Időközi választás: a sátoraljaújhelyi politikusok most nem egymás családtagjaival foglalkoznak

2024. december 18. 14:28

A zempléni kisvárosban a fideszes jelöltnek két független ellenfele lesz, a Tisza Párt itt sem méretteti meg magát.

2024. december 18. 14:28
null
Almási B. Csaba
Almási B. Csaba

Amíg a december elsejei, Szentesen megtartott időközi önkormányzati választás kisebbfajta meglepetéssel zárult, hiszen a kormánypárti jelölt hatalmas fölénnyel nyert az ellenzéki polgármester által is támogatott politikus ellen, addig a sátoraljaújhelyi voksoláson, a 4. választókerületben borítékolható a sima fideszes győzelem.

Ezt is ajánljuk a témában

A zempléni városban december 22-én járulhatnak az urnákhoz az itt élők, miután lemondott a mandátumáról a fideszes Dankó Dénes. A kormánypárti politikus, aki korábban alpolgármester volt, azért távozik a kisváros önkormányzatából, mert

megválasztották a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye közgyűlésébe is, és a két tisztség összeférhetetlen.

Dankó június 9-én kiválóan szerepelt, a szavazatok 56,87 százalékát kapta meg. Második lett a Tánc-Ért Kulturális és Sport Egyesület indulója, Szappanos István Sándor (20,14 százalék), míg a három ellenzéki párt (DK, MSZP, Párbeszéd) közös jelöltje, Róth József mindössze 14,83 százalékot ért el. Ott volt még a szavazólapon a mi hazánkos Lonscsák János is, és nagyjából hozta az elvárhatót (8,16 százalék).

A Fidesz-KDNP politikusai mind a nyolc egyéni választókerületben nyertek fél évvel ezelőtt – egyébként ugyanez volt a helyzet a megelőző négy önkormányzati választáson is –, ami előre vetíti a jövő hétvégi sikerüket is.

Ebben szerepet játszik az is, hogy a településen az ellenzéki pártok totálisan szétestek.

A Momentum, a Jobbik, valamint az LMP gyakorlatilag nem is létezik, ezért ezeknek a pártoknak a logói nem is szerepeltek az ellenzéki politikusok nevei mellett júniusban. Ennél azonban érdekesebb, hogy milyen alakulat a Tánc-Ért Kulturális és Sport Egyesület, amelynek a jelöltjei jobban szerepeltek júniusban, mint a balliberális erők.

Ez egy új civil szervezet, Schweitzer Tamás Zsolt tánctanár gründolta, aki az előző ciklusban még a kormánypárti frakció tagja volt, de ki kellett lépnie onnan, miután a magánéleti botrányaira fény derült. Ezért a városban sokan úgy gondolják, valójában az volt a szándéka a szervezet létrehozásával, hogy gyengítse a Fideszt. Ez az elképzelése nem jött be, egyedül Schweitzer került be az önkormányzatba, listáról; a kiugrott politikus egyébként elindult a polgármester-választáson is, de a kormánypárti Szamosvölgyi Péter csaknem 29 százalékponttal, tehát nagyon megverte.

A decemberi időközi választáson azonban nem indul a Tánc-Ért, nagy valószínűséggel azért, mert rosszul élte meg a szervezet, hogy júniusban vereséget szenvedtek, de az óbaloldali koalíció sem, gyaníthatóan hasonló okokból. Független jelöltből viszont lesz kettő.

Egyikük Gánóczi Gábor televíziós és filmes operatőr-vágó, ő új politikusnak számít,

eddig nem vett részt a helyi közéletben. Schweitzer egyébként őt támogatja, mondván, „fiatal, lendületes és tenni akaró, nem megalkuvó, beletörődő, hanem előre vivő, olyan, akit nem köt gúzsba a pártpolitika, szabad akarata van”.

Másikuk Szabó János, ő az előző ciklusban szocialista képviselőként ült benn a képviselő-testületben, s júniusban is indult a balliberálisok színeiben egy másik körzetben, de csúnyán alulmaradt. Azóta összeveszett a párttársaival, ki is lépett az MSZP-ből, most újra próbálkozik.

A Fidesz-KDNP Zelina Zoltánnét állítja ringbe – mondta el a Mandinernek Palicz István, a helyi csoport elnöke. A képviselő szerint az itt született, igazi lokálpatriótának számító óvodapedagógus az elődje programját szeretné megvalósítani, ha megválasztják.

Palicz István szerint a mostani választási előkészület – a városban sok a plakát, emellett a Facebookon is megy az agitálás –

sokkal nyugodtabb, mint a júniusi voksolás előtti volt, akkor eléggé eldurvult a kampány.

A kormánypárti politikus úgy véli, ebben a Tánc-Ért csapata járt az élen, ők nem ritkán riválisaik családtagjait is a szájukra vették, aminek feljelentés lett a vége és Schweitzer Tamást el is ítélték rágalmazás miatt.

A fideszes képviselő egyébként biztos a jelöltjük győzelmében, hiszen – mint fogalmazott –, a Fidesz-KDNP ebben a városban már bizonyított az elmúlt évtizedekben, Zelináné is mindent megtett és a jövőben is megtesz a siker érdekében.

Nyitóképünk illusztráció: a drónnal készült képen a június 4-én átadott sátoraljaújhelyi Nemzeti Összetartozás Hídja látható, MTI/Czeglédi Zsolt

 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gullwing
2024. december 18. 15:47
Na mi van tiszaszarosak, nem mertek a nép az istenadta elé kiállni? Szar férgek.
llnnhegyi
2024. december 18. 15:30 Szerkesztve
2024 december 22. -n Sátoraljaújhelyen időközi önkormányzati képviselő választás! Ismét egy 100% pontosságú közvéleménykutatás. Libbcsikommcsi elemzők! Munka van! Nem irogatunk összevissza MP javára! Török Gábor,Nagy Attila Tibor...stb.. ATV HVG Népszava Telex Magyar Hange,444 újságírói terepre!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!