Úgy tűnik, még egy darabig velünk marad az esős idő
Még ne tegyük el az esőkabátokat, gumicsizmákat.
Háromfélre vészjelzést is kiadtak a pénteki napra.
Nyitókép: Julian Finney/Getty Images
A HungaroMet jelentése szerint az ország egész területére sárga riasztást adtak ki a zivatarveszély miatt. A figyelmeztetés szerint bár meleg idő várható, helyenként heves esőzésekre is számítani kell. Pénteken a fátyolfelhők mellett helyenként erőteljesebb gomolyfelhők is kialakulhatnak, amelyek záporokat és zivatarokat hozhatnak. Az északnyugatira, nyugatira forduló szél helyenként megélénkül, zivatarok idején pedig átmenetileg megerősödik.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között alakul, késő estére pedig 18-26 fok közé hűl a levegő.
A HungaroMet háromféle elsőfokú veszélyjelzést adott ki. Az első a zivatarok kialakulása miatt az ország egész területére vonatkozik. Kezdetben inkább csak a Dunántúlon, később azonban a keleti országrészben is várhatók zivatarok, amelyeket 60-75 km/órás széllökések, 10-20 mm intenzív csapadék, a Dunántúlon pedig 25-40 mm felhőszakadás és jégeső kísérhet.
A második figyelmeztetés a magas középhőmérséklet miatt az ország felére érvényes. A legtöbb helyen 25 fok körüli, kisebb körzetekben pedig 27 fok körüli napi középhőmérséklet várható. A Dunántúl nyugati és északi részein, valamint az Északi-középhegységben 25 fok alatt maradhat a hőmérséklet.
A harmadik figyelmeztetés az aktuális és néhány órán belül bekövetkező veszélyjelzéseket tartalmazza, amelyeket szintén zivatarok indokolnak.
Az érintett területeken jégeső is eshet, és az erős szél károkat okozhat.
***