A zsidó lányok gyönyörűek, a Krasznahorkai meg egy marha

Ha komolyan vesszük a Nobelt, akkor joggal várjuk el, hogy olyan Nobel-díjasaink legyenek, akik szeretnek magyar Nobel-díjasok lenni.

Szeptember 5-én Tatabánya ad otthont az In Memoriam William Blake című különleges tárlatnak, amely a Vértes Agora galériájában várja a látogatókat. A kiállítás a világhírű angol költő, festő és grafikus, William Blake szellemi örökségét idézi meg.
A tárlatot Kammerloth-Kováts László állította össze, megnyitó beszédet Cs. Tóth János művészeti író mondta, míg Dömötör László költő irodalmi közreműködésével Blake művészi világát idézte fel a közönség előtt.
A kiállításon számos neves alkotó munkáit láthatják az érdeklődők, köztük két kiemelkedő művészét is: Decsi Ilona Munkácsy-díjas festő és grafikusművész, valamint Kéri Imre festő, grafikusművész és érdemes művész alkotásait.
Műveik a hazai kortárs képzőművészet meghatározó darabjai, amelyek méltóképpen illeszkednek a Blake-i szellemiséget megidéző válogatásba.
A bemutatott művészek névsora igen gazdag, többek között Adorján Ildikó, Ardey Edina, Ásztai Csaba, Baranyai (B) András, Csernátony Lukács László, Ghyczy György, Lévai Ádám, Molnár Imre, Pittmann Zsófi, Sinkó István és Szamódy Zsolt Olaf munkái is helyet kaptak a tárlaton.
A In Memoriam William Blake kiállítás szeptember 5-én délután 5 órakor nyílik meg Tatabányán, a Vértes Agorájában (Szent Borbála tér 1.), és egészen 2025. október 10-ig látogatható.
A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak, hogy közösen idézzék fel William Blake művészi és szellemi örökségét.