A szabadság elkényeztetett gyermekeiről

2015. július 14. 12:03

Bencsik Gábor
Mandiner
A szabadság nagyszerű építménye, ahogyan az az elmúlt két évszázadban Európában létrejött, az előző évezredek során kidolgozott erények oszlopain nyugszik. Ha ezek az erények leomlanak, az egész építmény összedől.

Vannak művek, amelyeket érdemes tíz-húszévenként újra olvasni. Az idők múltával, a körülmények változásával tévedéseik kiütköznek ugyan, de az igazságaik új tartalmakat nyernek és új gondolatokat inspirálnak. Ilyen a spanyol filozófus, Ortega y Gasset műve, A tömegek lázadása is.

A tanulmány 1930-ban jelent meg, akkor, amikor Oroszországban már a bolsevizmus, Olaszországban a fasizmus volt hatalmon, Németországban pedig a nemzetiszocializmus elérkezett a hatalom előszobájába. Ortega alapvetően ezekre a társadalmi jelenségekre reflektált, de valójában sokkal többet mondott: a huszadik század megértéséhez adta meg az egyik kulcsot.

Úgy látta, hogy e század elejére a tömegember, akiből hiányzik az önmaga felülmúlására való törekvés, ugyanakkor hiányzik az önnön képességei iránti kétség is; aki alapvetően elégedett önmagával, és megköveteli, hogy olyannak fogadják el, amilyen; aki jogot formál az élet minden tekintetben való élvezetére anélkül, hogy ezért a körülmények által kényszerítettnél nagyobb erőfeszítést volna hajlandó tenni; és aki jogot formál arra is, hogy mindenről véleményt nyilvánítson és véleménye érvényre juttatását kikényszerítse – ez a tömegember fellázadt az évezredes elnyomás alól és megszerezte a hatalmat.

De tévedés azt gondolni – amivel pedig gyakran vádolják –, hogy Ortega arisztokratikus gőggel viseltetett volna a közember iránt. Éppen A tömegek lázadásában fejtette ki a nézeteit a születési arisztokrácia – az ő megfogalmazásában az „elkényeztetett úrfi” – súlyos hibáit illetően. Mindemellett konzervativizmusa sem akadályozta abban, hogy a liberalizmusról – amelyet viszont meghaladandónak tekintett – a legnagyobb elismerés hangján szóljon.

Ortegának egyébként teljesen igaza volt: a 20. század elejére a tömeg valóban fellázadt, és jogait követelte, vagyis inkább dolgokat követelt, amelyet a jogainak tekintett. Ortega jól látta azt is, hogy ez a fellázadt tömeg többé nem óhajtott töprengeni az élet dolgain, nem óhajtott mérlegelni és elemezni, szempontokat ütköztetni, ehelyett a vezetőitől a számára is felfogható, az elméjében már meglévő laposságokkal egybevágó, egymondatos igazságokat várt el. Meg is kapta – a hatalom illúziójával együtt. Így születtek meg a zsarnokság birodalmai: a náci Németország és a Szovjetunió.

Ortega mélységesen aggódott emiatt – teljes joggal, a következmények ismeretesek. Azt azonban nem tudta, hogy a második világháború kataklizmáját követően az országok vezetői a fellázadt tömeg figyelmét milyen sikeresen fordították a javak és élvezetek fogyasztása felé. A fogyasztást illetően a tömeg megkapott mindent, amire csak vágyik (ez merőben új jelenség), cserébe visszahúzódott a közügyekbe való közvetlen beleszólástól, az actio directától, amelyet pedig olyan szívesen alkalmazott a fasizmus és a bolsevizmus idején. Ebben a tekintetben tehát visszaállt az a korábbi állapot, hogy a tömeg számára csupán az elitek által felkínált politikai alternatívák közötti választás marad, maguknak az alternatíváknak a kimunkálásában azonban nem vesz részt.

Mint említettük, noha Ortega már 1930-ban arról írt, hogy a liberalizmus meghaladandó, mégis nagy tisztelettel szólt róla. Így írt: „A múltnak megvan a maga igaza. Ha nem adjuk meg neki, jön és követeli, és követeli ott is, ahol nincs igaza. A liberalizmusnak is megvolt a maga igazsága, és ezt meg kell adnunk a számára, per saecula saeculorum. De nem volt az övé a teljes igazság, és ahol tévedett, ott el kell vetnünk. Európának meg kell őriznie a maga esszenciális liberalizmusát. Ez a liberalizmus felülmúlásának a feltétele”.

Nem tudta, nem tudhatta, hogy ez a felülmúlás az egész huszadik században nem következik be, sőt, közel egy évszázad múlva éppen a liberalizmus lesz az, amely a tömegtől átveszi „a szabadság felelőtlen gyermeke” szerepét, ide értve még az actio directa, a közügyekbe való közvetlen beavatkozás módszerét is.

Pedig a liberalizmus eredetileg maga volt az actio indirecta. Ortega így írt: „A liberalizmus az a politikai jogelv, mely szerint a közhatalom, noha mindenható, mérsékli magát, és még tulajdon kárára is gondoskodik arról, hogy az államban, melyet kormányoz, teret engedjen azoknak, akik nem hozzá, vagyis az erősebbhez, a többséghez hasonlóan gondolkodnak és éreznek. A liberalizmus – helyes, ha erről megemlékezünk – a legmagasabb rendű nagylelkűség: az a jogelv, hogy a többség a kisebbségnek teret hagy”.

Értsük meg jól Ortega szavait: a liberalizmus nem a kisebbség szabadsága, jogérvényesítése, hanem a többség belátása, teret engedése. Mert végül is a többségnek joga van többségnek lenni – ez valójában nem is joga, hanem kötelessége.

A modern liberalizmus éppen e kötelesség ellen lázadt fel, zászlaján a szabadság jelszavával. Csakhogy – ez megint Ortega gondolatmenete – a szabadság nem a természettől való jog, hanem ellenkezőleg, a külső körülményektől évezredes munkával kicsikart lehetőség. A szabadság nagyszerű építménye, ahogyan az az elmúlt két évszázadban Európában létrejött, az előző évezredek során kidolgozott erények oszlopain nyugszik.

Ha ezek az erények leomlanak, az egész építmény összedől.

„Az új világ, mely az új embert születésétől fogva körülveszi, semmiféle korlátot nem emel az ember elé, hanem, éppen ellenkezőleg, táplálja a kívánságait, amelyek elvben akár a végtelenségig növekedhetnek.” E szavakat Ortega a fellázadt tömegemberről írta, de tökéletesen illenek az új lázadókra, „a szabadság elkényeztetett gyermekeire” is.

„Ez a probléma: Európa morál nélkül maradt” – foglalta össze Ortega Y Gasset 1930-ban, és még mindig igaza van. Földrészünket immár száz éve lázadók tartják hatalmukban. Gyógyíthatatlan optimistának kell lenni ahhoz, hogy még mindig hinni tudjunk e lázadók feletti győzelemben.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 18 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Úgy van,Bencsik úr. Mindig akadnak majd kevesek, akik a tömeg nagy érdekeit okosan meghatározzák,jól megmondják,és meg is győzi azt,hogy az egyén szabadságai milyen veszélyesek e fantasztikusan csodás nagy tömegre,amely könnyen előfodulhat,hogy aztán oda is dobja az egyén szabadságát az imádott nagy megmondó lábaihoz,miután az állami hatalom csúcsára emelte.
Ezek a kevesek a piszkosul veszélyesek, mert nem is vitás,hogy a tömeg az európai keresztény társadalom szervezési folyamat történelemben egyedülálló értékét dobja félre: a hatalom morális igazolásának,igazoltságának igényét.

Amit Ortega természetszerűen nem láthatott:
Az ő liberalizmusa hallatlanul erős bázison, ill. e mércéhez viszonyítva jött létre és működött.
A keresztény Európa - több vonatkozásban képmutató - de a valóságot meghatározó morális és etikai parancsaira.
Az a bizonyos bázis mára több rombolás után oda jutott, hogyv fiatalok milliói úgy nőnek fel, érik el a felnőttkort, hogy nem ismerik az emberiség életét jelentő parancsolatokat.
Amelyeket, ha megszegnek, tüzet raknak a fejükre.
Hozzátartozóik fejére, fiaik, leányaik, de miket beszélek:
az LMBTQ-emberekére: nem.

Mostanra a szabadság egyenlő lett a választás szabadságával - a plázák termékei közt.
Mostanra a tömegember a legkönnyebben manipulálható konzumidióta lett.
A világ dolgaiból csak az akciós termékek és a celeb hírek érdeklik. Nekik készülnek a - cseppet sem elgondolkodtató - hollywoodi filmek százai, ezrei.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés