Kacsoh Dániel és Szalai Laura írása a Mandiner hetilapban.
„A kormány megígérte a 32 százalékos tanári béremelést, és most el akarja venni” – dühöngött némi káromkodással megspékelve az Egységes Diákfront nevű szervezet egyik aktivistája a január 13-ára a Belügyminisztérium elé meghirdetett tüntetést beharangozó videóban. A kifakadás apropója, hogy Gulyás Gergely kancelláriaminiszter egy év végi interjúban jelezte: ahhoz, hogy a következő évekre meghirdetett program első, idei eleme megvalósulhasson, még szükség van egy levélre az Európai Bizottságtól. Egész pontosan az uniós források egy részét feloldó, így a tanári béremelést is lehetővé tevő döntés írásba foglalására. Ez végül az idézett, utóbb tévesnek bizonyuló nyilatkozat és a néhány száz fő részvételével megtartott demonstráció között be is futott a kormányhoz.