Guller Zoltán az Indexnek: Ezért vacsorázik David Pressman inkább influenszerekkel, és nem a Demokratikus Koalíció politikusaival

2024. június 23. 10:21

A Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke szerint a Budapest Influenszer Trip eseménynek köszönhetően Budapesten 20 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma.

2024. június 23. 10:21
null

Nyitókép: Visit Hungary / MTÜ

Folytatódik a vita a Budapest Influenszer Trip körül. Míg a Demokratikus Koalíció „elszórt pénzekről” beszél, és feljelentéssel fenyegetőzik, addig a szervező, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) értetlenül áll a vádaskodás előtt, és számokkal támasztja alá az esemény megtérülését – írja az Index, amely a DK vádaskodásával kapcsolatban kereste meg Guller Zoltánt, a MTÜ elnökét.

Az alábbiakban az interjú legérdekesebb részeit közöljük.

Engedje meg, hogy az elejétől meséljem el ezt a történetet, mert előfordulhat, hogy nem minden olvasójuk találkozott ezzel a hírrel korábban – kezdi az interjút Guler Zoltán.

Majd rátér a részletekre:

2024 májusában a Magyar Turisztikai Ügynökség tavaszi kampányának részeként megszervezte a Budapest Influenszer Trip elnevezésű eseményt, melynek keretében kiemelkedően nagy elérésű, nemzetközileg is ismert véleményvezérek mutatták be Budapest legszebb, legizgalmasabb arcát közönségüknek. A kampány ötlete onnan jött, hogy észrevettük

ha egy a-listás színész posztol Budapestről, például amikor itt forgat, akkor számottevően megnő a foglalási kedv az adott szálláshelyen.

Guller példaként említi, hogy a Coldplay legfrissebb Instagram-posztjában a budapesti koncertjéről rakott ki videót, amit már az első órában 637 ezren láttak, és több mint 40 ezren lájkoltak. 

Mint az MTÜ vezetője rámutatott:

Európában ekkora mértékű influenszer-médiatripet még senki nem szervezett.

Összesen 14 ország mintegy 50 influenszerét és további több mint 100 hazai tartalomgyártót hívtak meg erre a nagyszabású, a magyar fővárost népszerűsítő alkalomra. Mindezek alapján – jegyzi meg Guller:

Úgy látom, a demokratikus koalíció nem érti, hogy itt miről van szó, mert nem tudják, mi az a szolgáltatásmarketing.

Mi nem egy árut árulunk, amit, ha ma nem fogy el, akkor holnap is eladhatok. Azt a szállodai szobát, ami ma nem kelt el, holnap már nem lehet értékesíteni. Mi egy életérzést szeretnénk eladni, Budapestet és ezáltal hazánkat is szeretnénk népszerűsíteni. A szolgáltatásmarketing keretében a hangulatot, az életérzést, divatos szóval a vibe-ot jelenítjük meg és azt adjuk el.

Az Index azon kérdésére, hogy ha a egy sikeres eseményről van szó, mégis miért kerültek a Demokratikus Koalíció célkeresztjébe, az MTÜ elnöke elmondta:

Ezzel az influenszer-médiatrippel egy – a szakmában elfogadott és egyre népszerűbb – új marketingkampányt használtunk, mert elsődleges célunk a 25–40 éves korosztály megszólítása volt, akiket az eddigi kampányeszközeinkkel már nehezen értünk el. Minden korosztályt máshogyan tudunk motiválni.” Akadnak olyanok, akiket az óriásplakátok vagy a televíziós reklámok győznek meg, „de az utóbbi időben egyre több kutatás mutatja, hogy az influenszerpiacnak a 24–40 éves korosztály esetében a turizmusban meghatározó szerepe van.”

Éppen ezért

nem véletlen, hogy az amerikai nagykövet, David Pressman is influenszerekkel vacsorázik, és nem a demokratikus koalíció politikusaival. 

– húzta alá Guller. 

Az MTÜ azt tervezi, hogy folytatja a programot, hisz az eredmények magukért beszélnek:

az MTÜ kampányainak is köszönhetően Budapesten 20 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma a tavalyi év azonos időszakához képest.

Ez egy új trend a szakmában, mi pedig nyomon követjük az új típusú marketingeszközöket, hiszen a turizmus ma Magyarország egyik legfontosabb húzóágazata, minden bevétel a magyar családokat gazdagítja, munkát ad az embereknek, jó hírünket viszi a világban.”

Az Index azon kérdésére, hogy ez pontosan számok szintjén mit jelent, az MTÜ elnöke elmondta, hogy tavaly 11 európai országban összesen kétmilliárd forintot költöttek médiavásárlásra, ez Amerikában több mint 700 millió forintot jelent. Ez az új típusú marketingkampány Európában egymilliárd, Amerikában 500 millió forintba került, és ebben az évben új piacokon is hirdettni fognak, mint például Brazíliában, Kanadában és az öböl menti arab országokban, az erre fordított összeg valamivel több mint 300 millió forint. 

A baloldali sajtó támadása és Orbán Ráhel emlegetése szerint méltatlan, utóbbi pedig álhír. Hiszen „a májusi influenszer-médiatripet a Magyar Turisztikai Ügynökség szervezte azért, hogy népszerűsítse Budapestet. A világ legnagyobb tartalomgyártói ebben a pár napban több mint 1000 Instagram-sztoriban, 900 bejegyzésben és 200-nál is több TikTok-videóban osztották meg személyes élményeiket közösségükkel. A rendezvénynek köszönhetően így 150 országból közel 340 millió követőjük kaphatott képet Budapestről.” 

A szerződésben rögzített 477 szponzorált tartalmat túlteljesítve további 1500 organikus tartalmat osztottak még meg a meghívott tartalomgyártók itt-tartózkodásuk alatt. A szerződésben vállaltaknak mindenki eleget tett, de az organikus, tehát nem fizetett posztok esetében természetesen semmilyen kötelezettségük nem volt a tartalomgyártóknak, és ugyan az említett posztok hivatalosan nem részei a kampány során készített tartalmaknak, ugyanakkor az esetek többségében ezek további több tízmilliós elérést és megjelenést hoztak a fővárosnak. Ahogy Guller rámutatott: „annak a városnak, amelynek első számú vezetőjét nem mellesleg maga a Demokratikus Koalíció támogatta.” Az álhírekkel kapcsolatban kijelentette: 

A mi influenszereink semmit nem köszöntek meg miniszterelnök úr lányának, többek között ezért is állok értetlenül még a feltételezés előtt is. Hogy került volna Orbán Ráhel az influenszereknek szervezett eseményekre? Sehogy, hiszen nem is volt ott.

Esetleg, ha a cikkek megjelenése előtt megkérdeztek volna minket is, ez gyorsan ki is derült volna. Ahhoz pedig, hogy ki, mikor és milyen eseményére kiket hív meg, ne haragudjon, de nincsen közöm egyik szolgáltató esetében sem.”

Szomorú azt látni, hogy a részt vevő magyar tartalomgyártók közül sokan kritikát kaptak azért, mert elfogadták a meghívásunkat az eseményre

Nem kaptak pénzt, eljöttek, és posztoltak a saját fővárosukról, a saját hazájukról. Ingyen népszerűsítették Budapestet, ők így tettek azért, hogy jó hírét vigyék ennek a varázslatos városnak – mondta végül Guller Zoltán.

 

Összesen 154 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
survivor
2024. július 26. 19:56
Isenem, törjön ki a kanyaró, es vigyék szét innen az oltatlanoknak Afrikába,Amerikába..
survivor
2024. július 26. 19:54
Ezért lakhatatlan a kibaszott Butapest. Több az idegen,mint a magyar...
survivor
2024. július 26. 19:51
JÖJJENEK A BARBÁROK....
csapláros
2024. június 23. 21:17 Szerkesztve
Claudius1 2024. június 23. 14:36 ..."guller egy hazaáruló közpénzből élő senkiházi "... A FASZOMAT, bazdmeg. Cáfolt a TÉNYEKKEL. A hazaárulók az EP-ben ülő ÚJHÜLYE, Lamantin, az onnan kibaszott két luvnya, a csekkata-donáth páros, akik az Unió LIBERÁLNÁCI diktátorainak, kápóinak, Sorosnak alájátszva, Magyarország rosszhírét keltve járultak hozzá a forint romlásához, az import ezért való drágulásához, és ezzel az inflációhoz, milliárdos károkat okozva az országnak. A Magyarország ellen hozatott büntetőintézkedésekkel részesítették Benes és Sztálin módjára kollektív büntetésben a magyarságot, éppen hogy a deportálásunkat és a magyarság náci módra történő krematóriumokban való elégetését nem szorgalmazták, vagy hogy lakosságcserével deportáltatták volna a népet Kongóba meg a Szaharába, és az ottani nagyfaszú fekák millióit meg költöztették volna a Kárpát-medencébe !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!