Gyurcsány: Most nincsenek miniszterelnöki ambícióim

2024. július 16. 22:28

A Demokratikus Koalíció elnöke leszögezte: pokolian szereti csinálni, amit csinál.

2024. július 16. 22:28

Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Gyurcsány Ferenc már rögtön úgy kezdett neki a nagyinterjúnak, hogy pártja számára igen fontos tanulság az, hogy hittek abban, hogy a teljesítmény delegitimálja a gyurcsányozós magatartást. „Az egyik tanulság, amit mi levontunk – jól vagy rosszul –, hogy egy frászt.” Dobrev Klára szereplését azonban jónak gondolja, és szerinte azért ő volt az arca a pártnak, mert a választóknak a valódi jelöltet szerették volna megmutatni. „Ez a szerep befejeződött, nincs semmilyen jelöltsége, a normál alaphelyzet áll elő: a párt elnöke vezeti a pártot.”

Gyurcsány megígérte, hogy a mostani „küzdelmes szakaszban” aktívabban és célravezetőbben vesz részt a DK életében.

A volt miniszterelnök arról is beszélt, hogy a sajtó jelentős része rosszabb állapotban van, mint a DK, mert nem mindenkiről lehet pontosan tudni, hogy micsoda. Egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy „ha önök kiteszik, hogy kik a támogatóik, akkor legitim, ha titkolják, akkor nem legitim”, így a DK-nak állítása szerint nincs saját médiuma, ahogy a Nyugati Fény nevű oldallal sincs kapcsolatuk. És bár Gyurcsányt nem zavarja, hogy van olyan szerkesztőség vagy főszerkesztő, aki az ő álláspontjukat képviseli, ő maga a főszerkesztővel az utóbbi egy évben nem találkozott, sőt nem is nézi, hogy mi jelenik meg az oldalon.

Ezt is ajánljuk a témában

Amikor a Telex munkatársa a DK és a Fidesz sajtófelfogásának hasonlóságaira hívta fel a figyelmet, a politikus úgy reagált, hogy a DK-t a Fidesszel, Gyurcsányt Orbánnal nem lehet egy lapon említeni, mert ő „egy tisztességes, de messze nem tökéletes alkotmányos demokrata”, Orbán pedig „egy autoriter politikai gazember”.

Engem bántsanak akkor, ha butaságot csinálok. Csak azért, mert Gyurcsány vagyok, ne, csak azért, mert politikus vagyok, ne.”

Gyurcsánynak az a legnagyobb baja a „magát függetlennek mondó” sajtóval, hogy a különböző médiaorgánumok politikai szerepet vállalnak. Úgy fogalmazott, hogy ha egy lap „leplezetlen az egyik pártot támogatja, és leplezetlen a másikat öli, akkor ők (azaz a DK) felveszik a kesztyűt”. Gyurcsány elmondta, bárhova szívesen elmegy interjúra, ahol vádak helyett kérdezik.

Gyurcsány úgy véli, hogy ma már ebből sokan sportot űznek, a magyar közélet pedig „rendkívül fertőzött”. Szerinte nem kifejezetten arra volna szükség, hogy a sajtó ellenőrizze a pártokat, de „nem lehet náci szöveget írni, a másik emberi méltóságát sérteni” – amivel egyértelműen a 444.hu sokat vitatott véleménycikkére célzott, ami után a portál „politikai ellenféllé” vált. Szerinte a magazin régóta azon van, hogy a karakterért meggyilkolják, a pártról pedig rendszeresen hazudnak. 

De közben azt éreztem, hogy ezek a csávók politikai értelemben meg akarnak ölni” 

– tette hozzá.

Ezt is ajánljuk a témában

A magyar sajtó ma nem hazudik kevesebbet, mint a politika világa, a magyar sajtó minősége nem jobb, mint a sokat szidott ellenzéki pártok”

– jegyezte meg a DK elnöke. 

Hogy a június 9-i választás, valamint a mindössze 8 százalék után, amit a DK az MSZP-vel és a Párbeszéddel összefogva ért el, eszébe jutott-e, hogy távoznia kellene, azt felelte: „a felelősségvállalás, az nem a lemondás szinonimája”. Majd úgy folytatta, hogy „a felelősségvállalás szembenézés, hogy követtél-e el hibát, volt-e olyan tévedésed, amelyet most a szemedre kell hányni.”  

Azt kell ilyenkor megnézni, hogy a vezető távozása után rosszabb lesz a helyzet, vagy segíti ezzel a közösséget” 

– fejezte be a gondolatsort.

Gyurcsány azt mondta, hogy a szövetségesnek számító ellenzékkel baráti a párt viszonya, Karácsony Gergellyel pedig mindketten azt gondolják, hogy a kormány az igazi ellenség, mert árt az országnak. Szerinte az „az ellenzéki politikai tömörülés vagy annak vezetője, amelyik úgy gondolja, hogy ezt a politikai irányzatot, amit mi képviselünk, ki tudja iktatni, és egyszerre tudja legyőzni Orbánt is, az meg fog bukni”. De szerinte még Magyar Péter sem tudja egyesíteni az Orbánnal szemben álló ellenzéket.

Az egykori miniszterelnök sokakat felelősnek tart az elmúlt évek kudarcaiért. 2018-ért az LMP akkori társelnökeit, Szél Bernadettet és Hadházy Ákost hibáztatja. Mint elmondta az interjú alatt: „itt mindig ott volt a kétharmad megszüntetésének az esélye, és egyikben sem Gyurcsány játszotta a főszerepet. A sok hazugság egyike, hogy miattam van a sok kétharmad.”

Magyarországnak nem Gyurcsány-problémája van, hanem Orbán-problémája

A DK elnöke úgy véli, hogy legalább annyian állnak Orbán mellett, mint a miniszterelnökkel szemben, ezért „ha az ellenzéki nem érti meg, hogy nincs más útja, mint a teljes körű, jóhiszemű, bizalmi együttműködés, akkor bajban vagyunk”. A DK első emberének Magyar Péterről is megvan a véleménye, és elhiszi, hogy a Tisza szavazói jóhiszeműen cselekednek, de ennek a következménye az önpusztítás lehet.

Mindenki azt hiszi, hogy jól cselekszik, de a végeredmény a nemzeti közösség létezésének veszélyeztetése”

– tette hozzá Gyurcsány.

Ezt is ajánljuk a témában

Hogy meddig folytatná még aktívan, arra Gyurcsány Ferenc úgy válaszolt: sokszor felmerült, hogy abbahagyja, de pokolian szereti csinálni, amit csinál, nem kell olyan kompromisszumot kötnie, amiben nem hisz. Mint elmondta, „most nincsenek miniszterelnöki ambícióim”. Emellett arra is kitért, hogy Orbán Viktor is „biztos meg van győződve arról, hogy jót akar”, de „higgyék el, hogy Gyurcsány is jót akar”.

Én szerintem pokolian jól szolgálom a hazámat ezzel a közösséggel, pokolian jó hazafiak vagyunk”

A volt miniszterelnök a politizálást a demokráciában „alkotmányos önértéknek” tartja. 2026-ról viszont úgy nyilatkozott, hogy ha az lesz a szavazói akarat, hogy Magyar Péter legyen a miniszterelnök-jelölt, akkor a DK „hosszan le fog ülni”, és dönt. Szerinte a Tisza alelnöke „eddig nem bizonyította alkalmasságát, ez még rá vár.”

A teljes beszélgetés alább hallgatható-nézhető végig:

 

Összesen 174 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
moricka13-3
2024. július 24. 12:10
Arról nem is szólva, hogy a magyarok abszolút többségének soha nem volt, de nem is lesz olyan ambíciója, hogy Gyurcsányból még egyszer az életben bármi is lehessen a politikai közéletben.
rocktoberi-2
2024. július 20. 08:22
A gyakran emlegetett pokol azt jelenti, hogy sejti a végállomást ahova majd kerül.
rocktoberi-2
2024. július 20. 08:19
“Hogy meddig folytatná még aktívan, arra Gyurcsány Ferenc úgy válaszolt: sokszor felmerült, hogy abbahagyja, de pokolian szereti csinálni, amit csinál, nem kell olyan kompromisszumot kötnie, amiben nem hisz.“ Lefordítom. Iszik mint az állat és addig folytatja amíg bírja a mája.
sciohyper
2024. július 19. 09:28
"„most nincsenek miniszterelnöki ambícióim”. Ó, de kár!!! de nem is lesz rá módod, hogy az légy, még ha akarnád is, ez teljesen biztos!!! "Én szerintem pokolian jól szolgálom a hazámat ezzel a közösséggel, pokolian jó hazafiak vagyunk” IGEN!!! A kulcsszó, a POKOLI!!! Te mocskos haza- és nemzetáruló, hazug, tolvaj, korrupt, adó és áfacsaló, border line-os, hugyosgatyás szemkilövető csótány!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!