Magyar Péter bejelentette a semmit – továbbra sem tudja bizonyítani, hogy nem ő írta alá az Ukrajna felfegyverzését támogató dokumentumot

2025. március 13. 13:16

Nagy leleplezést ígért a Tisza Párt elnöke, de bizonyítékok felmutatása helyett csupán vádaskodott és magyarázkodott.

2025. március 13. 13:16

„Rendkívüli strasbourgi sajtótájékoztató a Fidesz újabb csalásáról” – ezzel a szöveggel osztotta meg Facebookján azt az élő videót Magyar Péter, amelyben a Tisza Párt elnöke strasbourgi sajtótájékoztatóján magyarázkodott a legutóbbi botránya kapcsán.

Ahogy arról korábban írtunk

a Bennfentes megtalálta azokat a digitális nyomokat, amelyek bizonyítják, hogy Magyar Péter előterjesztőként szerepelt azon a brüsszeli javaslaton, amely további pénzekkel támogatta volna Ukrajnát a fegyveres konfliktus folytatásához.

Mint azt korábban írtuk

a Tisza Párt vezére először mindent tagadott, majd azt állította, tévedésből került oda a neve. Később odáig ment, hogy valaki odahamisította a nevét.

Ezt is ajánljuk a témában

Csütörtöki élő sajtótájékoztatóján pedig arról beszélt, hogy a magyar kormánypártok intézhették el az állítólagos hamisítást. Mikor pedig a magyar közmédia arról kérdezte, milyen bizonyítékai vannak erre, a Tisza elnöke azt mondta, az EP-ben dolgozhatnak Fideszhez hű emberek. De Magyar Péter egy ennél is „szilárdabb” magyarázattal is előállt. Állítása szerint ugyanis Dömötör Csaba fideszes EP-képviselő például tekergette a nyakát a plenáris ülésen. Márpedig Magyar úgy gondolja, ha nem a Fidesz intézte volna az állítólagos hamisítást, akkor mindez nem történt volna meg. Magyar Péter minderre alapozva azt mondta: „elég kerek a történet”.

A javaslat súlyosan csorbítaná Magyarország érdekeit és veszélyeztetné a magyar családok megélhetését

Dömötör Csaba egy korábbi Facebook-posztjában rámutatott, a háborúpárti állásfoglalás, amelyen Magyar Péter neve is szerepelt, tartalma közvetlenül érinti Magyarországot is, hiszen kimondja, hogy 

még több fegyvert kell küldeni a hadszíntérre, és minden tagállam biztosítsa a saját GDP-jének 0,25 százalékát erre a célra”. 

Ez Magyarország esetében legalább 200 milliárd forintot jelentene. Emellett egy „többmilliárdos” új alap létrehozását is kezdeményezték az EU költségvetésében a háború finanszírozására.

Ezt is ajánljuk a témában

Dömötör Csaba azt is kiemelte, hogy a dokumentum 

elítéli Magyarországot a múlt heti vétója miatt, és ezzel összefüggésben a jövőben korlátoznák a tagállamok mozgásterét a katonai kérdésekben”. 

Az egyik javaslat szerint a jövőben az EU-ban a katonai döntések meghozatalához nem lenne szükség egyhangúságra, hanem minősített többséggel szavaznának róla.

Az EP-képviselő szerint „a brüsszeli nagykoalíció tehát további háborút akar, és hosszú távon is erre akar berendezkedni. Ennek rendelné alá az európai gazdaságot, így a magyar családok megélhetését is.” Szerinte ehhez adták a nevüket a baloldali EP-képviselők, Manfred Weber és, hiába próbálja tagadni, de Magyar Péter is.

Weber: Ukrajna pártján kell állnia Magyar Péternek ahhoz, hogy csatlakozhasson az Európai Néppárthoz

Magyar Péterék egyébként bizonyíthatták volna, hogy elutasítják a háborúpárti javaslatot, csak annyit kellett volna tenniük, hogy a szerdai szavazáson nemmel szavaznak – azonban egyáltalán nem szavaztak.

Ez azzal lehet összefüggésben, hogy 

a háborúpárti javaslatot megszavazó Manfred Weber, aki az Európai Néppárt elnöke, már tavaly nyíltan azt hangoztatta: Ukrajna pártján kell állnia Magyar Péternek ahhoz, hogy csatlakozhasson az Európai Néppárthoz.

Ezt is ajánljuk a témában

Könnyen lehet tehát, hogy a Tisza pártcsaládja, a Néppárt egyszerűen nem engedi, hogy ellene szavazzon a háborúpárti javaslatoknak.

Nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP

Magyar Péter sajtótájékoztatóját itt nézheti vissza:


 

Összesen 212 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robert69
2025. március 13. 22:28
Még az is gerincesebb lett volna ha azt mondja, igen én írtam alá, mint ez a szerencsétlen színjáték az EU parlamentben. Csapnivaló amatőr társulat, valószínűleg BiGErvin oszkár utas szín - ész ad neki tanácsokat. így aztán az előadás is olyan amilyen.
ptrfarkas43
2025. március 13. 21:49
Nos nem mindegy, hogy a néppárt hamisít vagy mp hazudik, hisz egy csapat.
Welszibard
2025. március 13. 20:13 Szerkesztve
Nem írta alá, de nem is szavazott NEM-mel, ugyanakkor Manfred Weber és a korrupt Ursula megköveteli, hogy velük egyező legyen a Peter The Man "Bennfentes" official véleménye. Össze-vissza sumákol. Vagy IGEN, vagy NEM - valljon színt férfi módra! A Tisza propagandagépezetét az EP pénzeli, a magyar választóktól egyelőre csak egy kis teherautóra futja a támogatóktól. Még mindig nem számolt el a választóknak a NER Mészáros Banknál szerzett bennfentes 100 millióval! Zsírleszívatás, helikopteres magánutak - akkor lehet propagandázni! Ha a formál logika szerint értelmezzük, hogy Peter The Man háborúellenes = azaz Weber és Ursula, Tusk ellenes, (ami ugye nem stimmel) akkor ha hatalomra kerülne, őt is szankcionálná az EU? (Ez sem stimmel). Még világosabban: ha egyezik az álláspontja az ukrajnai fegyverkezés NEM támogatásában Orbán Viktorral, akkor mit játssza az eszét? Peter of Tinder & LiveJasmin ordítozva, vagdalkozva védi a keresztény erkölcsöt.
jostothu
2025. március 13. 19:55
Ez egy igazi undoritó eltaposni való tetü.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!