Kell-e múzeumi negyed Budapestre?

Finta József Kossuth-díjas építész, Szemerey Samu építészmérnök és Rényi András, az ELTE Művészettörténeti Intézetének igazgatója beszélgetett csütörtök este a Szépművészeti Múzeumban a Budapestre tervezett múzeumi negyedről.

A Fidesz tavaly ősszel bemutatott Budapest-programjában bukkant fel a múzeumi negyed terve, amely a befuccsolt kormányzati negyed helyére épülhetne fel, a Nyugati pályaudvarhoz csatlakozó rozsdazóna helyén és a sínek fölött. A program „Építészet, városépítés fejlesztések, turizmus” című fejezete hét oldalban foglalja össze az ötleteket: miután „a Nyugati pályaudvar eleve kikívánkozik az Eiffel-csarnokból”, utóbbi átalakítható kulturális célokra, a Ferdinánd híd magántőke bevonásával kiváltható lenne alagúttal, a lefedett sínek felett pedig zöldsáv kapcsolhatná össze az új múzeumi negyedet a Szépművészeti Múzeum (Hősök tere) zónájával - írja a hg-hu.

„Politikai, gazdasági és kulturális verseny folyik a világban” - kezdte egy evidenciával Finta József, aki szerint egy-egy nagyvárosnak fontos hellyé kell kinőnie magát, ha versenyben akar maradni. De hogyan válhat fontos hellyé Budapest? Az építész úgy véli: már nem válhatunk politikai, gazdasági központtá, egyetlen esélyünk a kultúra. Kelet-Európa, Közép-Európa is keresi a helyét a változó világban. Budapestnek megvannak a földrajzi adottságai, hogy Közép-Európa centruma legyen, hiszen Bécs ebben a térségben túl nyugatra fekszik, Prága a német határhoz túl közel található (és jóval kisebb Budapestnél), Varsó pedig északon, egy nagyméretű ország közepén terül el. Ezekhez képest Budapest centrális elhelyezkedéssel rendelkezik.

„Budapestet először is ki kell seperni” - kezdte a teendők felsorolását Finta. „A Duna szerepét vissza kell adni, meg kell oldani a panel lakótelepek helyzetét, megoldást kell találni a város testét szétvágó pályaudvarokra is.” Finta szerint a Nyugati pályaudvar egy urbanisztikai kérdőjel. Az építész álmai szerint egy, az Eiffel-csarnoktól a Városligetig terjedő, az Andrássy út léptékéhez mérhető zöld sugárutat kellene kiépíteni, erre merőlegesen pedig össze kell kötni a Duna partját az Újlipótvároson és a Terézváros szlömösödő részén keresztül a Keleti pályaudvar környékével. Finta József emlékeztet: a Westenddel és annak tetőkertjével ezt a fejlesztést akarták megalapozni. A Nyugati sínjei fölé és az elhanyagolt vasúti területek helyén építészeti múzeumot, új néprajzi múzeumot, kortárs kiállítást, gyermek- és ifjúsági vizuális kulturális centrumot és Európa-házat építene Finta.

Szemerey Samu vitába szállt Finta Józseffel: szerinte szét kellene szálazni a Budapest fejlesztéséről szóló terveket. A terézvárosi gettósodás felszámolása fontos lépés, de végig kell gondolni, szükség van-e a múzeumi negyedre. Bár az ezredforduló éveiben a kulturális fejlesztéseket világszerte a gazdaság új hajtóerejének gondolták, Szeremey szerint ez a felfogás a válság éveiben megbukott. A fiatal építész a mindennapi, megélhető kultúra, a kulturált városkép, utcakép fontosságát emelte ki, szemben egy elszeparált múzeumi negyed gondolatával. „A koncentráció helyett a különböző intézmények és a hozzájuk kapcsolódó vállalkozások városbéli szétszórtsága a jobb megoldás.” Szemerey elismeri: a pályaudvarokhoz közeli területek mindenhol nagy lehetőségeket rejtenek, de kérdés, hogy kereskedelmi vagy kulturális központokat építenek-e rajtuk.

Rényi András művészettörténész sem ért egyet a koncentráció gondolatával. „Szerencsésebb kultúrákban nem alakul ki koncentráció. A berlini Museuminsel például a német nemzeti gondolattal együtt jött létre, a Német Birodalom önreprezentációjának szimbolikus kulturális tere volt. Londonban vagy Párizsban viszont ez a gondolat fel sem merült, ott a városban szétszórtan találhatóak meg a múzeumok.” Rényi pozitív példaként hozta fel a bécsi Museumsquartiert, ahol folyamatosan események zajlanak, ezzel egy kikerülhetetlen, erősen kortársi szellemű hely jött létre. A művészettörténész szerint elavult gondolkodásmód az, hogy egy elszigetelt múzeumnegyeddel reprezentáljuk magunkat a nagyvilág előtt. Szemerey Samu a Museumsquartierre reflektálva hozzátette: az MQ múzeumaiba a körülöttük látható pezsgés ellenére nem mennek be túl sokan, és fontosabb lenne a hétköznapi, kulturált tereinket megbecsülni. Erre hozta fel példának a Liszt Ferenc tér környékét, ahol a design-t, az életmódot, a kortárs kultúrát megélhetővé teszik.

A felvetésekre reagáló Finta József szerint a Nyugati környéke hallatlanul értékes terület, ami zöld zónaként Budapest élettereit gazdagítaná. „Ez a város gyönyörű adottságokkal bír, de számos negyed lepusztult. Túl kishitűek vagyunk adottságainkat illetően.” Finta negatív példának tartja a Váci úti irodanegyed kialakítását. „Élet nélküli, zárt világ jött létre az út mentén.” Rényi András is megerősítette: a múzeumoknak szervesen kell kapcsolódnia a mindennapi élethez. Szemerey Samu hangsúlyozta: Bécs a közterei fejlesztésével tudott nagyon előrelépni, és nekünk is a városi tér szervezett újrafelfedezésére kellene törekednünk. „A Westend nem elősegítette, hanem elszívta a környék lehetőségeit” - kritizálta Szemerey Finta József korábbi alkotását. „Nem hiszek a modernista városban, de hiszek a kultúra szerepében. A kultúra ne vakfolt legyen a város térképén.”

Finta József szerint Budapestnek az elmúlt húsz évben nem volt álma. Az építész nem értett egyet Bojár Iván Andrással, aki szerint külföldi sztárépítészek extravagáns épületeivel kerülhetne fel Budapest a világ térképére. „Egy frászt!” - mondta Finta. Finta zárszóként megvédte a Westendet: „A helyszín azelőtt egy sötét, veszélyes hely volt, ahol nem volt érdemes egyedül mászkálni. A Westend elindította a környék fejlődését” - hangsúlyozta Finta.

A vitához hozzászóló György Péter szerint Finta felvetéseiről neki Konrád György Városalapítója jutott eszébe. „Felülről megnézzük a várost, teleszórjuk tengelyekkel?” - kérdezte az esztéta. „Nyilvános vitára van szükség, nem pedig merengésekre egy szobában.” György Péter szerint a város egy nyitott, szerződéses rendszer, ahol mindenkinek joga van megszólalni. „Nem értelmiségi kiváltság a városról való gondolkodás, nyílt vitákra van szükség” - hangsúlyozta az esztéta a beszélgetés végén.