Kérdeztünk

„Eltorzult a drogszakma” – Drogcsata Magyarországon III.

2012. február 22. 12:01

Két év alatt, tavaly októberre végre elkészült az új Nemzeti Drogstratégia, amely a szakma jelentős részének egyet nem értése ellenére hamarosan a kormány elé kerül. Hogy milyen megoldást kínál a konkrétumokat alig tartalmazó szöveg a fiatalok körében egyre inkább elterjedt szerhasználatra, illetve a katasztrofális helyzetben lévő ellátórendszer problémáira, Victorné Erdős Esztert, a Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetségének alelnökét, a stratégia egyik íróját, illetve férjét, Victor Istvánt kérdeztük.

Kik azok, akik a drogfogyasztásban inkább érintetté válnak; melyek azok a körülmények, amelyek erre hajlamosítanak?

Victorné Erdős Eszter: A drogfogyasztás nem társadalmi osztályonként alakul ki, ez inkább az élethez való viszonytól függ. Azok a fiatalok nyúlnak inkább drogokhoz, akiknek nincsenek céljaik az életben, nincs jövőképük, ambícióik, vagy nem tudnak megküzdeni a problémáikkal. Ők általában nem kapták meg azt a mentálhigiénés nevelést, felkészítést gyermekkorukban, ami képessé tenné őket például a szerelmi bánat, a tanulmányi kudarc feldolgozására. Jellemző, hogy szüleik nem fordítottak rájuk elég figyelmet vagy pedig súlyosan traumatizált volt a család. Mindezek hatására olyan sebezhető személyiség alakulhat ki, aki nem tud nemet mondani a drog csábítására. Nem azt mondom, hogy jól szituált családban, illetve gondos nevelés után nem jöhet drogfüggőség, de ott nem annyira jellemző.

Hogyan nyújthat segítséget egy kormányzati stratégia a szülőknek, pedagógusoknak, nevelőknek, hogy ilyen szempontból is a lehető legkörültekintőbben foglalkozzanak a gyerekekkel?

V. E. E.: Európában Magyarország az egyetlen, ahol nem tanítanak erkölcstant az iskolákban. Úgy nőnek fel generációk, hogy senki nem beszélget velük arról, hogy miért élünk a világban – semmilyen útmutatót nem kapnak az élethez. Ahol a szülők sok munkájuk mellett nem tudnak elég figyelmet fordítani gyerekeikre, ott ez nagyon nagy gond.

Konkrétan a stratégia nem nyújt nekik segítséget, az majd az azon alapuló cselekvési terv feladata lesz. Abban bízunk, hogy ha az elkészül, olyan akciókat indít el, amelyek felépítenek egy mentálhigiénés szövetet a társadalomban. Ez segíthetne a gyerekeknek megtalálni azt, hogy miként tudnak boldogan, értelmesen élni, hogy tudják leküzdeni kurdarcaikat, hogyan érhetik el céljaikat. Ez a háló azoknak a felnőtteknek is segíthetne, akiknek problémáik vannak. Eszerint inkább nevezhetnénk ezt a szöveget mentálhigiénés stratégiának, mint drogstratégiának. Szerintem annak, hogy „drogstratégia” nincs semmi értelme: az ugyanis, hogy megvonjuk valakitől a drogot, nem oldja meg a gondokat. A drogfüggőség valaminek a következménye, az egy tünet, amely magától megszűnik, ha a beteg kiutat talál gondjaiból.

Miért kellett új stratégia?

V. E. E.: Ez nem az én döntésem volt, ezt nem tőlem kellene megkérdezni. Más kérdés, hogy úgy gondolom: helyes, hogy van új stratégia. Én egyike voltam azoknak, akik az előző drogstratégia kapcsán erőteljesen jeleztük: az nem jó.

Miért nem volt jó az előző stratégia?

V. E. E.: Az egy nagyon sikamlós szöveg; minden és mindennek az ellenkezője benne van, tehát nem számon kérhető. Olyan mint a delphoi jósda, ahol bármi megtörténhet. A fő baj az előző dokumentummal az volt, hogy a drogfogyasztó szemüvegén át láttatta a drogproblémát, holott a stratégia nem a drogfogyasztóért van, hanem a társadalomért. Hangsúlyosan megjelentek benne azok a törekvések, amelyek a drogfogyasztás zavartalanságát kívánták segíteni. Én 1977 óta drogosokat segítek, de úgy gondolom, hogy a drogosokon kívül is van élet. Ez olyan, mint amikor a tüdőgyógyász beteszi az aktív TBC-s beteget a még nem fertőzött páciensek közé. A tüdőgyógyász is szereti betegeit, de nem gondolja azt, hogy jó, ha mindenki TBC-s. Én ugyanígy nem gondolom azt, hogy azért kellene harcolnunk, hogy mindenki minél többet tudjon drogozni, de ha mégis azt teszi, akkor kapjon segítséget drogkarrierje minden szintjén.

Van olyan híres fővárosi, alacsony küszöbű szervezet, ahol tavaly 1200 kliensből egyetlen egyet továbbítottak leszoktató kezelésre. A többi esetben a szervezet úgy gondolta, hogy elegendő, ha a függő kap tiszta fecskendőt, vagy óvszert, és nem érezték úgy, hogy annak a srácnak vagy lánynak más segítségre is szüksége lenne. Ezeknek a szervezeteknek meg kellene kérdezniük, hogy miben tudnak a drogosnak segíteni, fel kellene ajánlani a pszichológiai, jogi, szociális segítséget.

De amíg maga a drogos nem mutat együttműködési hajlandóságot, addig nem tudnak neki segíteni, jól gondolom?

V. E. E.: Ez nagyon jól hangzik, de egyáltalán nem igaz. Aki már függő, az mind nagyon nyomorult. Magányosak, tele vannak megoldhatatlannak tűnő problémákkal. Ők nagy hálával fogadják a legkisebb emberi jóságot is. Nemcsak az nyomaszthatja őket, hogy nincs hol aludniuk, vagy hogy félnek dílerük verésétől, hanem gyötri őket a bűntudat, a szégyenérzet is.

Másrészt rengeteg vizsgálat igazolta, hogy a kényszergyógykezelések is sikeresek, ha együtt érző, elkötelezett személyzet végzi, jó program alapján. A mi drogterápiás otthonunkba (Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon – a szerk.) szinte senki nem önként jön. Persze papíron önként jön, mivel ő választja, de valójában az motiválja, hogy 40-50 rendőrségi ügye van és tudja, ha most nem jön be, akkor lecsukják. Vagy azért, mert nincs lakáskulcsa és hűvös van így januárban. Vagy olyan sokkal tartozik, hogy attól fél, megölik. Aztán eltelik néhány hét, és a függő rájön arra, hogy ez élete nagy lehetősége. Mint tudjuk, a motiváció építhető, a motivációs technikákban pedig élen van az elfogadás és a szeretet.

A stratégia a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság (KKB) átalakítását is tervezi. Milyen jellegű változásokról van szó? Mi ennek célja?

V. E. E.: Ez nem az én asztalom. Én egy drogstratégiai bizottsági tag vagyok, külső szakértő, semmi közöm a kormányhoz, vagy a minisztériumokhoz, ezekhez az átalakításokhoz. Ez nem tartozik a stratégiához.

Victor István: Valóban benne van a stratégiában a KKB átalakítása, méghozzá azzal a céllal, hogy a civil szervezeteknek sokkal szélesebb körű részvételt biztosítson azáltal, hogy azokat kiveszi a tárcák közti egyeztetés színteréből. A civil szervezetek, a pszichiátriai szakmák, a szülők, önkormányzatok, iskolák véleménye így sokkal nagyobb súlyt kaphat majd.

V. E. E.: Tényleg, tényleg benne van, már régen volt... Arról van szó, hogy a drogstratégia nem csak a drogszakmáé, mivel a probléma érinti a szülőket, a pedagógusokat, és rengeteg más területet is, akik ki vannak zárva ebből. Az volt a cél, hogy a kör kibővüljön, hogy mások is elmondhassák véleményüket.

Milyen rendszeren keresztül valósul majd meg a fokozott véleménynyilvánítási lehetőség?

V. E. E.: Ezt nem tudom.

Victor István: A stratégiában azt olvasni, hogy KKB mellett egy szélesebb társadalmi egyeztetésre alkalmas színtér is megnyílik majd.

Tehát ennél konkrétabban nem fogalmazódott meg?

V. E. E.: A cél fogalmazódott meg. Eleve a stratégia is úgy készült, hogy először megkérdeztük Magyarországot, mit szeretne. Regionálisan csináltunk három nagy konferenciát, ahová megpróbáltuk meghívni az összes érintett szakma képviselőit, akik kapcsolatban állnak a humán világgal: pedagógusok, családsegítők, pszichológusok, pszichiáterek, kórházak, satöbbi. Akkor mi azt mondtuk, hogy nincs anyagunk, de beszéljük meg, mik a problémák a terepen. Workshop-szerűen dolgoztunk, aztán ez alapján hónapokon keresztül írtuk a stratégiát. Ezután szakmai szempontok szerint megnéztük a külföldi példákat is, és ezeket figyelembe vettük a munkaanyagban. Ezt követően szakmák szerint – egészségügyi, oktatási, rendőrségi – tartottunk fórumokat, ahol a már alakuló anyagról beszélgettünk. Több száz javaslat érkezett, amelyeket a bizottság beépített a szövegbe. Legvégül a drogszakmai ernyőszervezetek véleményezhették a tervezetet.

Mi az a Társadalmi Drogmegelőzési Konzultációs Rendszer?

 
V. E. E.: Az mi?
 
Victor István: Ez így benne van a stratégiában?
 
Igen.
 
V. E. E.: Akkor biztos azért van a stratégiában, mert még nem jött létre.
 
Igen, valószínűleg ezért van a célkitűzések között. A szöveg szerint ez lenne „a társadalmi párbeszéd megújításának rendszere”.
 
V. E. E.: Igen, ez gondolom arról szól, hogy fontos legyen egy ilyen a társadalomban, hogy legyen konzultáció, párbeszéd a társadalom szereplői között. Gondolom.
 
A konkrétabb gyakorlati megvalósulás érdekelne.
 
V. E. E.: A stratégiában nincsenek gyakorlati megvalósítási tervek, az majd a cselekvési terv feladata lesz.
 
Bocsánat, azt gondoltam, van koncepció a nevek mögött.
 
V. E. E.: Tízen írtuk az anyagot, mindenki azt a részt, ami a saját szakterülete. A kész egységeket mindenki elolvasta, és esetleg megvitattuk azokat. Ezt a részt biztos nem én írtam, de amikor elolvastam, valószínűleg egyetértettem vele.
 
Hogy látja, milyen volt az anyag fogadtatása?
 
V. E. E.: Sajnos egyáltalán nem volt jó a fogadtatás. Ennek egyrészt kommunikációs probléma is az oka, másrészt a drogszakma közkatonái elhiszik azt, amit sugallnak nekik a megmondóemberek, vagyis hogy az előző stratégiát az összes szakmai szervezet elfogadta és támogatta. Ez a támogatottság valójában sohasem létezett: mivel én is tagja vagyok ezeknek a szervezeteknek tudom, hogy a tagokkal nem egyeztettek, kizárólag az elnök fogadta el és írta alá az egyetértést. Ezenkívül kizártnak tartom, hogy a drogszakma közkatonái elolvasták az előző stratégia terjengős 82 oldalát, amely egyébként tele van idegen szavakkal. Én is nehezen rágtam át magam rajta, és nem olvastam volna el, ha nem lettem volna a parlament Kábítószerügyi Eseti Bizottságának tagja, vagyis nem lett volna kötelességem. Biztos vagyok benne, hogy ha valaki át is futotta, nem gondolkodott el rajta. Szerintem egyébként szándékosan volt ilyen a szöveg.
 
Hogy érti, hogy szándékosan? Mi lehetett volna az alkotók szándéka azzal, hogy érthetetlenre fogalmaznak egy szöveget?
 
V. E. E.: Nem tudom, de ha valaki úgy ír egy társadalmi szöveget, hogy az tele van idegen szavakkal, szakzsargonnal – amit még nekem is szótáraznom kell, aki nagyon régóta dolgozom és tanítok ezen a területen –, akkor az nekem furcsa.
 
Magyarországon valahogy eltorzult a drogszakma és az elmúlt évtizedekben azt sugallták bizonyos szakmainak nevezett szervezetek, hogy az a drogszakember, aki támogatja a drogfogyasztást. Például néhány éve, a Kendermag Egyesület – melynek Sárosi Péter is tagja volt – azt hangoztatta, hogy a drog dekriminalizációjáért küzd, miközben valójában legalizációsak a törekvéseik. Magyarországon létezik a dekriminalizálás: büntetés helyett elterelés. Ez a dekriminalizálás; hogy választhatja valaki a büntetés helyett a kezelést. A Kendermag Egyesület által támogatott Btk.-módosítási javaslat szerintem végül azért vérzett el, mert én az államfőtől kezdve mindenkinek elküldtem bekottázva. Ők a halálos adag százszorosát akarták csekély mennyiségűnek nyilváníttatni.
 
Aztán az is egy torzulás, hogy Magyarországon egyetlen addiktológiai képzés van, a hallgatók pedig sokáig kizárólag Pécsváradra mehettek gyakorlatra. Holott az egyetemnek is haszon lenne, ha a fiatalok más helyekről is tapasztalatokat hozhatnának. Azóta én kiharcoltam, hogy hozzánk is jöhessenek hallgatók, de továbbra is tartom: az lenne a kívánatos, hogy az összes drogterápiás otthonba részt vegyen ebben.
 
Másrészt Magyarországon a szociális struktúrák normatíva centrikusak, és nem kliens centrikusak, megélhetési intézményekké váltak. Nem az számít, hogy a gyerekeknek, klienseknek jó legyen, hanem hogy hatékonyan le tudják írni normatíva-igénylésüket.
Aztán a drogszakmában nem lehet beszélni a marihuána-fogyasztás ártalmairól sem, pedig az egyáltalán nem könnyűdrog.
 
Hogy érti, hogy nem lehet erről beszélni?
 
V. E. E.: Például a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet (NDI) előző igazgatója, Topolánszky Ákos lehülyézett engem, amikor kimondtam, hogy vannak marihuána-függők, mert ő úgy gondolta, hogy könnyűdrogtól nem lehet függővé válni. Eltelt tíz év, és most már látjuk, hogy a marihuána bizonyos esetekben sokkal súlyosabb problémákat okozhat, mint a heroin. Ennek ellenére még mindig vannak emberek, akik arról beszélnek, hogy a heroin a nagy rém, és a füvesek nem jelentenek problémát.
 
Magyarországon nem néznek szembe a problémával, és azt tartják megoldásnak, hogy mindenki azt csinál, amit akar. Ezzel az a baj, hogy az ország is tönkremegy, és azok az egyének is belepusztulnak, akik azt csinálhatnak, amit akarnak.
 
Kanyarodjunk vissza a stratégiához. A szöveg nem tartalmaz összegeket, de még nagyságrendeket sem. Egyáltalán nincsenek összegekre, mértékekre vonatkozó előirányzatok?
 
V. E. E.: Én nem vagyok kormánytag, ehhez nem értek.
 
De a stratégia megalkotásában részt vett.
 
V. E. E.: De nem a számok kalkulálásában, az a pénzügyminiszter dolga.
 
Sokan kifogásolták, hogy az új stratégiában nincsenek számok.
 
V. E. E.: Miért, az előző stratégiában voltak? Abban sem voltak számok.
 
Victor István: Abban azért voltak célkitűzések, ágyszámok és százalékok. Ez a stratégia próbálja szigorúan venni a stratégia fogalmát és úgy gondolja, hogy a pénzügyi tervet az akciótervhez kapcsolódóan kell kidolgozniuk a tárcáknak.
 
Akkor talán így történhetett, hogy a stratégiában rengeteg célt felsoroltak fontossági, sürgősségi rangsor nélkül. Nem lenne mégis célszerűbb rangsorolni legalább most, amikor a kormányzat próbálja visszavenni kiadásait?
 
V. E. E.: A koncepció az volt, hogy ha ezt megszavazza a parlament, akkor ez alapján készülhetne a cselekvési terv, és ha nem is zsarolni, de ezzel lehetne motiválni a kormányt: megszavaztátok, hogy kell, akkor most be is kell árazni.
 
Ön szerint melyek lennének az elsődlegesen megoldásra váró problémák?
 
V. E. E.: Erre azt mondom, mint a terápiás modellünkre. Mi a terápiában nemcsak a minimálfeltételeket adjuk a klienseknek – mint az addiktológiai osztályok –, hanem például csináltatunk nekik személyigazolványt, adókártyát ha kell; elkísérjük őket a tárgyalásokra és támogatjuk őket; családkonzultációt szervezünk, születésnapjukon tortát csináltatunk. Ezek nincsenek beárazva, de én azt gondolom, hogy vagy holisztikusan segítünk egy drogosnak – és akkor felépül – vagy sehogy. A drogstratégiában sincs olyan, hogy prioritási rangsor, az egész szövetet kell megerősíteni. Persze tudom, hogy most válság van, meg kicseszett velünk a pénzügyi világ, és nyilván ilyenkor otthon is zsíros kenyérre vált az ember, de akkor is holisztikusan kell. Akkor holisztikusan kell zsíros kenyeret enni.
 
A stratégia sok átalakítást, új szolgálatok kiépítését, új programokat, új koncepciók kidolgozását tervezi, miközben a kormányzat a már meglévő és működő rendszerből, illetve a civil szervezetektől elveszi a pénzt. Nem lenne szerencsésebb az új helyett a jelenlegi struktúra támogatása, esetleg kisebb átalakításokkal?
 
V. E. E.: Nem a Drogstratégia Bizottság vonta meg a támogatást a civilektől.
 
Ezt nem is mondtam.
 
V. E. E.: A Drogstratégiai Bizottság olyan emberekből áll, mint én, és nem mi vettük el a pénzt.
 
Victor István: Azt gondolom, sőt tudni vélem, hogy az új Nemzeti Drogstratégiában semmi új nincs. Itt hangsúlyeltolódások vannak, az egészség, közösség, felépülés kap nagyobb szerepet, de ez tulajdonképpen benne volt a korábbi anyagban is. Ilyen értelemben az új dokumentum a korábbi folytatása, de legalábbis használja azt, él vele. A különbség annyi, hogy az egy betegközpontú stratégia volt, míg ez egy társadalomközpontú stratégia akar lenni. Ugyanúgy támogatja az alacsony küszöbű szolgálatokat, mint a korábbi anyag, csak más hangsúllyal.
 
V. E. E.: Mi két alacsony küszöbű pályázatot nyújtottunk be és egyik sem nyert. Nincs hatalmam a számok felett.
 
Miért van szükség új szolgálatokra, programokra? A jelenlegi rendszer nem elég hatékony?
 
V. E. E.: Nem működik elég hatékonyan. Feladattágításról van szó, a helyi kezdeményezések erősítéséről, a társadalmi részvétel szélesítéséről. Szemléletcseréről. Úgy gondoljuk, hogy az eddigi ellátók nem töltötték be funkciójukat elég hatékonyan. A drogosok az addiktológiai osztályokról szerzik be a drogokat, ezek az osztályok, illetve az ellátók nem úgy működnek, ahogy kellene. Ezek nagyon veszélyes dolgok, mert így a betegek gyógyuláshoz való jogai sérülnek. Ez nem csak pénzkérdés. Másrészt úgy gondoljuk, hogy szükség lenne egy erőteljesebb támogatásra, így az iskolákban mentálhigiénés szakemberek munkájára, akik észreveszik, ha egy gyereknél gond van. Ha több segítő szakember lenne az iskolákban, akkor kevesebb ellátásra lenne szükség.
 
A stratégia ugyanakkor szűk határidőket is szab: a gyermekellátás kiépítésére egy évet ad. Ez mennyire reális?
 
Hát ha elfogadják a drogstratégiát, akkor ez nagyon jó lenne, ugyanis változik a drogfogyasztási szcéna. Amíg tíz évvel ezelőtt junkie-k drogoztak, addig ma gyerekek teszik ezt.
 
Mire van szükség a gyermekellátás kiépítéséhez? Pénzre, szakemberre, a hozzáállás megváltozására?
 
V. E. E.: Mindenre. Nincs ma Magyarországon olyan ellátóhely, amit jó szívvel ajánlhatnék, ahová én odavinném a saját gyerekemet – miközben hemzsegnek a kiskorú drogfogyasztók. Ezen a területen egyébként jogszabály-módosításokra is szükség lenne.
 
Hogy áll a szöveg a dizájnerdrogokhoz? Külön kezeli azokat?
 
V. E. E.: A stratégia nem kezeli külön a drogok fajtáit, annak nem ez a célja. A stratégia inkább egy szemléleti keretbe helyezi az egész drogfogyasztást. A stratégia szerint az, hogy ki milyen drogot használ, legfeljebb kezelési szempontból fontos. Ez a dokumentum inkább arról beszél, Magyarország hogyan tudja úgy megváltoztatni a gondolkodását, hogy kevesebben legyenek rákényszerítve arra, hogy drogokhoz nyúljanak. Ehhez a gyerekkori mentálhigiénés ellátást kell megváltoztatni, az iskolai hozzáállást, a családokat kell támogatni, ahol a szülők nem tudnak a gyerekekkel foglalkozni.
 
Mikor kerül a parlament elé a stratégia?
 
V. E. E.: Nem tudom. Biztos van ennek egy menetrendje, de én nem vagyok kormánytag.
 
Akik a stratégiát készítették, a cselekvési terv kidolgozásában is részt vesznek majd?
 
V. E. E.: Hát én remélem, hogy be leszek vonva, de ez nem az én döntésem. Ha hívnak, örömmel megyek, mert ez is egy misszió – minket egyébként is úgy hívnak, hogy misszió, mivel egyházi szervezet vagyunk. A misszió nemcsak arról szól, hogy drogosoknak segítünk, hanem hogy a drogosok, és mi munkatársak a társadalomnak is segítünk. Ne csak mindig kapni akarjunk, hanem van feladatunk, küldetésünk is.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/33259

Ajánljuk még a témában