Nyitókép forrása: Kadarkai Endre Youtube-oldala
„Sok mindent elárult Liluról az is, hogy részt vett Pressman legutolsó vacsoráján is, ahol a nagykövet úr már nem is rejtette véka alá a céljait sem, hiszen a meghívottakat prominens szövetségeseinek és szószólóknak nevezte a posztjában.
A műsorvezető, influenszer azonban itt nem állt meg, nagyon felbátorodott. A napokban Kadarkai Endre vendége volt a Szavakon túl című műsorban, ahol a következőket mondta:
»Ha most idejönne a TV2 ötvenmilliárddal-csilliárddal, és mondjuk, az lenne, hogy egyébként az RTL-nél én csak kevés műsort vagy lehetőséget kapok, akkor sem mennék el. Ilyen értelemben egy rossz tárgyalási pozícióban vagyok, mert nagyon büszke vagyok a csatornámra, az RTL-re, illetve arra, hogy független. És tudják azt, hogy nem vagyok elcsábítható. (…) Őszintén, én nagyon bírom azt, hogyha csinálok egy műsort, előtte Erős Antónia meg Szellő István vagy Balázs köszönnek el. (…) Ha előttem egy olyan híradó köszönne el, ahol atomháborúval fenyegetik és hazudják megvezetik meg az országot, és különben teljesen etikátlan tévézés és híradózás folyik, nem érezném jól magam.«
Az Orbán-gyűlölő influenszer ezzel az interjúval végérvényesen beárazta magát. RTL mint független tévé, megmosolyogtató. Az pedig viccnek is rossz, hogy etikátlannak nevezi burkoltan a TV2 hírműsorát, az RTL erősen részrehajló, kormányellenes híradóját etalonként említi.
Ennyit Liluról, a függetlenségről és az etikáról.”
***