LMP: Áder hibázott, nem az ellenzék

2015. január 14. 18:56
Az LMP-s Szél Bernadett szerint örömteli, hogy a köztársasági elnök is elítéli a napelemeket sújtó termékdíjat, abban viszont téved az államfő, hogy ez minden parlamenti párt közös felelőssége volna.

Szél Bernadett szerint a törvényt megszavazó kormánytöbbség és a jogszabályt „elolvasás nélkül aláíró” köztársasági elnök hibázott az ügyben. Áder János a parlamenti frakciók vezetőinek szerdán küldött levelében azt írta: a napelemekre kivetett környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatban hibázott a kormány, az Országgyűlés, az ellenzéki pártok, a környezetvédelemért felelős ombudsman és a köztársasági elnök is. Az LMP visszautasítja a levélben foglalt állítást, amely igyekszik szétteríteni a felelősséget.

Az LMP ugyanis nem szavazta meg a napelemadót is tartalmazó törvényjavaslatot, sőt saját javaslatot nyújtott be, amely eltörölné ezt a közterhet, jelezte az ellenzéki politikus. Hozzátette: Áder János azzal teheti jóvá a beismert hibát, ha eléri a kormánypárti képviselőknél, hogy a fideszes többség fogadja el az LMP napelemadót eltörlő kezdeményezését. Emellett arra kérjük az államfőt, hogy forduljon egyenesen az Alkotmánybírósághoz, tehát éljen az alkotmányos vétó intézményével minden olyan esetben, amikor a természetvédelem már elért szintjéből vesz vissza a kétharmados többség, írta közleményében Szél Bernadett.

A hét végén több ellenzéki párt is tiltakozott amiatt, hogy egy tavaly elfogadott törvénymódosítás szerint környezetvédelmi termékdíjat kell fizetni a napelemek után. A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség a honlapján tette közzé, hogy 2015. január 1-étől minden napelem után kilónként 114 forint környezetvédelmi termékdíjat kell fizetni. V. Németh Zsolt, a földművelésügyi tárca környezetügyért is felelős államtitkára úgy vélekedett: nem gyakorol jelentős hatást a magyar iparra és gazdaságra a napelemekre kivetett környezetvédelmi termékdíj.

Összesen 22 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Egy törvényt előzetesen egyeztetni kell épp az ilyen hibák kiszűrésére. Nem lehetett komoly szakmai konzultáció, ha ennyire magasan állapították meg a termékdíjat a napelemekre. Nem a KE-nek kellett volna kiszúrnia, hanem már sokkal hamarabb! (minisztérium, OGY Bizottság, képviselők, akik elolvassák és megszavazzák a szöveget...) A saláták átka épp az, hogy a teljes szöveget végig kell rágni, mert az egyik paragrafus A, amíg a másik B, a harmadik meg C törvényt módosítja.

Ezuttal az lmp reszerol (de csak az o reszukrol) jogos a boges, ok tenyleg szoltak. De masok nem, ugyhogy az o kritikajuk jogos.

Az Unió a hulladékká váló termékre ír elő hasznosítást. Ez megvalósítható termékdíjjal, akkor ebből fogják fedezni, de úgy is, hogy a gyártókat kötelezik arra, hogy alakítsanak hasznosítást-koordináló szervezetet, ami majd megoldja a feladatot. Az állam ekkor nem szed díjat, hanem csak ellenőriz.

Csak egyszer ülne bent a magyar parlamentben az egész banda, a,ikor meg kell tárgyalni az ügyeket!
Ha a képviselők felkészültek és főleg normálisak lennének, nem lenne szükség erre a baromi hercehurcára, egyeztetés-mániára, meg a fékekre, stb.
Gondolom, a Parlamentem kívül mennek az "egyeztetések" azért.

Beépíti a koordinálók által meghatározott költségeket, azaz ez is áremelkedéssel jár..

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés