Hollandia
ÉLŐ
Franciaország

Konok Péter: Magyarországon felszívódott minden, amit baloldalinak titulálhatunk (VIDEÓ)

2024. június 11. 08:07

Schiffer András szerint „ez most egy tabula rasa. Ebből megszülethet valami”.

2024. június 11. 08:07
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, volt kormányfő

Nyitókép: Ladóczki balázs / Magyar Nemzet

„Magyarország választott, és sokak szerint rég volt ennyire izgalmas a választás” – vezette fel hétfő este az ATV-ben az Öt című műsort Vogyerák Anikó műsorvezető. A négy vendég Konok Péter történész, Schiffer András ügyvéd, Ceglédi Zoltán politikai elemző és Hont András újságíró volt.

A jelenlévők egyetértettek abban, hogy az egyértelmű győztes a Fidesz.

Ceglédi Zoltán megjegyezte, hogy ugyanakkor az ellenzéki versenyben a Tisza Párt állhatott fel a dobogóra. Ehhez rögtön hozzáfűzte Hont András publicista, hogy „akkor gyorsan csapjuk hozzá ehhez a Mi Hazánkat is, amit már többször, több helyen is leírtak. Számtalan kutatásban a bejutási küszöb alatt szerepelt. 

Ehhez képest 300 ezer szavazatot begyűjtve biztosan került az EP-be”.

Nagyot bukott az „óbaloldal”

Konok Péter az elhangzottakhoz hozzáfűzte, hogy nem gondolta, hogy ekkorát bukik az „óbaloldal, neoliberális nem is tudom micsoda”. (...) Az szerintem örvendetes hír, hogy ezek tönkrementek. A DK az megmaradt, annak pedig örülök, hogy az MSZP el fog tűnni a balfenéken. De abban még egy picit reménykedek, hogy ők valahogy összekovácsolódhatnak” – fogalmazott Konok.

A történész ezután felhívta arra a figyelmet, hogy Magyarországon jelenleg van most egy hiátus. „Lényegében felszámolódott bármi, amit baloldalinak titulálhatunk vagy, ami magát is annak titulálta. Ez most egy olyan űr, amiben lehet most valami” – szögezte.

Schiffer András szerint ennek örüljünk, mert „ez most egy tabula rasa. Megszülethet valami”.
 

Ezt is ajánljuk a témában

A vonatkozó részletet a beszélgetés első perceiben láthatják:

***

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-95
2024. június 21. 14:01
🍓 ️ ­­­É­­­r­­t­é­­­k­­e­l­d­­­ ­­a­­ ­­­s­z­­e­x­i­­ ­­p­u­­­n­c­­­i­­­m­a­­­t­ 👉 𝐖­𝐖­­­𝐖­­.­­­𝐗­­𝟏­­­𝟖­­.­𝐅­­𝐔­𝐍
Dixtroy
2024. június 11. 16:51
"Konok Péter történész" Ezen mindig felnevetek. Pont annyira történész, mint Havas tanár úr. Foxi maxi szaxi faxni.
molnarat
2024. június 11. 14:11
Nem igen világos, hogy Konok Péter örül az MSZP aláhullásának, vagy még reménykedik abban, hogy összekovácsolódnak. A kettő valahogy kizárja egymást. Egyébként baloldalinak ott az ISZOMM. Szanyi már régen mondja, hogy ezek nem baloldaliak. Akkor meg mit is sirat Konok?
lendvaiildiko
2024. június 11. 12:20
Még visszasírjuk Fletót, Dobrevát és csapatát! A DK MAGYAR PÉTERREL és CSAPATÁVAL összevetve igazán úri elvtársak és úri elvtársnők! Dobreva kb. azt hajtotta volna végre, amit ígért, € bevezetés, svájci indexálás, USE (európai egyesült államok). Tudjuk mire lett volna képes az árnyékkormány, Vadai, Gréczy elvti. A választáskor tudtam: no ezekre véletlenül sem szavaznék, Isten elleni vétek lenne. DE IMMÁROM NEM LENNE IDEJE AZ ÚJBALOLDAL 7 uniós képviselőinek a bemutatkozása, a 10 fővárosi közgyűlésbe delegált párttagok bemutatása, miért nem készülnek interjúk a tiaszpárt elnökével (ki az egyáltalán?) kik a központi bizottságuk tagjai. Jó lenne megtudni, a választások után mekkora támogatást kap e gyülesvész csapat és annyit állampolgárként utólag is megtudhatnék: mi a programjuk, mit szeretnének a fővárosban. El sem tudom képzelni, mi alapján választott a tiszapártot beikszelő csapat?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!