A lexikális ismeretek elhagyása az oktatásban kecsegtetőnek ható tévút

Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Meglehetősen közhelyes és számtalan felületen előkerülő gondolat, hogy a 21. századi diákok már egész más környezetben szocializálódnak, mint szüleik, illetve nagyszüleik generációja, sőt maguk a mai diákok is egészen mások. Mindebből következik számos probléma (figyelemzavar, szocializációs problémák, diszfunkciók stb.), amelyekkel szintén nagy terjedelemben foglalkozik mind a kutatói és tanári szakma, mind pedig a közélet. A progresszív elképzelések az említett problémák megoldásaként csodaszerként tekintenek a digitális oktatásra, illetve a lexikális ismeretek elhagyására,

Ezzel szemben jelen írásunkban egy olyan „offline”, „analóg” praktikumot járunk körbe, amely a legkorszerűbb pedagógiai elvárásoknak is megfelel, ugyanakkor kiválóan alkalmas a hagyományos nevelési elvek érvényesítésére is. Éppen ezért a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen újonnan induló Nemeskürty István Tanárképző Karon is kiemelt teret kívánunk biztosítani neki, hogy a később itt végző hallgatók is alkalmazhassák saját tanári pályájuk során.

A terepen

Esztergomban a Fő téren (Széchenyi téren) egy kávé mellett ülünk tanár kollégámmal. Beszélgetés közben arra leszünk figyelmesek, hogy az osztályunkból egy térképvázlatot bújó diákcsapat éppen elhalad mellettünk (ránk sem hederítve), miközben a következő a beszélgetésfoszlányt halljuk: „Az kell, hogy legyen a Vak Bottyán háza.” A következő elhaladó csoport élénken vitatkozik arról, hogy miért nem találják Vitéz János, a nagy tudású humanista esztergomi érsek szobrát. A harmadik csapat nem érti, hogy a vármegyeháza miért nem a Fő téren van és így tovább.

a történelem iránt átlagosan érdeklődő osztály a „hús-vér” valóságban folytat történelmi nyomkeresést, és közben észrevétlenül is megismerkedik számtalan történelmi érdekességgel.

Tantermi és digitális keretek

Ettől függetlenül természetesen nem megkerülhetők a tantermi oktatás keretei. Igazán strukturált, jól felépített és komplex tudást tanórai keretek között lehet megszerezni. Ez az a közeg, amely rá tudja szoktatni a tanulókat a rendszeres munkára, felkészülésre, pontosságra. Ugyanakkor kétségtelenül igaz, hogy

azaz a tanórán feldolgozott tartalom magjai esetükben hullanak igazán termékeny talajra. Ez még akkor is igaz, ha a tanóra során különböző interaktív módszereket használnak. Természetesen a négy fal között használható digitális eszközök is hatalmas lehetőségeket rejtenek magukban, ám ezeknek egyre inkább látjuk az árnyoldalait (gondolva itt például Anna Lembke stanfordi pszichiáter professzor által közreadott Dopaminkorszak című könyvében leírtakra), így tehát – anélkül, hogy az elkerülhetetlen digitalizáció elől a homokba dugnánk a fejünket – érdemes kereteket szabni ennek a megoldásnak is.

Autentikus tudás, nemzeti identitás és jelenségalapú megközelítés

Fontos volna, hogy az egész oktatási rendszer és a tanárképzés is elmozduljon ebbe az irányba. Jelentős lépés lehet a szeptembertől induló Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program, amely mintát nyújthat ezekre a módszerekre. A terepmunka úgy ad maradandó élményt a diákok számára, hogy közben mentes marad a digitális eszközök sokasodó negatív hatásaitól. A szakmai tartalom mellett pedig közösségi téren is óriási fejlődést eredményezhet, ráadásul számtalan a tanórai logikai kompetenciákon kívüli területet is fejleszthet (mint többek között a tájékozódás). A terepen végzett bármilyen tevékenység legnagyobb erénye az autentikus tudás biztosítása: mindaddig, amíg tantermi keretek között tanulunk valamiről,

Amikor bármilyen természettudományos vagy történelmi témával a terepen, kézzelfoghatóan, érzékelhetően találkozik a tanuló, sokkal inkább érzékelheti annak relevanciáját, valóságát, ezt nevezzük autentikus tudásnak. Ez ráadásul a konkrét tananyagtartalom mellett a legtöbb esetben a nemzeti identitás megélésében, elmélyítésében is igen hatékony módszerként szolgál. Mindemellett pedig egy adott probléma a maga komplexitásában áll a kézzel fogható valóságban a diákok előtt, nem veszi tekintetbe a bizonyos fokig mesterséges tantárgyi határokat. 

Így adja magát, hogy jelenségalapú megközelítéssel, a probléma tantárgyakon és tudományterületi határokon átívelő összefüggéseit járjuk körül, ami a diszciplináris keretek között szerzett tudáshoz képest sokkal stabilabb és maradandóbb lesz a diákok gondolkodásában. Valahogy úgy, mint amikor az egymás mellett függőlegesen rakott téglaoszlopok között kötést hozunk létre.

Mindez ráadásul csak az intellektuális, gondolkodási oldala a dolognak.

Nemcsak az autentikus tudás és a jelenségalapú megközelítés biztosítja a hatékonyságát, hanem a közösségi élmények is. Egy jól megtervezett, izgalmas terepfeladat megoldása során barátságok, kapcsolatok szövődhetnek, ami még inkább élményszerűvé teszi a tevékenységet, nem mellékesen pedig segíti a megszerzett tudás hosszú távú megmaradását. 

Navigare necesse est

A leírtakat összegezve Cnaeus Pompeius Magnus, a híres római hadvezér és triumvir örökbecsű szállóigéjét fogalmazhatjuk meg: „Hajózni márpedig szükséges”. Azaz minden adminisztratív vagy szervezési (akár anyagi) akadály ellenére minél inkább el kell mozdulni a gyakorlati, terepi oktatás irányába. Erre nyújt jó példát az idén immár országos szintű Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program, továbbá a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, a Nemeskürty István Tanárképző Karon 2025 szeptemberében induló új, gyakorlatorientált tanárképzésnek is ez az egyik origója. Célunk, hogy olyan leendő tanárokat neveljen képzésünk,

Mindezek nyomán pedig maguk is tovább tudják adni ezt a szemléletet saját tanítványaiknak.