tervet, s annak a társadalmi életben való teljes megvalósítására vonatkozó parancsot tartalmaz?


A kereszténységnek is választ kellene adnia ezekre a kérdésekre. S a jelenlegi válaszok a folyamatban lévő demográfiai katasztrófáról való hallgatás, a feltétel nélküli és korlátlan segítségnyújtás és a mantraként ismételgetett párbeszéd. Ez nem a láblógatás teológiája? Tévedek, ha úgy gondolom, valamikor voltak a kereszténységnek más válaszai is?

Egyébként az sem igaz, hogy a rabló európai gyarmatosítás miatt tartanak ott egyes országok ahol, és emiatt van a hatalmas életszínvonal különbség, aminek következtében megindultak felénk.
Rabló európai gyarmatosítás valóban volt, csak nem az arab országokban, hanem leginkább az amerikai kontinensen - ugye onnan most nem menekül felénk senki.

Az arab országok elmaradottságát már csak azért sem lehet az európaiak számlájára írni, mert nagy részük egészen a 19. század végéig, 20. század elejéig az Oszmán Birodalom részei voltak, a Közel-Kelettől egészen Észak-Afrika egyes részéig, utána kerültek francia vagy brit, esetleg olasz fennhatóság alá, de ezeket az országokat még csak össze sem lehet hasonlítani a beavatkozás mértékét tekintve az amerikai kontinens gyarmataival.

Ha nagyon erőlködni akarunk, akkor a mostani migránsválsággal egyedül Fekete-Afrikát állíthatjuk párhuzamba, de ez is nagyon erőltetett, a két kontinens közti életszínvonal különbségnek sincs semmi köze a gyarmatosításhoz, enélkül se tartanának sehol.

Az a helyzet, hogy a gyarmatok létezése nélkül is ugyanúgy jönnének ezek az emberek, ez csak egy alibi duma, hogy mert a gonosz európaiak kisemmizték őket, és ezért történik mindez.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés